Meghalt a marokkói drámaíró, aki felgyújtotta magát a kulturális minisztériumnál

sa | 2023. április 04. |

Ahmed Dzsavád március 27-én, a színházak világnapján gyújtotta fel magát a marokkói kulturális minisztérium épülete előtt, tiltakozásul azért, mert úgy érezte, mellőzték, írta a Le Monde. Az író hátrahagyott üzenetében pedig 

a kulturális szférában dolgozókkal kapcsolatos panaszait említette.

Hatósági források szerint Ahmed Dzsavád vasárnap halt bele sérüléseibe egy rabati kórházban. A Moroccco World News nevű marokkói hírportál szerint a férfi, aki 2021-ben ment nyugdíjba a rabati V. Mohammed Színházból, anyagi gondokkal küzdött, az emelkedő árak mellett a nyugdíja nem volt elég arra, hogy az alapvető költségeit fedezze. A körülményei annyira rosszra fordultak, hogy végül már a közösségi médiában kellett nyílt levélben könyörögniMehdi Bensaid kulturális miniszternek, hogy a gyerekeinek ételt és gyógyszert vehessen.

A tárca mély sajnálatát fejezte ki a haláleset miatt. A közleményben hozzátették, hogy Dzsavád két darabját a minisztérium 2022-ben megvette, és már megegyeztek egy további darabja megvételéről is.

(MTI, Moroccco World News24.hu)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kiemeltek
...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Fehér Renátó: Elegem lett belőle, hogy az életünket átjárja a szégyen haragja és a megvetés gőgje

Miért a szégyen és a megalázás határozza meg a kultúránkat? Interjú a Margó shortlistes Fehér Renátóval.

...

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt: szeptember 10-én debütált a mozikban az Átkozott boszorkák 2. része!

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)

Polc

Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről

...

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

...

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Vigyázz, mit kívánsz: lesben áll a gonosz! – Horváth Adél első regényéről

...
A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.