Ivan and the Parazol: A szájak azt mondják, hogy Budai Pop

Ivan and the Parazol: A szájak azt mondják, hogy Budai Pop

Az Ivan and the Parazol új albumához egy kötet is készült, a felkért szerzők pedig egy-egy kiválasztott dalhoz írtak novellát vagy verset. A Budai novellák című kötetet az őszi Margón mutatták be, a beszélgetést most végighallgathatjátok, mi pedig pontokba szedtünk néhány érdekes megállapítást.

Nyitókép: Posztós János/Margófeszt

ro | 2021. december 04. |
  • A Budai Pop az Ivan and the Parazol ötödik stúdióalbuma, a zenekar viszont új irányokba akart kísérletezni, ehhez pedig más nézőpontot kerestek. Így készült a lemez mellé egy kötet is, ami a novellák mellett két verset is tartalmaz. A kötet írásai az album egy-egy dalához kötődnek.
  • A felkért írók és költők a következők: Babiczky Tibor, Czinki Ferenc, Harag Anita, Jakab Péter „Fürge”, Kemény István, Kemény Zsófi, Lackfi János, Poós Zoltán, Seres Lili Hanna és Vitáris Iván.
  • A bemutatón elhangzott, hogy sok olyan ember volt, aki a felkérés szempontjából szinte adta magát, és volt egy-kettő, akit Czinki Ferenc javasolt.

-

  • A zenekarnak volt már hasonló kollaborációja, mégpedig Thuróczy Szabolccsal egy korábbi Margón, annak egy színházi vonulata volt.
  • A novelláknál sokan személyes élményt vettek alapul, de elhangzott az is, hogy Kemény Zsófi remélhetőleg nem a való életből vett példát - ő a Sötét című dalhoz írt egy novellát.
  • A felkért szerzők felé csak annyi volt a megkötés, hogy a zenekar örülne, ha az írások az adott dalhoz és a budapesti identitáshoz kötődnének, de "amúgy mindenki azt csinál, amit akar".
  • Kemény Zsófi el is mondta, hogy ő általában az ilyen felkéréseknél nem szokta felhasználni az adott témát, és itt az volt a jó, hogy elsőként választhatott: "Azt írom ilyenkor mindig, amit akarok, bár itt nagyon erős volt a téma".
  • Az arculat kitalálását mindig hosszú gondolkodási folyamat előzi meg, a határidő nyomására viszont valahogy mindig lesz egy használható ötlet. A borítót Ghyczy Dia tervezte, a rajta látható szájak pedig azt mondják, hogy Budai Pop.
  • A dalszövegírás kapcsán Kemény Zsófi elmondta, hogy a dalfutáros szereplése óta többen felkérték már, tapasztalata szerint ez akkor sikerül jól, ha az előadó nem tör írói babérokra. Babiczky Tibor csak azt vállalja el, ami érdekli, vagy amit sokra tart zeneileg.
  • A könyvben amúgy QR-kódok vannak, amelyekhez Spotify-linkek és klipek vannak hozzárendelve.

A beszélgetést itt hallgathatjátok végig:

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Polcz Alaine nagyon sok tervet dédelgetett

Közel 140 fotóval mesél Polcz Alaine életéről Szávai Géza kötete, Az életed, Polcz Alaine – Asszony a hátországban (olvass bele ITT). A könyvet az őszi Margón mutatták be, ahol Szabó T. Anna kérdezte a szerzőt Polcz Alaine arcairól és a fényképek történetéről. Hallgasd vissza a beszélgetést!

...

Jón Kalman Stefánsson háromszor futott neki az Ástának

Fordításról, a nagymamájáról és az írói hang kereséséről is mesélt Jón Kalman Stefánsson az őszi Margón, ahol Csuhai István faggatta, Ásta című regényéből pedig Kurta Niké olvasott fel. A teljes angol nyelvű beszélgetést végighallgathatjátok most.

...

Margó, Jennifer Teege, A feleségem története [10 perc Könyves]

A Margó Irodalmi Fesztiválról, Enyedi Ildikó új filmjéről, és Jennifer Teege megrázó könyvéről beszélgettünk a 10 perc Könyves legutóbbi adásában. 

A hét könyve
Kritika
Mit árul el az életedről, ha munkába menet arról ábrándozol, hogy elüt egy busz?
Czakó Zsófia: Senki nem mondja ki, milyen teher gondoskodni egy Alzheimer-betegről

Czakó Zsófia: Senki nem mondja ki, milyen teher gondoskodni egy Alzheimer-betegről

Czakó Zsófia új regénye három generáció női tagjain keresztül beszél nagyon érzékeny családi dinamikákról. Interjú.

Hírek
...

Kiss Tibor Noé és Keresztesi József kapták idén a Rommer Vilmos-díjat

...

Az Üvöltő szelek rendezője szerint a filmnek „elemi reakciót kell kiváltania”

...

Meghalt Vásáry Tamás zongoraművész, karmester

...

Krasznahorkai László és Karácsony Gergely is beszédet mond Tarr Béla temetésén

...

Amerika egyik legnagyobb újságja megszünteti a könyvrovatát

...

Miről írt Pynchon Krasznahorkainak? – Ezen a bécsi kiállításon kiderül