Tízezer Nádas-kötetet kapnak a diákok az író 80. születésnapja alkalmából

Nádas Péter idén ünnepli 80. születésnapját. Az évforduló alkalmából jelenteti meg a Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvkereskedelmi Kft. az író novelláiból készített egyedi válogatáskötetet. A tízezer példányban megjelenő művet a magyar középiskolások és a felsőoktatásban tanuló diákok kaphatják meg.  

Könyves Magazin | 2022. szeptember 27. |

A Libri hagyományteremtő kezdeményezésében a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alakjainak műveiből készült válogatásköteteket kaphatnak kezükbe a fiatal olvasók. A könyvkereskedő – a Jelenkor Kiadóval együttműködve – 2020-ban hívta életre programját, a sorozatban eddig Mészöly Miklós és Nemes Nagy Ágnes írásai jelentek meg. Az idén nyolcvanéves Nádas Péter életműve egy egész generáció irodalomszemléletét meghatározta, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelenő kötetben az író három, gyerekperspektívából elbeszélt novelláját olvashatjuk, a Hazug, csaló, a Sanyika, a Bárány című írásokat, valamint  címadó Berlini szürke elbeszélést. A Nagy Boglárka szerkesztésében megjelenő, kereskedelmi forgalomba nem kerülő kötetet térítésmentesen bocsátják a szervezők az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező magyar középiskolások, főiskolások és egyetemisták rendelkezésére. 

-

"Kulturális vállalatként legfőbb küldetésünk a kortárs magyar irodalom alkotóinak megismertetése az olvasóközönséggel. A ma fiataljai holnap felnőttek lesznek, ha ők megismerik és olvassák Nádas Péter írásait, azzal az utókornak is üzenünk. Reméljük, hogy ezzel a következő nemzedék tagjainak is segítünk felfedezni Nádas Péter művészetét" – mondta el a kezdeményezéssel kapcsolatban Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing- és kommunikációs igazgatója. 

Nádas Péter: Az ember fejében van a saját horrorja
Nádas Péter: Az ember fejében van a saját horrorja

Az interjúban Nádas bűnről, erőszakról, a közélet vulgáris nyelvezetéről, a kutyák hűségéről is beszél, valamint arról, hogy két káromkodás között lehet-e részvétet nyilvánítani. 

Tovább olvasok

A most megjelenő Nádas Péter-kötetet a diákok 2022. szeptember 29-től a készlet erejéig országszerte 55 Libri könyvesboltban és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tudják átvenni.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Nádas Péter: A regényben több a jóság, mint ami átpréselődik a Sátánon

Gyerekkori emlékekről, mitikus időről és a faluközösség fogalmáról is szó esett tegnap este a Margón, ahol Gács Anna és Németh Gábor beszélgetett Nádas Péterrel új regényéről, a Rémtörténetekről. 

...

Nádas Péter és a földigiliszták csodálatos élete az Ünnepi Könyvhét megnyitóján

Június 9-én 18 órától Nádas Péter nyitotta meg a 93. Ünnepi Könyvhetet. Beszédét a földigilisztákkal kezdte és az emberi természettel fejezte be.

...

Nádas Péter: Az ember fejében van a saját horrorja

Az interjúban Nádas bűnről, erőszakról, a közélet vulgáris nyelvezetéről, a kutyák hűségéről is beszél, valamint arról, hogy két káromkodás között lehet-e részvétet nyilvánítani. 

A hét könyve
Kritika
A halál közeledtével egyre erősebb az élni akarás? – Oravecz Imre új Alkonynaplójáról
Az Ulysses egy irodalmi trip, ami függővé tesz, és megtanít olvasni

Az Ulysses egy irodalmi trip, ami függővé tesz, és megtanít olvasni

Ha eddig a polcon porosodott a kötet, ideje belemerülnötök, jó lesz.

SZÓRAKOZÁS
...

Meghalt Chuck Norris akciósztár

Meghalt a világ egyik legismertebb színésze, akciósztár és popkulturális ikon, Chuck Norris.

...

A Dűne 3 első előzetese egy mindent eldöntő háborút ígér

Érkezik a trilógia lezáró része! 

...

Chicken Road Online áttekintés: legális és biztonságos-e a Chicken Road játék a Betmatch oldalon? (x)

A továbbiakban megtudhatja, hogyan működik ez a játék a Betmatch-en, milyen jellemzői és kockázatai vannak, valamint megértheti, hogy ez a játék alkalmas-e az Ön játékmeneteihez. (x)

Kiemeltek
...

Lehet szerethető az öregedés? 5 könyvet ajánlunk Oravecz Imre Alkonynaplója mellé

Hogyan jelenik meg az öregedés témája az irodalomban? 5 olvasnivalót ajánlunk a hét könyve mellé.

...

Krusovszky Dénes: Nem a kiszámíthatóság felé halad a világ

Krusovszky Dénes legújabb kötetének bemutatóján az idegenségről és a változó világról is szó esett.

...

Az Üvöltő szelek volt kora Heated Rivalry története?

Mindkét történet a vágyról és a korlátokról szól, de van egy nagyon fontos különbség. És hogy jön ide a Bridgerton?

...

„Az életre szóló szerelem nem biztos, hogy kapcsolatként is működik” – László Viktória a TBR podcastben

...

Zilahi Anna: Kimozdulni abból a meggyőződésből, hogy az ember a világ közepe

...

Orvos-Tóth Noémi: Még mindig azt sulykoljuk a lányokba, hogy a női lét maga a szenvedés