Alex Ferguson: Önéletrajz
Partvonal Kiadó, 2013, 432 oldal, 3290 HUF
Fordította: Balázs Patricía, Barta Zita, Holbok Zoltán, Kállai Tibor, Kocsor Ferenc, Kozma Gyula, Lukács Laura, Matics Róbert
B
A világ talán leghíresebb futballmenedzsere, a Manchester Unitednél eltöltött huszonhét év után, 2013 májusában jelentette be a visszavonulását. Alig telt el néhány hónap és máris a boltokba került az önéletrajza. Sir Alex könyvéről előre tudni lehetett, hogy bármit is ír le benne sokan meg fogják venni, hiszen egy focirajongó számára egyszerűen nem lehet érdektelen, hogyan látta ő az elmúlt évtizedekben a világ futballját.
„Az egyetlen olyan játékos az edzői karrieremben, akiről leperegtek a hibái David Beckham volt. – írja könyvében Ferguson – „Játszhatott akár a lehető legpocsékabbul is, sosem hitte el, hogy rosszul teljesített volna… Ez voltaképpen igen jó tulajdonság.”
Kapcsolódó cikkeink:
A fentihez hasonló határozott és megfellebbezhetetlen vélemények és értékítéletek teszik a skót mester önéletrajzát egy igen szórakoztató és gördülékeny olvasmánnyá. Ferguson nem író, nem is gondolja ezt magáról, de pályafutása során olyan egyéniségekkel találkozott és olyan szituációkat élt át, amelyeket talán egy író fantáziája sem tudna megalkotni. Önéletrajzában a manchesteri klub mindenható ura bemutatja pályafutása néhány komolyabb eseményét, de főleg azoknak az embereknek a jellemét írja le, akik körülvették. Nem objektíven, hanem úgy, ahogy ő, a főnök látta őket. Ferguson ezt élvezettel csinálja, mindenkit szívesen felcímkéz Cristiano Ronaldótól Wayne Rooney-is, Beníteztől Arséne Wengerig. A leírások bár rövidek és nem túl mélyek, de azért komoly emberismeretről árulkodnak, amire talán még akkor tett szert a mester, amikor pályafutása elején az edzősködés mellett még két kocsmát is vezetett Glasgowban, főállásban.
A Manchesterben eltöltött 27 esztendeje alatt sok érdekes személyiséggel összehozta a sors. Ott volt Phil Neville, aki szó szerint bármit megtett volna a csapatért. Roy Keane, akitől zengett az öltöző és aki megpróbálta átvenni a csapat irányítását. Ruud van Nistelroy, aki szinte az összes csatártársával összeveszett, de sok évvel később felhívta Fergusont, hogy ezért bocsánatot kérjen. Cesc Fabrégas, aki a rivális Arsenal játékosaként állítólag hozzávágott a skót mesterhez egy egész pizzát, és Ryan Giggs, akit egyszerűen nem lehetett rávenni, hogy elessen, ha felrúgják. De ott volt Scholes, Rooney, Ronaldo és még sokan mások. És persze David Beckham, aki igazi sztár akart lenni, ezért távoznia kellett, bármilyen jó játékos is volt. Erre így emlékszik az edzője: „Nem volt köztünk ellenségeskedés, csak csalódottság az én részemről. Elkedvetlenedés. Ha ránéztem, azt gondoltam: „mi az istent művelsz, édes fiam?”
Azoknak, akik a sztorizgatás helyett inkább arra vágytak, hogy a könyvből végre megtudják, milyen módszerekkel vezetik a világ egyik legsikeresebb futballklubját és milyen döntések születnek nap mint nap a színfalak mögött, nem sok információval szolgál a könyv. Ferguson pályán kívüli életébe viszont bepillantást nyerhetünk. Bemutatja a családját, a politikai nézeteit, kedvenc olvasmányait, versenylovait és borait. Kiderül a mesterről, hogy sportkönyvet talán egyet sem vett a kezébe az elmúlt évtizedekben, de Kennedy elnök életéről és főleg meggyilkolásáról szinte minden felelhető dokumentumot összegyűjtött és végigolvasott.
Összességében a könyv jó, szórakoztató olvasmány, de talán kicsit kevesebb, mint amit Ferguson érdemelne, vagy amit mi focirajongók vártunk tőle. Sokáig úgy tűnt nekem, hogy - bár próbálkozna vele - a humor azért nem tartozik Ferguson erősségei közé. Nem tudtam eldönteni, de lehet, hogy a fordítás miatt van így. (A kiadó nyolc(!) fordító bevonásával próbálta összehozni a karácsony előtti megjelenést…) Mégis amikor a könyv vége felé, a Wayne Rooneyról szóló fejezetben azt olvastam, hogy „mivel magam is középcsatár voltam, a csatárokkal mindig is keményebben és szigorúbban bántam, mint bármely más játékossal. ...Nagyon sajnálom, de egyikük sem volt olyan jó, mint én aktív koromban", nos, akkor elmosolyodtam és arra gondoltam, talán még egyszer el kéne olvasni ezt a könyvet.
Szerző: vti
