![Európa elfeledett közepe, felfedezetlen és elfeledett világok [Könyvesblokk]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/33405/fe_1180_600_konyvesblokk_okt18.JPG "Könyvesblokk_1018")
A Földnek kevés olyan térsége van, amit a turizmus alig hódított meg. A felfedezetlen világok egyik legizgalmasabbja Közép-Ázsia. A természet drámai alkotásai és a történelmi régmúlt rejtőzködő emlékei teszik oly különlegessé. A terület ismeretlensége évszázadokon át az itteni kánságok szinte mindenkit távoltartó veszélyességével magyarázható. Majd következett az orosz térhódítás és a szovjet korszak, ami ezeket az országokat gyakorlatilag teljesen elzárta a külvilágtól. A határok csak 1991 után, a Szovjetunió megszűnésével kezdtek megnyílni, amikor a közép-ázsiai szovjet tagköztársaságok önálló országokká váltak (Kazahsztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Tadzsikisztán és Kirgizisztán). Az album szerzője és fotográfusa, Péczely Lajos 1999 és 2019 között hátizsákos és expedíciós utazóként közel 600 napot töltött Közép-Ázsiában. Az expedíciók nyitották meg számára a kietlen és végeláthatatlan térségek belsejét, és tették lehetővé a Föld itteni, alig ismert arcának megismerését. Az album kitűnő felvételekkel tárja az olvasó-néző elé az Usztyurt-fennsíkot, az Aral-tó térségét, a Kara-kum és a Kizil-kum sivatagot. A szerző is tudja, hogy a fényképek csak gyenge tükörképei a valóságnak, de ennek ismeretében is igyekezett többoldalúan bemutatni a földfelszín sokszor évmilliók távlatából ránk tekintő arcvonásait és az emberi jelenlét emlékeit.
„Pillanatfelvétel. A közelmúltból, a régmúltról. A jelent nekünk kell hozzárendelni. Csak az biztos, hogy a város szenvedései folytatódnak. A szemünk láttára küzd. És ha győz, talán a szembenézés ideje is eljön. Lutz Kleveman a közép-európaiság büszke, de borzalmas örökségéről mesél, történészi igénnyel. Ám riporteri reflexeinek ő sem tud parancsolni. Ahogy senki más sem. Lembergben biztos nem” – így ajánlja a Lemberg – Európa elveszett közepe című kötetet Vörös Szabolcs, a Válasz Online a térséget jól ismerő riportere.
Hogyan lett Kína a világ második legnagyobb gazdasága ‒ a százhuszonhatodikból? Frank Dikötter Kína-szakértő megkérdőjelezi mindazt, amit eddig tudni véltünk Kína példátlan átalakulásáról. Eltekint a fegyelmezett társadalom és a növekedés felé a pártdob ütemére rendíthetetlenül menetelők mítoszától, ő az ellentmondások, az illúziók és a palotai intrikák történetét meséli el. Az épphogy megúszott katasztrófákét, az árnyékbankokét, a korrupcióellenes tisztogatásokét és a mindennapi szegénységet ellenpontozó rendkívüli állami vagyonét. Arra kérdez rá, hogy az elmúlt negyven év változásai vajon nem egy óriási piramisjátékra, egyfajta Ponzi-rendszerre épültek-e. Levéltári kutatásokra, kiadatlan emlékiratokra és interjúkra hivatkozva egyértelművé teszi: a Kommunista Párt célja soha nem a demokratikus világhoz való csatlakozás, hanem az ellenállás, végső soron a leigázás volt. „Minden értesülés megbízhatatlan, részleges vagy torz. Mivel egyetlen helyi kormányzat sem közöl pontos adatokat, nem ismerjük sem a gazdaság valódi méreteit, sem a bedőlt hitelek mértékét. A lelkiismeretes kutatónak a szókratészi paradoxon jár az eszében: »Csak azt tudom, hogy semmit sem tudok«. Ami Kínát illeti, még azt sem tudjuk, hogy mit nem tudunk.”
