Verskihívással űzik el az unalmat a magyar költők

Nyáry Krisztián kezdeményezésére humoros verslavina indult el a Facebookon. A kihívás témája természetesen nem más, mint a karantén, a célja pedig az unaloműzés. A Karanténkoszt című vers már most sem rövid, többek közt olyan kortárs költők kaptak rá a folytatásra, mint Hevesi Judit, Lackfi János vagy Molnár Krisztina Rita, de a vesztegzár-költemény folyamatosan frissül, úgyhogy érdemes követni a mű alakulását.

.konyves. | 2020. március 17. |

Karanténkoszt

Volt egy úr, lakhelye lakása,
korábban nem volt ez szokása.
Hiába karantén,
unta a kanapén,
érezte közel már bukása.

Nem tudta, mit tegyen tényleg.
Maradni lett vón a lényeg,
nem bírta bezárva,
elment a bazárba,
bezabált, s meghízott végleg.

Judit Hevesi folytatása:

Volt egy nő, kinn lakott németbe’,
karantén lépett ott életbe,
mit főzzön, nem tudta,
kezét már megmosta,
éttermet álmodott révedve.

Csülköt és malacot enni
egyedül elég nagy semmi,
kutyája ugatja: corvona
(német már benne az orgona).
De legalább nem kell Ikeába menni.

Janos Lackfi folytatása:

Volt egy úr, lakhelye Milánó,
kedélye otthon is kiváló,
nem evett, helyette
erkélyen lebegve
tenor lett, áriát kivágó.

Volt egy hölgy, lakhelye München,
eléggé vérszegény Blümchen,
étele káposzta,
még azt is kipúzta,
üldögélt szegény a bűzben.

Panni Néder folytatása:

Volt egy nő, lakhelye Berlinbe’,
dógát az istenke felvitte:
bespejzolt klópapírt,
alhatott, amíg bírt
- ha unta, ráment a Netflixre.

Kacsóját ravaszdi paszták
rőt pergamenre rohasztják.
Ha kérded: anyukám,
élet ez? Dutyi tán?
Elnézőn somolyog: az hát.

Vass Ákos folytatása:

Random arc: lakhelye Gibraltár.
Székelyföld suttogta 'mír hagytál
Bolondos, szöbb földért
Hogy ott es tököljél -
karantént itthon is szívhatnál'.

Határ is lezárva éjfélre.
Gibraltárt jobb ma csak tévébe'
Nézni, vagy képeken
Hisz ezen a félteken
Araszol koronás rémsége.

Wirth Imre folytatása:

Volt egy nő, finom, mint a kása,
Koronát szitált rá a Mása,
Szerették egymást míg
Jött egy szebb, jobb másik,
Szégyellte, van egy szép lakása.

Tatár Sándor folytatása:

Tűnődik egy fószer Grönlandon:
„Miért kéne maszkot fölraknom?
Csak seprem portámat;
ha itt is kór támad,
megvéd majd akkor az öt-hat rum!”

Éldegélt egy csóka Bépesten –
„Jó, de most járvány van, élesben.
Élni itt? Gyönyörben?!
Én itthon, de sör nem.
Ettől már egészen szétestem.”

Hartay Csaba folytatása:

Volt egy kiscsávó: lakhelye istálló.
A szénanátha esélye kiváló.
Karantén helyett karám -
pusztába kiáltott parám,
tehenes videóm nézzed Instáról.

Terjed a telepen a savanyú silószag.
Otthon melózni? – a fejősök ezen filóztak.
Jó, de ki fog borjakat itatni,
a jászolba online mit adni,
takarmányt a Fészen ne osszak.

Zoltán Somos folytatása:

Volt egy úr, otthona Gyula,
Nem volt épp szerény vagy mulya
Elveit osztotta,
A tömeg vonzotta
Kábé, mint marhát a gulya.

Nem nézte, tévébe' mi volt,
"Megyek, nyitva a sarki bolt!"
Ismerheted talán,
Ha nem is laksz Gyulán -
Vett cukrot, úgy negyven kilót

Csonkaréti Gergely folytatása:

Volt egy úr, lakhelye Lüxambúr.
Kompjúter helyett ma kertet túr.
Ez lett a világa,
Kikelt a virága,
Hiába kémlel a kerten túl.

Volt egy hölgy, kint lakik Koerichbe'
Kenyeret aprít a főtt rizsbe.
Bezárták szegénykét,
Olvashat regénykét,
Nem ugrik fejest a hévízbe.

Volt egy boy és egy girl Luxiban,
Nem értették azt, hogy most mi van.
Iskola otthonról?
Semmi a boltokból?
Holnaptól most már csak házi van?

Andras Jokuti folytatása:

Volt egy úr, élete értelme
Melyik a világ csúcsétterme
Éttermek bezárva
Repterek lezárva
Hogy ehet homárt így őkelme?!

“Koronát főúrnak adom át
Nem mond már Vendelin adomát”
ügyelve járványra
Felmegy a padlásra
Kanyarít jókora szalonnát.

Krisztina Rita Molnár folytatása:

Volt egy baj, úgy hívták, korona,
nem volt a Földön még rokona.
Barna, rőt és szőke –
mindenki félt tőle.
Bezárt hát az összes óvoda.

„Trallala, trallala, tralala,
jobb vagyok, akár az ebola!”
– szökdécselt a vírus:
„Kisöcsém a tífusz!
Nem mentek ti most már sehova!”

Nem megyünk mi most már sehova,
de megsegít majd a Jehova.
Mossuk – mint Pilátus –
kezünket! Kivárjuk,
hogy pusztulj te gyilkos korona.

Dorka Gryllus és Kornél Simon folytatása:

Volt egy hölgy, lakhelye filmszett,
Csakhogy azt becsukták mindet,
De jó, van lakása,
Örül a családja,
Hogy most már nagy végre itt lett.

Volt egy úr, lakhelye a Saab-ja
Egyszercsak nem lett már munkája
Kettlebel-t ragadva
kiállt az udvarra
edzett és szart a világra

Judit Ágnes Kiss folytatása:

Az ember fajtája koronként
meg kell hogy szokja a karantént.
Ül saját mocskába,
nem megy a kocsmába,
nem lát egy darabig boron ként.

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Ajánljon neked olvasnivalót a Könyves Magazin!

Mit olvassak a karanténban? Még talán sosem voltunk ennyire közszolgálatiak, mindenesetre itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy tanácsot kérjetek tőlünk, ha egyszerűen elképzelésetek sincs arról, hogy mit olvassatok karantén idején.

...
Hírek

Ingyen elérhetővé vált több agavés könyv a karantén miatt

Az Agave Könyvek több szerzője úgy döntött, hogy a következő két hétre ingyenesen letölthetővé teszi a könyveit.

...
Nagy

10+1 kötelező olvasmány, amit otthonról ingyen le tudsz tölteni

Online elérhető klasszikus könyveket ajánlunk a karantén idejére, nem csak iskolásoknak. 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.

Hírek
...
Hírek

Budapesti koncertjére időzítve képregény jelenik meg Nick Cave-ről

...
Szórakozás

Sípoló gumielefánt okoz kalamajkát a horrorszerző animációs zombivígjátékában

...
Szórakozás

Regényadaptációkkal és női rendezőkkel jön a Szemrevaló Filmfesztivál

...
Hírek

Képregényes feldolgozást kapott T. S. Eliot Átokföldje című verse

...
Hírek

Gyönyörű térképekkel járhatod végig Agatha Christie és mások regényhelyszíneit

...
Hírek

Újságírót keres a Könyves Magazin