Független orosz könyvkiadók tiltakoznak a háború ellen

sa | 2022. március 07. |

Ahogy mi is beszámoltunk róla, az elmúlt héten nemcsak gazdasági szankciókat vetettek ki Oroszországra az Ukrajna elleni invázió miatt, de a kulturális élet több szereplője is korlátozással tiltakozott az agresszió ellen. Ezek mellett az Ukrán Könyvintézet, a Lvivi Nemzetközi Könyv Fórum és az ukrán PEN az orosz kiadású könyvek globális bojkottjára szólított fel, nyílt levelükben azt írták, az orosz propaganda átszövi a könyveket, azok így fegyverekké válnak, mivel ezeket a könyveket aztán állami támogatással az egész világon terjesztik.

A tiltakozások Oroszországon belül is folynak. A moszkvai székhelyű, független orosz ifjúsági könyvkiadó, a KompasGuide más független orosz kiadókkal együtt követeli a háború azonnali leállítását. A KompasGuide alapító vezetője, Vitali Ziusko szerkesztőségünkhöz eljutott levelében azt írja, hogy Ukrajnával és az ukrán emberekkel vannak.

Ziusko arról is ír, hogy a kiadója 2008 óta az emberi jogokat és a demokratikus, békés értékeket védelmezi. A kiadó könyvei lehetővé tették, hogy az orosz gyerekek és kamaszok őszintén beszélhessenek az ország múltjáról, jelenéről és jövőjéről, a kiadványok pedig a legnehezebb témákat is érintették. 2018-ban például megjelent a Vovka, aki meglovagolta a bombát (Vovka Who Rode the Bomb) című könyv, ami arról szól, hogyan vet véget a 2014-es krími háború és a halál két ukrán barátságának. A skorpiórúgásban (The Scorpion Kick) pedig egy ukrán tinédzser elveszíti az apját és a lábát egy bombázás során.

A levél végén Ziusko azt írja, nem tudja, meddig tudják folytatni a harcukat a szabadságért. Ehhez kapcsolódva érdemes tudni, hogy pénteken Putyin aláírta azt a törvényt, ami alapján akár 15 év börtönt is kaphat az, aki háborúnak nevezi az ukrán háborút. Február 24-e óta több mint tízezer embert vettek őrizetbe Oroszországban, mert a háború ellen tüntettek.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Az írók arra kérik az oroszul beszélőket, mondják el az igazságot a háborúról

Használjatok minden lehetséges kommunikációs eszközt az orosz polgárok elérésére – sürgeti írók egy csoportja azokat, akik tudnak oroszul beszélni, éljenek a világ bármely pontján.

...

Szöllősi Mátyás: Kárpátalján rendkívül kritikus a helyzet

Szöllősi Mátyás Kárpátalján fotózott a napokban, bejegyzéséből az derül ki, hogy tragikus sorsokkal találkozott.

...

Patti Smith az ukrán himnuszt énekelte el egy fellépésén

Ukrajnáért énekelt Patti Smith egy pár nappal ezelőtti fellépésén: az ukrán himnusz angol verzióját adta elő New Yorkban.

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén