Jobban fejlődik azoknak a gyerekeknek az agya, akiknek felolvasnak a szüleik

.konyvesblog. | 2020. január 22. |

babaolvasas.gif

Egy mostanában készült tanulmány bebizonyította, ami már eddig is sejthető volt: teljesen másképp hat a gyerekek agyára az olvasás, mint a tévénézés (vagy egyéb képernyő bámulása). A Reading & Literacy Discovery Center of Cincinnati’s Children’s Hospital által végzett kutatás öt év alatti gyerekeket vizsgált meg, és arra jutott, hogy a képernyők előtt töltött idő jelentősen befolyásolja az agy fejlődését.

Bár az összefüggést már korábban is gyanították, a CNN cikke szerint ez volt az első olyan kutatás, amely neurobiológiai bizonyítékokat szolgáltatatott az olvasás előnyeiről és a képernyő előtt töltött idő hátrányairól. A vizsgálat során a tudósok diffúziós tenzor képalkotással nézték meg 47 három és öt év közötti egészséges gyerek agyának fehérállományát.

Ilyen az agya egy olyan óvodásnak, akinek a szülője vagy gondviselője rendszeresen olvas fel. A piros részek az agy nyelvhasználatért, illetve az írásért és olvasásért felelős területek fejlődését mutatják:agy_1.jpgEz pedig egy olyan gyerek agya, aki napi két órát tölt képernyő előtt.  A kék részek rendezetlenséget mutatnak ugyanazokon a területeken:

agy2.jpg

A kognitív tesztek azt is bizonyították, hogy azoknak a gyerekeknek, akik legalább naponta egy órát kütyükkel töltöttek, valóban gyengébb a nyelvi kifejezőképessége. Ahhoz tehát, hogy egy gyerek később jól tudjon teljesíteni az iskolában, nagyon fontos, hogy életének első öt évében tévézés és telefonozás helyett könyvekkel, mesékkel ismerkedjen. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TAVASZI MARGÓ
...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.