Obama szót emelt a könyvbetiltások ellen

Az Egyesült Államok volt elnöke nyílt levelet írt az amerikai könyvtárosoknak, és megjelent a TikTokon is, hogy helytelenítse a jobboldali cenzúra nyomását. Levelében bírálta a "mélyen elhibázott" jobboldali erőfeszítéseket, melyek célja egyes könyvek kitiltása az állami iskolák könyvtáraiból. 

ko | 2023. július 19. |

„Néhány könyv, amely az én életemet alakította – és mások életét is -, olyan emberek véleményébe ütközik, akik nem értenek egyet bizonyos elképzelésekkel vagy nézőpontokkal” – írta a volt elnök. „Nem véletlen, hogy ezeket a betiltott könyveket gyakran színes bőrűek, őslakosok és az LMBTQ+ közösség tagjai írják vagy ők szerepelnek bennük.”

Tavaly rekord számú könyv eltávolítását kérték az amerikai iskolákból és könyvtárakból
Tavaly rekord számú könyv eltávolítását kérték az amerikai iskolákból és könyvtárakból
Tovább olvasok

Obama hétfői levele az Amerikai Könyvtári Szövetség (ALA) által vezetett Összefogás a könyvtilalom ellen elnevezésű kampányt támogatta. A volt elnök az illinoisi Kankakee közkönyvtár által közzétett TikTok-videóban is megjelent, amely gyorsan sikert aratott.

A volt elnök feltűnt a rövid videó végén, amelyen egyébként az alkalmazottak betiltott vagy betiltani kívánt könyveket olvastak. 

Az ALA megállapította, hogy az USA állami iskoláiban tavaly „rekordszámú, 2571 egyedi címet cenzúráztak” a gyakran szülők által vezetett csoportok, ez „38%-os növekedés a 2021-es 1858 egyedi címhez képest”. Hozzátették azt is, hogy „a kötetek túlnyomó részét az LMBTQ+ közösség tagjai és színes bőrűek írták, vagy róluk szóltak.”

Levelében Obama így folytatta: „Akárhogy is nézzük, a cél az, hogy elhallgattassunk, ahelyett, hogy elköteleznénk magunkat, megcáfolnánk, tanulnánk vagy megpróbálnánk megérteni azokat a nézeteket, amelyek nem illeszkednek a sajátunkhoz. Úgy gondolom, hogy ez a megközelítés mélyen téves, és

ellentétben áll azzal, ami ezt az országot naggyá tette.”

Obama azt is leírta, hogy „olyan írók, mint Mark Twain, Toni Morrison, Walt Whitman és James Baldwin megtanítottak valami lényegeset országunk karakteréről. Ha olyan emberekről olvastam, akiknek élete nagyon különbözött az enyémtől, megmutatta, hogyan képzeljem magam valaki más helyébe. Az írás aktusa  pedig segített kialakítani saját identitásomat – mindez polgárként és elnökként is létfontosságú volt.”

A volt elnök rendkívül sokat tesz az olvasás népszerűsítéséért, minden nyáron közzéteszi például kedvenc olvasmányainak listáját. Tavaly ezeket a könyveket ajánlotta:

Barack Obama ezeket a könyveket ajánlja az idei nyárra
Tovább olvasok

Az iskolai könyvek betiltásával kapcsolatban Barack Obama azt is elmondta, hogy „fontos megérteni, hogy a világ figyel bennünket. Ha Amerika – a véleménynyilvánítás szabadságára épülő nemzet – megengedi, hogy bizonyos hangokat és gondolatokat elhallgattassanak, miért kellene más országoknak mindent megtenniük, hogy megvédjék ezeket?”

Forrás: The Guardian

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Obama tényleg elolvassa azokat a könyveket, amiket ajánlani szokott?

A címben feltett kérdésre az Esquire magazin újságírója keresett választ, oknyomozása közben kiadói embereket, a volt amerikai elnök egykori munkatársait és írókat is megszólaltatott.

...
Kritika

Obama memoárjában az is érdekes, amit nem mond el

Obama augusztusban 60 éves lett, hétvégén lesz a 20. évfordulója az al-Káida Amerika elleni terrortámadásainak, az afganisztáni események pedig újra magukra irányították a világ figyelmét. Három ok, hogy elővegyük a volt elnök memoárját. Az Egy ígéret földje a hét könyve.

...
Hírek

Obama memoárja volt 2020 bestsellere Amerikában

Barack Obama elnöki memoárja, az Egy ígéret földje volt a legnagyobb példányszámban eladott könyv az USA-ban tavaly.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

Hírek
...
Nagy

John Scalzi alázatával és a jövőbe mutató hüvelykujjal nyitott az idei Könyvfesztivál

...
Hírek

Margó Könyvek néven indít könyvsorozatot a Margó Irodalmi Fesztivál és a Helikon Kiadó

...
Hírek

Meghalt Szirtes András

...
Hírek

Egy vesszőhiba miatt ugorhat a Líra 12 milliós büntetése

...
Hírek

Murakami idén is az irodalmi Nobel legnagyobb esélyese a fogadóirodáknál

...
Gyerekirodalom

Mesés böngészők, varázslatos népmesék, kalandos történetek - Tíz gyerekkönyv a Könyvfesztivál kínálatából

...
Hírek

Elhunyt a Dumbledore professzort alakító Sir Michael Gambon

...
Beleolvasó

Roderik Six hátborzongató történetet írt az emberi alkalmazkodókészségről

...
Hírek

Népmesék, megelevenedő nevek és a víz történetei [Programajánló]

A hét könyve
Kritika
Andrei Dósa megírta a Dekameron spangliparázstól izzó spinoffját
...
Nagy

John Scalzi alázatával és a jövőbe mutató hüvelykujjal nyitott az idei Könyvfesztivál

Mi köze lehet a hüvelykujjunknak a sci-fihez és a fiatal generációhoz, milyen a rém kellemetlen laudáció, és mit jelent spekulatív irodalmi nagykövetnek lenni? A Könyvfesztivál megnyitóján jártunk.

...

Benedek Ágota felboncolt teste és az irodalmi striciskedés

...

Visky András: A valóságot a fikció és a képzelet révén ismerjük meg

...

Ha beérek Zalába, veszek egy nagy levegőt - itthon vagyok [SÁNTAKUTYA]

...

Robert Capa: magyar fotósból lett a világ szeme [PODCAST]

...

Simon Márton: A Polaroidok sikere után hirtelen más lettem, mint aki voltam [Visszapillantó]