Ők hárman vannak még versenyben a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjért

Ők hárman vannak még versenyben a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjért

Kormányos Ákos, Puskás Panni és Vida Kamilla lett a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei három jelöltje.

ro | 2021. december 02. |

Kilencedik alkalommal adják át idén a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat, amelynek célja a legtehetségesebb pályakezdők, a már rendszeresen publikáló, az adott évben új kötettel jelentkező, 35 évesnél nem idősebb szerzők támogatása, számukra egy évnyi nyugodt munkakörül­mények biztosítása, új művek megszületésének ösztönzése, a kiadott mű németországi megjelentetésének elősegítése.

A díjazott a nettó 6 ezer eurós ösztöndíj mellett lehetőséget kap a Solitude Akadémia által biztosított egyhónapos stuttgarti alkotói tartózkodásra, és az elismerés kiegészül a Literarisches Colloquium Berlin (LCB) által felajánlott egyhónapos berlini ösztöndíjjal, valamint a Stuttgarti Magyar Intézetben megrendezett szerzői esttel is.

A jelöltek tízes listáját most három névre szűkítette a zsűri, így továbbra is az esélyesek között van Kormányos Ákos, Puskás Panni és Vida Kamilla. Hogy hármójuk közül ki nyeri az ösztöndíjat, az december 9-én 17 órakor derül ki az Írók Boltjában.

Forrás: Litera

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Megvannak a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei jelöltjei!

Kilencedik alkalommal adják át idén a legtehetségesebb pályakezdőket támogató, hatezer euróval járó Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat. Mutatjuk, kik az idei esélyesek!

...

Bartók Imre kapta a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat

Majmom, Vergilius című könyvével Bartók Imre író lett a nyolcadik alkalommal átadott Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei győztese

...

Harag Anita nyerte idén a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat

Hírek
...

Felnövéstörténet a Ceauşescu-korban – Bartis Attila hét év után új kötettel jelentkezik

...

Baljós hangulatú előzetest kapott az Édentől keletre Netflix-sorozat

...

„Sokáig azt hittem, mindenkinek ugyanolyan nehéz olvasni, mint énnekem” – Dragomán György a diszlexiáról

...

A világsikerű Lázár szerzője, Nelio Biedermann érkezik a Könyvfesztiválra

...

Folytatódik a varázslat: kijött a Harry Potter-sorozat új előzetese!

...

Mit hagyott maga után a világjárvány? – érkezik a Fóbia folytatása

Kiemeltek
...

Kovács Dominik és Kovács Viktor: Irigységgel töltött el bennünket a lendületesen működő karrier látványa

Interjúsorozatban mutatjuk be a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit, elsőként a Kovács ikrek mesélnek.

...

Sírás vagy orgazmus? – Az Egy kis élet borítójáról

Az egész világot meghódító Egy kis élet borítója kiválóan szemlélteti, hogy a fájdalom és az orgazmus nincs is olyan távol egymástól.

...

Létezik olyan barátság, amely képes kizárni a valóságot? – Narine Abgarjan: Manyunya

Narine Abgarjan önéletrajzi ihletésű regényében a gyerekek képesek olyan világot teremteni maguknak, ahol a kemény valóság kívül marad.