Kelet-európai gyerekeken segített J. K. Rowling

.konyvesblog. | 2013. október 28. |

(Kép forrása)

Intézetekben hagyott, gyakran fogyatékos kelet-európai gyerekek megmentésére költ milliókat saját vagyonából J. K. Rowling.

A példátlan sikerű Harry Potter-sorozat Skóciában élő 47 éves szerzője a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lap közéleti magazinjának adott interjúban felfedte: évek óta titkos látogatásokat tesz Moldova, Csehország, Ukrajna és Románia állami gyermekgondozó intézményeiben, amelyekben sokszor „szívszaggató körülményeket” tapasztal.

Rowling elmondta: e látogatásai során többször is szinte ellenállhatatlan kísértést érzett arra, hogy egy-egy rettenetes körülmények között tengődő kisgyereket egyszerűen hazavigyen magával. Hozzátette: tudja, hogy ez „mélységesen irracionális” gondolat, hiszen semmiféleképpen nem vihette magával ezeket a gyerekeket, de háromgyermekes anyaként „ez az ember legerőteljesebb reakciója” ilyen helyzetekben. Az írónő szerint „át kell adni a múltnak azt az exkommunista beidegződést, hogy az állam szemétdombra hajítja” a gondozásába került gyerekeket.

Az interjúból kiderült az is, hogy Rowling létrehozott egy jótékonysági hálózatot Lumos néven, amely – különösebb hírverés nélkül – már eddig is milliókat fordított gyermekek kimentésére a „börtönszerű” intézetekből.

J. K. Rowling e tevékenységét közvetlenül saját főhőse, Harry Potter inspirálja, a varázslótanonc, aki elvesztette szüleit, és a túlélésért küzd egy nagyon ellenséges környezetben. „A párhuzam egyértelmű” – mondja az interjúban a szerző, akit dúsgazdaggá tett az általa kitalált regényalak. A másik inspiráció saját egykori nyomora. „Emlékszem, húsz éve még a saját számtól vontam meg a falatot, hogy a lányom ehessen. Emlékszem olyan napokra, amikor szó szerint semmi pénzünk volt” – idézi fel azokat a keserves időket.

A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi brit lap – amely minden évben összeállítja listáját (Rich List) a Nagy-Britanniában élő felső ezer becsült vagyonáról – Joanne K. Rowlingnak az idén 560 millió font (csaknem 200 milliárd forint) vagyont mutatott ki. Rowling ezzel az idei ezres lista 20. helyezettje, és messze a világ leggazdagabb regényírója, jóllehet az 1990-es évek elején még heti 68 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban.

A Mail on Sunday vasárnapi riportja szerint az írónő jótékonysági szervezete Moldovában – a legszegényebb kelet-európai országban, ahol a Lumos tevékenykedik – máris rendkívüli eredményeket ért el: az intézetekben tartott gyerekek száma 2008 óta 63 százalékkal, több mint 11 ezerről mára 4300-ra csökkent. A gyerekeket ideális esetben saját szüleikhez juttatják vissza, vagy ha ez nem megy, nevelőszülőknél helyezik el. A hosszú távú cél az állami gyermekintézetek végleges bezárása.

(MTI)

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.