Ladik Katalin-kiállítás nyílik Münchenben

Ladik Katalin-kiállítás nyílik Münchenben

ko | 2023. március 03. |

A müncheni Haus der Kunstban ma nyílik kiállítása Ladik Katalinnak. Az Ooooooooo-pus című, szeptemberig látható tárlat a költő első jelentős bemutatkozása lesz Németországban.

A szervezők közleménye szerint az Újvidéken született művész munkássága szellemileg és fogalmilag is az egykori Jugoszlávia soknemzetiségű és feminista avantgárdjában gyökerezik, Újvidék többnyelvű, többnyire szerb és magyar viszonyai alakították Ladik Katalin nyelv- és költészetszemléletét.

Művészetével a hagyományos nemi szerepeket vitatja, testét és hangját eszközként és médiumként használja,

így lett az 1960-as években az újvidéki irodalmi és művészeti avantgárd kulcsfigurája.


Mint írják, Ladik Katalin számára a test a költészet eredete, ez az önkifejezésének tere és helye, amelyet happeningekkel, rituálékkal és fotóperformanszokkal fedez fel. Művészi munkásságának középpontjában a nyelv áll, sokrétű költészetszemlélete könyvei lapjain, kottákban, konkrét verseken és vizuális kollázsokon egyaránt testet ölthet.

A hang lesz a vezérmotívuma a Haus der Kunst programjának is: a három kiállítótér a művész vizuális és fonikus költészetére épül,

így az Ooooooooo-pus olyan kiállítás lesz, amelyet legalább annyira kell hallani, mint látni.

A Haus der Kunst kiállítására egyébként Ladik Katalin két új alkotással is készült, egy hangzó szobrászati partitúrával és egy installációval. Az első teremben elhelyezett varrógéptől pedig piros cérna vezet a teljes kiállításon át egészen a harmadik terem Kövess engem a mitológiába (2017) című szobráig.

Ladik Katalin alkotásai jelenleg a Robert Capa Központ Szabadság, egyenlőség, lányszövetség, érzékiség - Perspektívák a női tapasztalatokról című kiállításán is láthatók, júniusban pedig az acb Galéria Ladik Katalin korai műveinek kiállításával lesz jelen az Art Basel Features szekciójában.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Ladik Katalint díjazta Yoko Ono

...
Hírek

Ladik, Bartók, Karafiáth a FIN-en

...
Hírek

Ai Weiwei munkásságát nagyszabású kiállítás összegzi Bécsben

Az emberiesség keresése címmel nyílt kiállítása Ai Weiweinek a bécsi Albertina Modernben. A kurátorok szerint ez az eddig legátfogóbb visszatekintés a világhírű kínai konceptuális művész és aktivista munkásságáról.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

Hírek
...
Beleolvasó

Szöllősi Mátyás szerint Roderik Six világa lágy, nedves, szürke purgatórium

...
Nagy

John Scalzi alázatával és a jövőbe mutató hüvelykujjal nyitott az idei Könyvfesztivál

...
Gyerekirodalom

Hétlábú paripák és jó boszorkányok bújnak elő Zalka Csenge Virág mesekönyvéből

...
Hírek

Margó Könyvek néven indít könyvsorozatot a Margó Irodalmi Fesztivál és a Helikon Kiadó

...
Hírek

Meghalt Szirtes András

...
Hírek

Egy vesszőhiba miatt ugorhat a Líra 12 milliós büntetése

...
Hírek

Murakami idén is az irodalmi Nobel legnagyobb esélyese a fogadóirodáknál

...
Gyerekirodalom

Mesés böngészők, varázslatos népmesék, kalandos történetek - Tíz gyerekkönyv a Könyvfesztivál kínálatából

...
Hírek

Elhunyt a Dumbledore professzort alakító Sir Michael Gambon

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Lídiák és megtöltésre váró üres kötetek – A Véletlenül írtam egy könyvet forgatásán jártunk

Magyarok készítenek filmet a holland sikerkönyvből, amely egyszerre szól az írás csodájáról és a gyász intenzív feldolgozásáról. A Véletlenül írtam egy könyvet budapesti forgatásán jártunk, ahol kiderült, mire vágyott egész életében Zsurzs Kati, és mit tanult az írásról a rendező Lakos Nóra.

...
Szórakozás

A kamaszkor-bestseller, ami inspirálta a Barbie-mozit, és a Kenergia legfontosabb kötete

Egy lovakról szóló album, egy eladási listákat vezető nonfiction és egy cameokötet. Utánajártunk a Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével készült Greta Gerwig-opusz könyves vonatkozásainak.

...
Nagy

Oppenheimernek két szerelme volt, az atombombával megváltoztatta a történelem menetét

Christopher Nolan egy közel három évtizeden át íródó, hétszáz oldalnál is hosszabb életrajzi kötet felhasználásával készítette el Oppenheimer című háromórás, friss moziját. A film világpremierjének napján bemutatjuk a forgatókönyvhez felhasznált biográfiát.

Polc

Nem a nagy háború, hanem a barátod halála avat felnőtté

...

Az árulást a legnehezebben saját magának bocsátja meg az ember

...

Ménes Attila regényében egy ír úr meséli el a romlásnak indult magyarság történetét

...

McCarthy sötét világában a szerelem és a zsenialitás sem képes világot gyújtani

...