Stephen King élőben olvasta fel új novelláskötetének első fejezetét

Saját otthonából jelentkezett be a hétvégén Stephen King, hogy felolvassa az első fejezetet új könyvéből a követőinek. Az If it Bleeds című novelláskötete kedden fog megjelenni, és a fülszöveg azt ígéri, hogy félelmetes helyekre viszi majd el az olvasóit.

Könyves Magazin | 2020. április 19. |

Az élő közvetítésben King az első novellát olvasta fel, amelynek Mr. Harrigans Phone a címe, és amelyben az író újból kifejezésre juttatta a telefonok, illetve általában a technológia iránti bizalmatlanságát.

Hallgassátok meg az első fejezetet itt:

A horroríró egyébként pár hete kifakadt a koronavírussal kapcsolatban. Azt mondta, nehezen tudja megérteni, hogy a koronavírus-járvány küszöbén az amerikai kormányzat miért késlekedett a szükséges lépések megtételével. Az író a CNN-nek nyilatkozva felemlegette, hogy az utóbbi hetekben többen is azt közölték vele, olyan, mintha egy Stephen King-világban élnének, ő pedig mindössze azt tudta válaszolni nekik, bárcsak ne így lenne.

Szerinte egy ilyen járványra már régóta számítani lehetett, és teljesen zavarba ejtőnek nevezte, hogy a jelek szerint Amerikában egyáltalán nem voltak rá felkészülve. King élesen bírálta a Trump-kormányzatot is, kiemelve Ron DeSantis floridai kormányzót, aki késlekedett a karanténrendelettel, emiatt pedig a strandok is nyitva lehettek, ami csak növelte a fertőzés kockázatát. Felemlegette, hogy Trump kezdetben azt mondta, az egész nem komoly, majd arról beszélt, hogy húsvétra túllesznek rajta. King szerint szinte felfoghatatlan, ami történik.

King új könyvének megjelenését egyébként éppen a járvány miatt hozták előbbre, hogy a karanténban ragadt emberek el tudják olvasni. Nemrég jelentették be azt is, hogy az HBO-ra hamarosan érkezik egy új sorozat, amelyet az író A ragyogás című legendás regénye inspirált.

Forrás: NME

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Stephen King szerint felfoghatatlan, ami történik

Az írót teljesen kiborította, hogy a Trump-kormányzat csak késlekedve reagált a járványra. Jó hír viszont, hogy előrehozták az új regénye megjelenését, pont azért, hogy a karanténban lévők hamarabb olvashassák.

...

Stephen King aggódik, hogy Woody Allen után ki lesz a következő

Áprilisban jelent volna meg Amerikában Woody Allen memoárja, a kiadócsoport munkatársai viszont tiltakozásul az utcára vonultak. A HBG végül elállt a publikálástól, ennek viszont nem mindenki örül.

...

70 éves Stephen King, Walt Disney gonosz ikertestvére

KÖNYVHÉT
...

Vérszerződést kötünk, hogy komfortzónán kívüli könyveket olvasunk! / Flair #6

A Vigadó tér 18-as standjánál az olvasó podcasterek vakmerő kihívásra vállalkoznak: álkapcsolatok, escortnapló és feminista fantasy. Hallgassátok!

...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.