Nemes Z. Márió kapja a 2019-es Hazai Attila Irodalmi Díjat

Nemes Z. Márió kapja a 2019-es Hazai Attila Irodalmi Díjat

.konyvesblog. | 2019. április 29. |

hazai_attila_irodalmi_dij_2019_nemes_z_mario_1.jpg

Fotó: Csutak Gabi

A Hazai Attila Alapítvány a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelentette be, hogy a szakmai zsűri döntése szerint ebben az évben Nemes Z. Márió veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. A díjátadásra a fiatalon elhunyt névadó, Hazai Attila 52. születésnapjának előestéjén, ma este 8-kor kerül sor a Nyitott Műhelyben.

Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket. 

A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy – egy magát megnevezni nem kívánó támogató jóvoltából – évente 1 000 000 forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság. A díjat 2016-ban Bartók Imre, 2017-ben Tóth Kinga, 2018-ban Orcsik Roland nyerte el.

Nemes Z. Márió

1982-ben született Ajkán. 2001 és 2004 között tanulmányokat folytatott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, jogász szakon. 2003-ban, eddigi tanulmányait megszakítva az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának esztétika-filozófia szakán tanult tovább, itt szerezte 2009-ben diplomáját, majd még ebben az évben az ELTE BTK Filozófiai Doktoriskola PhD-képzésén és oktatói gyakorlatán folytatta tanulmányait. A posztgraduális képzést 2012-ben fejezte be, 2013-ban Az Esztétika és antropológia – Az antropológiai színrevitel mint esztétikai dehumanizáció címmel summa cum laude védte meg doktori disszertációját, majd 2014-ben doktori címet szerzett. Tagja a Fiatal Írók Szövetsége (2004-), a József Attila Kör (2005-), a Magyar PEN Club (2006-) és a Szépírók Társasága (2013-) írószervezeteknek.  

Filozófiai antropológia és antropológiai esztétika, Akcionizmus és kritika szeminárium, Filozófiai antropológia szeminárium és Test és művészet előadás címmel vezetett egyetemi kurzusokat. A Telep Csoport alapító tagja, a művészeti csoporttal részt vett többek között a 2007-es JAK-tábor, a 2007-es Művészetek Völgye és a SÍN kulturális központ rendezvényein. 2006 és 2007 között a Kistangó kulturális portál munkatársa, rovatvezetője, majd szerkesztője volt. 2011-ben részt vett a nemzetközi ARS POETICA-fesztiválon Pozsonyban, 2013-ban Fridvalszki Márkkal és Miklósvölgyi Zsolttal megalapította a Technologie und das Unheimliche kultúraelméleti periodikát  Berlinben, 2014 és 2016 között a József Attila Kör Melting Books című intermediális kiadványsorozatának szerkesztője volt Miklósvölgyi Zsolttal. 

 2005-ben a Hajas Tibor kettős teste – Az öndestruktív body-art és egy szakrális diskurzus című tanulmányával; 2006-ban a Dürrenmatt-fikció című tanulmányával elnyerte az az ELTE BTK Tudományos ösztöndíját; 2006 és 2007 között az ELTE BTK esztétika-filozófia szakán Köztársasági Ösztöndíjat, majd 2009-ben Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat kapott. 2011-ben Ernst Mach ösztöndíjjal 4 hónapon Bécsben töltött, majd 2012-ben az NKA alkotói ösztöndíjával folytatta munkáját. 2013-ban az Esztétika és Antropológia – Az antropológiai színrevitel mint esztétikai dehumanizáció című doktori disszertációért (Magyar Filozófiai Társaság, L'Harmattan Kiadó) Cogíto-díjjal tüntették ki. 2013:-ban DAAD-ösztöndíjjal 9 hónapot Berlinben töltött, majd 2014-ben az Akademie Schloss Solitude ösztöndíjasaként folytatta tevékenységét. 

Önálló tudományos-szakmai kötetei:

A preparáció jegyében (kritikák, tanulmányok, 2014, JAK)

Képalkotó elevenség (esztétika és antropológia a humanitás határvidékén, 2015, L'Harmattan)

Verseskötetei:

Alkalmi magyarázatok a húsról (JAK – L'Harmattan, 2006)

Bauxit (Palimpszeszt – PRAE.HU, 2010)

Ruka V Stene (szlovák válogatáskötet, fordította Macsovszky Péter, ARS POETICA, Pozsony, 2011) 

A hercegprímás elsírja magát (Libri Kiadó, 2014) 

Puschkins Brüste (német válogatáskötet, fordította Kalász Orsolya és Monika Rinck, Solitude Akademie, 2016)

Képző- és filmművészeti, valamint irodalmi témájú szakszövegeit a Holmi, az Enigma, az Alföld, a Balkon, az Új Művészet, az Élet és Irodalom, a Prizma, a Műút, a Parnasszus, a Kalligram, a Puskin Utca, a Debreceni Disputa, az Új Forrás és a Szépirodalmi Figyelő oldalain és gyűjteményes kötetekben publikálja rendszeresen. 

Az alapítvány elnöke Garaczi László, a kuratórium tagja az alapító Hazai Éva, továbbá Berta Ádám, Németh Gábor, Sarankó Márta és Szegő János. A döntésben a kuratórium és az általuk felkért zsűri közreműködött, melynek tagjai: az előző évben díjazott Orcsik Roland, valamint Gaborják Ádám, Nagy Gabriella és Szüts Miklós.

A díj átadására ma este 20 órától a Nyitott Műhelyben (Budapest, XII., Ráth György u. 4.) rendezett, ünnepléssel egybekötött irodalmi esten kerül sor. Az eseményhez itt lehet csatlakozni a Facebookon

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.