Könyvet írt K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplője

Könyvet írt K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplője

Koncepciós pert emleget a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese, akit Novák Katalin kegyelemben részesített.

sza | 2025. szeptember 29. |

Vesszőfutás – Egy koncepciós per története címmel írt könyvet K. Endre, a kegyelmi ügy egyik főszereplője - derült ki az RTL Házon kívül című műsorából. Ebben a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese ártatlannak vallja magát.

2016-ban derült fény a bicskei gyermekotthonban történt visszaélésekre, amikor a Házon kívül műsorában az intézmény két egykori lakója arról nyilatkozott, hogy éveken át molesztálta őket az intézet igazgatója, akit két évvel később nyolc év börtönre ítélték.

Az ügy tavaly került újra elő a sajtóban, amikor kiderült, hogy Novák Katalin akkori köztársasági elnök 2023-ban kegyelemben részesítette K. Endrét, a gyermekotthon igazgatóhelyettesét, akinek a vádirat szerint tudomása volt a molesztálásokról, hamis vallomásra kényszerítette a gyerekeket, ezért pedig összesen 3 év 4 hónap börtönbüntetést kapott.

K. Endre kötetét most szúrta ki az RTL, de az már februárban jelent meg magánkiadásban. A hírt először az Internetfigyelő elnevezésű internetes újság osztotta meg január 25-én, majd A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese voltam elnevezésű Facebook-oldal is kiposztolta február elején. Utóbbi feltehetőleg Kónya saját oldala.

A szerző az alábbi mondattal ajánlja a könyvét: „Írásomat ajánlom volt kollégáimnak, neveltjeimnek, tanítványaimnak, mindazoknak, akik mindeddig hittek és még mindig hisznek a magyar igazságszolgáltatásban és a média szavahihetőségében”.

Az ügy egyes részletei a mai napig nincsenek tisztázva. A Házon kívül másfél éve mutatott be felvételeket arról, hogy a férfi hamis tanúzásra kéri az egyik áldozatot. Az RTL friss riportjából most az is kiderül, hogy a kötetben K. Endre állíólag arról ír, hogy csak pszichológusként akart beszélgetni a gyerekkel. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult, és azóta sem tudni, hogy K. Endrét kihallgatták-e, ahogy azt sem, hogy a botrányba belebukott Novák Katalin miért adott kegyelmet a pedofil igazgató bűntársának.

(444 / RTL)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Mit tudhatott Alice Munro férje pedofilügyeiről?

Alice Munro sokkal többet tudhatott férje sötét ügyeiről, mint gondolnánk. Még egy lány meggyilkolásával is megvádolta a férfit.

...

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!

...

Miért falazhatott évekig a francia kulturális elit a pedofil írónak?

Vanessa Springora Beleegyezés című könyvének megjelenését sokan a francia irodalom #metoo-pillanataként értékelték. A szerző ugyanis leírta, hogy 14 éves korában egy 35 évvel idősebb író szeretője lett. Önmagában már ez is sokkoló, az pedig nem kevésbé, ahogyan a családja és a hatóságok reagáltak erre.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Hírek
...

Felmérés: a magyarok 95 százaléka egyetlen Krasznahorkai-művet sem olvasott

...

Meghalt Kenedi János író

...

Georges Szirtes találkozott III. Károllyal: Jó volt vele beszélgetni

...

A Partizán egész napos élő műsorral tiszteleg Krasznahorkai és a magyar irodalom előtt

...

A Jelenkor bejelentette, mikor érkezik Pynchon új regénye magyarul

...

6 ötlet, hogyan vihetsz be több tápanyagot természetes módon

...

Dr. Bőgel György: A mesterséges intelligencia olyan, mint a klinikai kísérletek nélkül bevezetett gyógyszer // Futurotheca 02.

...

Szerelem és magány New Yorkban: a Kleopátra és Frankenstein egy elveszett generációról szól

...

Migráció és nemi identitás: Friedenthal Zoltán újabb Margó Könyvekből olvas fel!

Egy bántalmazó kapcsolatban a legapróbb döntésnek is óriási súlya lehet – Florence Knapp: Nevek

Egy bántalmazó kapcsolatban a legapróbb döntésnek is óriási súlya lehet – Florence Knapp: Nevek

Elolvastuk az év egyik legjobb debütregényeként emlegetett könyvet.

Szerzőink

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

„Amikor kezdtem, meglepőnek számított, hogy egy autista ír” – interjú Daniel Tammet brit számzsenivel

chk
chk

Ez a thriller megmutatja, hogy a szamurájok világa nem csak a harcművészetről szólt