Száz éve, 1911. június 30-án született Czeslaw Milosz Nobel-díjas lengyel költő, író, műfordító, akit "kora élő lelkiismeretének" neveztek.
Az akkor még Lengyelországhoz tartozó Litvánia Szetejnie nevű városkájában született katolikus értelmiségi családban. Wilnóban (ma Vilnius) végezte iskoláit, érettségi után jogot hallgatott. Költői indulása erre az időszakra tehető, 1931-ben egyik alapítója volt a Zagary című irodalmi folyóiratnak és a köréje szerveződő csoportnak, 1933-ban megjelent első verseskötete is.
1934-ben diplomázott, tanulmányutat tett Párizsban, majd Varsóban a lengyel rádió munkatársa lett. A német megszállás idején részt vett az ellenállási mozgalomban. A háború után annak az új rendszernek a híve lett, amelynek később legkritikusabb bírálói közé tartozott, Ocalenie (Megmenekülés) című verseskötete az új Lengyelország első könyvei között jelent meg. Egy ideig a Tworczosc című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt, majd diplomáciai pályára lépett, 1946 és 1950 között Washingtonban, 1950-ben pedig Párizsban volt kulturális attasé.
1951-ben szakított az egyre inkább a hidegháborúra berendezkedő kommunista rendszerrel, s politikai menedékjogot kért Franciaországban. 1951-től 1960-ig Párizsban élt és dolgozott, versei mellett számos esszéje is megjelent, amelyekben politikai, társadalmi kérdéseket boncolgatott. 1953-ban neki ítélték oda először az Európai Irodalmi Díjat, s ebben az évben nagy sikert aratott a Hatalom megragadása című könyve is. 1955-ben adták ki A rabul ejtett értelem című esszékötetét, amelyben élesen kritizálta a sztálinizmust. E művéért nemkívánatos személy lett hazájában, ő pedig megtiltotta műveinek lengyelországi megjelentetését.
1960-ban a kaliforniai Berkeley Egyetem szláv nyelv és irodalom professzora lett, 1970-ben megkapta az amerikai állampolgárságot is. Angol nyelven megjelent művei közül nagy sikert aratott a Postwar Polish Poetry című versantológiája, valamint a lengyel irodalom történetét feldolgozó munkája. Kaliforniai évei alatt született meg Az Issa völgye című önéletrajzi regénye is.
1978-ban nyugdíjba vonult, de továbbra is tartott irodalomtörténeti előadásokat. 1980-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint "életműve kompromisszum nélküli világossággal fejezi ki az éles konfliktusokkal teli világba kivetett ember sorsát". Több művében is foglalkozott Lengyelország és Litvánia történelmi hagyományaival, a kelet-európai régió múltjával és jelenkori eseményeivel is, s felemelte szavát az emberi szabadságjogok erőszakos megsértésére irányuló kísérletek ellen. Magyarul először 1987-ben jelent meg kötete Múzsáim palotája címmel, majd a rendszerváltozás után több művét is lefordították.
Az 1989-es társadalmi változások után egy ideig Kalifornia és Krakkó között osztotta meg napjait, majd végleg Krakkóba költözött, ahol 2001-ben, 90. születésnapján nagyszabású ünnepséget rendeztek tiszteletére. Utolsó éveiben két kötete is megjelent, a memoárnak szánt Ábécéskönyv és a XX. század nagy tragédiáit idéző Mandarinkutya. 2004. augusztus 14-én hunyt el Krakkóban.
(MTI)
