A performatív költészet valami egészen elképesztő népszerűségnek örvend, a műfaj egyik legnépszerűbb képviselője pedig jelenleg egy Danez Smith nevű fekete, queer költő, akinek dear white america című versét, pontosabban azt, ahogyan ő előadja, eddig több mint 300 ezren látták a Youtube-on. A vers az Amerikai Nemzeti Könyvdíjra jelölt Don’t Call Us Dead című kötetben jelent meg, mely hamarosan megjelenik Nagy-Britanniában – a Guardian ez alkalomból közölt hosszabb portrét a költőről.
Smith elmesélte, hogy a költészethez a színházon keresztül vezetett az útja, az első versét is a középiskolai színjátszó órára írta 14 éves korában. Az előadásmódját slam poetry versenyeken csiszolgatta, gyakorolni viszont csak ritkán szokott: „Ha egyszer memorizálsz valamit, akkor az a testedben van”. Költészete a közösséget preferálja, melynek értéke szerinte rendkívül fontos a marginalizált helyzetben lévőknek. Szerinte ők nem engedhetik meg maguknak az individualizmus luxusát – csak feketének, csak queernek vagy csak nőnek lenni szerinte veszélyes, és ezt a tudást igyekszik átadni másoknak is. Szerinte individualistának lenni egyfajta privilégium, és az egyetlenek, akik ezt megengedhetik maguknak, a heteroszexuális fehér férfiak.
Szerinte a fehér Amerika megszállottja az önerőből és saját tehetsége révén boldoguló self-made man mítoszának: „Amikor azt látom, hogy „én”, mindig arra gondolok, ki más lehet az „én” mögött… Trump elnök magát self-made milliárdosnak nevezi, de egymillió dolláros kölcsönnel indított, melyet az apja nyújtott neki”. Danez Smith a regnáló amerikai elnököt egy anomáliának nevezte. „Minden vers politikai” – szögezte le, hozzátéve, hogy ha nem nyilvánvalóan az, akkor annak a versnek az írója valamit igyekszik kikerülni. Smith reményét fejezte ki, hogy Trump miatt majd azok a költők is meggondolják magukat, akik amúgy a versekre apolitikus művekként tekintenek. Szerinte ez a mostani egy nagyszerű korszak az amerikai költészet számára, ugyanakkor jobban kellene figyelnie a transz(szexuális) versekre, valamint a fiatal női szerzők verseire. Szerinte Nagy-Britannia egy-két évtizeddel le van maradva Amerikához képest a nem fehér szerzők műveinek publikálásában, díjazásában, valamint hogy ezek az emberek nagyobb arányban kerüljenek döntéshozó pozícióba. Smith üdvözölte, hogy tavaly a vietnami származású Ocean Vuong nyerte el az egyik legrangosabb brit irodalmi díjnak tartott T.S Eliot-díjat, de szerinte kérdéseket vet fel, ha alaposan szemügyre vesszük, hogy kik is voltak a finalisták és a zsűri tagjai.
Smith zárásként azt mondta, hogy a verseivel azt akarja, hogy az emberek elevennek érezzék magukat – még ha ez adott esetben gyásszal is jár együtt. Ő azt akarja, hogy amikor végzett, az emberek érezzék, ahogy a vér áramlik a testükben. „Hiszen bármit megtehetünk egy versben, nem igaz?” – tette hozzá.
