Stephen King Újjászületés című regényéből forgat filmet Mike Flanagan

Stephen King Újjászületés című, 2014-ben megjelent könyvéből forgat filmet Mike Flanagan, aki korábban az író Álom doktor című regényét is adaptálta.

Könyves Magazin | 2020. május 12. |

 

A forgatókönyvet is Flanagan írja a Warner Bros. stúdióban készülő produkcióhoz. A rendezővel már a 2019-ben bemutatott Álom doktoron is együtt dolgozó Trevor Macy ismét producerként csatlakozik a Variety.com értesülése szerint.

Az Újjászületés öt évtized történetét öleli fel, egy kis új-angliai faluban kezdődik, ahová egy ambiciózus új lelkész érkezik, és megismerkedik egy kisfiúval. A gyerekből felnőve zenész lesz és kábítószerfüggő, amikor újra találkoznak.

Stephen King élőben olvasta fel új novelláskötetének első fejezetét - Könyves magazin

Saját otthonából jelentkezett be a hétvégén Stephen King, hogy felolvassa az első fejezetet új könyvéből a követőinek. Az If it Bleeds című novelláskötete kedden fog megjelenn i, és a fülszöveg azt ígéri, hogy félelmetes helyekre viszi majd el az olvasóit.

Az Álom doktorból készült film Ewan McGregor, Rebecca Ferguson és Kyliegh Curran főszereplésével nem aratott nagy sikert a mozikban, világszerte 72 millió dollárért váltottak rá jegyet a nézők.

Stephen King 10 legjobb könyve - Könyves magazin

Stephen King nagyon sok könyvet írt, mi kiválasztottuk a 10 kedvencünket. ( Portrécikkünkből kiderült, hogy győzte le a drogfüggőségét. Korábban kiválasztottuk a kedvenc filmjeinket is tőle.) Az (It, 1986) Ez a több mint ezeroldalas monstrum a gyermeki egyszerűséget, ártatlanságot állítja szembe egy ősi, kozmikus és mérhetetlen gonosszal, ami cirka harmincévente végigsöpör egy Maine állambeli kisvárosban, hogy gyerekek hulláit hagyja maga után, aztán pedig nyomtalanul eltűnjön.

A magyar kiadásban 2015-ben megjelent Újjászületés sötét, megrázó regény a függőségről, a fanatizmusról és a túlvilágról. Mi ezt írtuk róla:

„Jamie Morton visszaemlékezését olvassuk: a hatéves kisfiú játéka a homokban, mikor először és nem utoljára vetül rá a fiatal tiszteletes, Charles Jacobs árnyéka, majd a magára és tehetségére találó srác (a különösen imádnivaló Astrid-szerelemmel), a szokásos King-féle lecsúszós, függőségektől szenvedő férfi képe, és végül az idősödő zenész, aki elfogadja a változás ügynökének akaratát. Olyan tudást hajkurásznak akarva-akaratlanul, mely nem adatott meg az emberiség számára, mégis mítoszokban, vallásokban keressük rá a magunk válaszait”

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Stephen King elárulta, mi a 10 kedvenc könyve

Most, hogy a koronavírus-járvány miatti elszigeteltségben mindenki ki van éhezve a szórakozásra és jóformán az egész világ az interneten csüng, Stephen King elárulta, mik a kedvenc könyvei, és ezzel ajánlott is némi olvasnivalót a karantén idejére.

...

Stephen King élőben olvasta fel új novelláskötetének első fejezetét

Április 21-én jelenik meg Stephen King új novelláskötete, az If it Bleeds. Az író videóban osztotta meg a könyv első novelláját a rajongóival.

...

Stephen King szerint felfoghatatlan, ami történik

Az írót teljesen kiborította, hogy a Trump-kormányzat csak késlekedve reagált a járványra. Jó hír viszont, hogy előrehozták az új regénye megjelenését, pont azért, hogy a karanténban lévők hamarabb olvashassák.

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Mire képes valójában az AI, és kell-e tartanunk attól, hogy elpusztítja a világot? 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

bs
bs

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!