Neil Gaiman még most is tagadja a szexuális zaklatással kapcsolatos vádakat

Neil Gaiman még most is tagadja a szexuális zaklatással kapcsolatos vádakat

Neil Gaiman ismét tagadta az egy évvel ezelőtti vádakat, melyek szerint több nőt szexuálisan zaklatott és bántalmazott. Azt is bejelentette, hogy javában dolgozik az új kötetén.

chk | 2026. február 03. |

Neil Gaiman brit regényírót, a Sandman képregény, valamint az Amerikai istenek és az Óceán az út végén című regények és sorozatok szerzőjét 2024 júliusában két nő szexuális bántalmazással és zaklatással vádolta meg. Az esetről a Tortoise Media brit hírügynökség először egy podcastben, majd egy cikkben számolt be (erről itt és itt olvashattok). 2025 januárjában a vádakat újabbak követték: a történetekben közös pont volt, hogy a nőknek „mesternek” kellett szólítaniuk a férfit, aki a beleegyezésük nélkül közeledett feléjük, kezdeményezett szexuális aktust, akár BDSM-elemekkel.

A 66 éves Gaiman a vádakat mindgvégig tagadta, de a történtek miatt nemcsak magánéleti, hanem szakmai szempontból is nehéz helyzetbe került.

Kiadója ejtette, az Elveszett Próféciák harmadik évadát törölték, de a Halott Fiúk Nyomozóiroda sem kap második évadot, a Disney pedig parkolópályára tette A temető könyve című adaptációt.

Ismét tagadott

Gaiman most egy új Bluesky-bejegyzésben cáfolta a vele szemben felhozott szexuális zaklatási vádakat, és „rágalmazási kampánynak” nevezte azokat. Így fogalmazott:

„Ezeket a vádakat, különösen az igazán pikánsakat, olyan emberek terjesztették és fokozták, akiket sokkal inkább a felháborodás és a kattintások számának növelése érdekelt, mint az, hogy a dolgok valóban megtörténtek-e vagy sem” – írta, hozzátéve: „(Nem történtek meg.)”

Gaiman egy névtelenül írt Substack-cikkre hivatkozott, amely az író ártatlanságát bizonygatta. A TechnoPathology 2025 áprilisában indította el Substack-oldalát, és júliusban kezdtek el foglalkozni Gaiman ügyével.

Szerintük az író ártatlan.

„Nemcsak abban az értelemben, hogy jogilag nem találták bűnösnek, vagy hogy a jövőben sem fogják bűnösnek találni (bár ezek fontos szempontok, amelyeket nem szabad szem elől tévesztenünk). Hanem abban a tágabb erkölcsi értelemben, hogy nem szexuális ragadozó” – írják.

A TechnoPathology egyik érve az, hogy az eredeti Tortoise podcast, amely Gaiman vádjairól szól, kapcsolatban áll a brit TERF mozgalommal, amely elutasítja a transznemű nők nőkkel való egyenjogúságát, Gaiman pedig nyíltan kiáll a transzneműek jogai mellett.

Új könyvön dolgozik

Gaiman arról is írt, hogy visszatért ahhoz, amit a legjobban szeret: az íráshoz. Egy új könyvön dolgozik, amely „a legnagyobb dolog”, amit az Amerikai istenek óta véghez vitt, és már most hosszabb, mint az Óceán az út végén.

(Vulture.com)

Nyitókép: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Neil Gaiman és az eltörléskultúra: üzent a szerző képregényeit kiadó magyar Fumax

„Aki büntető szándékkal nem veszi meg a kiadványt, az kizárólag minket büntet ezzel, senki mást.”

...

Mi lesz itthon Neil Gaiman könyveivel? Megszólalt a magyar kiadó

Megkérdezték a szerző hazai kiadóját, mit terveznek a zaklatási ügybe keveredett Gaiman könyveivel. 

...

Megszólalt Neil Gaiman: Nem fogadom el, hogy zaklatás történt

A saját weboldalán írt arról, hogy mit gondol az ügyről. 

Hírek
...

Cenzúrázhatták Nádasdy Ádám XIII. kerületi emléktábláját

...

Ki a valódi gonosz? Hosszú előzetest kapott Stephen King Carrie-je

...

Ekkor búcsúznak Nádas Pétertől

...

Beton.Hofi, Co Lee és Pogány Induló dalszövegei is megjelennek egy új antológiában

...

Krasznahorkai László a legrangosabb német kitüntetésben részesült

...

Ingyenes mentorprogramot hirdet a Magyar Műfordítók Egyesülete

Listák&könyvek
...

Ezekért őrül meg a BookTok 2026 őszén: tarolnak a kalózok és a horror romantasy-k

...

10 friss magyar megjelenés, amiért megéri várni az őszt

...

10 lebilincselő hangoskönyv a nyár legnagyobb slágerei közül

Olvass!
...

„Lenyűgözött Paul bátorsága, hogy bele mer nézni a mélységbe” – Olvass bele Siri Hustvedt memoárjába!

Siri Hustvedt meditatív kötete a gyászról. 

...

„Irigylek minden más anyát, még azokat is, akiknek a fia sírban fekszik” – Olvass bele a Nobel-díjas belarusz szerző kötetébe!

Mit tehet egy anya, ha már nem az a fiú jön haza a háborúból, aki elment? Olvass bele Szvetlana Alekszijevics kötetébe!

...

Mindenki megmenthető? – Olvass bele a Káosz című fordulatos thrillerbe!

Részlet Christopher Bollen thrilleréből.

SZÓRAKOZÁS
...

Sandra Hüller híres német férfi írót alakít legújabb filmjében

Az Arbeit und Struktur munkacímű filmben Sandra Hüller alakítja a néhai írót.

...

Morcos és jóképű orvosokkal jön A szerelem képlete filmváltozata

Hogyan lesz a megjátszott randikból igaz szerelem? 

...

Folytatást kap a Stephen King-thriller, amiben különleges gyerekeken kísérleteznek

Lehet esélyük a hatalommal szemben?