Horthy Miklós történelmi felelősségét firtatja új könyvében Ungváry Krisztián történész, a kötetről a szerző és Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója a héten online vitát folytatott. (A Horthy Miklós - A kormányzó és felelőssége 1920-1945 című kötet a járványhelyzet miatt egyelőre e-könyvként kapható.) A beszélgetést Kolozsi Ádám, az Index újságírója vezette, aki úgy összegezte Ungváry könyvbeli megállapítását, miszerint Horthyt a tettei kizárják azon államférfiak sorából, akikre a nemzet feltekinthet.
Ungváry ennek kapcsán úgy vélte, hogy azokban a krízishelyzetekben, melyekben Magyarország vezetőjeként helyt kellett állnia,
Horthy sokszor olyan válaszokat adott, amelyek végső soron katasztrófához vezettek.
Hozzátette, hogy politikai működése nem kötődik a magyar történelem szempontjából olyan pozitív döntésekhez, mint Szent István esetében, aki ezer évvel ezelőtt a nyugati orientáció mellett kötelezte el magát, és ezzel meghatározta az ország sorsát. Ungváry nem állítja, hogy Horthynak semmilyen pozitív szerepe ne lett volna, de szerinte ha mérleget vonunk, akkor túltengenek a negatív vagy középszerű döntések, éppen ezért nem tartja indokoltnak sem a szoborállítást, sem azt, hogy hősnek állítsák be.
Szakály Sándor szerint a a közösségekre kell bízni, hogy „kit kinek választanak”, és kinek állítanak szobrot. Szerinte az Ungváry által negatívnak vagy középszerűnek nevezett döntések között voltak olyan esetek, amikor az akkori ország, a társadalom tagjainak jelentős része másként tekintett Horthyra. Ő maga másként ítéli meg Horthy 1919-20-as szerepét: szerinte a Trianon utáni talpra állásban Horthynak és a magyar társadalom szinte minden tagjának jelentős szerepe volt. 1919-20-ban szerinte társadalmi konszenzus volt Horthy hatalomba emeléséről, bár hozzátette azt is, hogy Ungváry Krisztián a könyv alapján ezt nem így látja. Hozzátette, hogy 1920-38. között a korábban kifosztott, megalázott Magyarország gazdaságilag, szociálisan, kulturálisan is felzárkózott Európa középmezőnyéhez.
Kolozsi Ádám kérdésére Ungváry elmondta, hogy
ő rosszabbra értékelné a Horthy-korszakot, mint korábban Romsics Ignác
(a történész „hármas fölé”-re értékelte a Horthy-rendszer 1938-1939-ig számított húsz évét – a szerk.). Ungváry Krisztián szerint az 1920-38. közötti időszak tagadhatatlan eredményeihez Horthynak sokkal kevesebb köze volt, mint azt mi gondoljuk. Egy elégséges és elégtelen közötti osztályzatot adna, hozzátette viszont, hogy tiltakozna az ellen, ha valaki Horthy teljes tevékenységében mindent kizárólag elégségesre vagy elégtelenre minősítene. Szerinte ugyanis az életútnak vannak olyan elemei, ahol Horthy jelest kaphat, mert jól döntött, például Gömbös kapcsán, amikor 1936-ban megállított egy olyan folyamatot, ami az ország számára életveszélyes lett volna. Szakály szerint Ungváry a könyvben is jelzi, hogy nem egy teljes Horthy-életutat vázolt fel, „hanem különböző kollegák által kialakított Horthy-kép alapján fogalmazza meg a saját véleményét”, ugyanakkor ő maga hiányolt néhány szerzőt. Szakály egyébként Ungvárynál jobbra értékeli Horthyt és az egész időszakot, és egy négyest adna rá. A moderátor kérdésére – aki szernt feltűnően sokszor hivatkozik „kontra módon” Szakály Sándorra a műben – Ungváry elmondta, nem tartja Horthy-apologétának Szakályt, de őt tartja a tudományosan komolyan vehető és veendő legfontosabb személynek, aki Horthy kapcsán szerinte téves álláspontokat ír le – a könyvben tudományos szempontból komolyan nem vehető emberekkel amúgy nem is kívánt foglalkozni. Ungváry fontosnak tartotta leszögezni, hogy a könyvben nem állítja, hogy a jelenlegi rendszer vissza akarná állítani a Horthy-rendszert, Szakály pedig úgy vélte, hogy ez a könyv nem egy Horthy-biográfia, „hanem egy vélemény Horthyról”. Ungváry még elmondta: nem tartaná szerencsésnek, ha úgy járna el, hogy egy vitatott tevékenységű emberről, akinek személye jelenleg is közéleti viták tárgya, úgy írna, hogy közben ne segítse eligazodni az olvasót: „Ez nem a 2020-as vélemények desztillálása”.
A beszélgetés végig higgadt hangnemben, visszafogottan zajlott, a legnagyobb vita talán az 1944-es hadba lépés megítélése kapcsán bontakozott ki. Volt némi vita a revíziós törekvéseket illetően is: utóbbi kapcsán Ungváry egy csődtömegnek nevezte, amit Horthy csinált, kiemelve, hogy a kormányzónak nem volt semmiféle koncepciója például a nem magyar nemzetiségűekkel kapcsolatban, és területi igényekkel lépett fel a Szovjetunióval szemben is; ezen a ponton érezhetően szintén volt némi nézeteltérés a két történész között, ahogy Horthy politikai felkészültségét illetően is megoszlottak a vélemények. Ungváry szerint Horthy 1919-20-ban kétszer is azt javasolta az angol és amerikai követnek, hogy be kell vezetni a diktatúrát, mert a parlamentarizmus nem jó. Szerinte pontosan emiatt a parlamentarizmus fennmaradását nem Horthy érdemének kell tekinteni. Szakály szerint kérdés, mit érthetett Horthy diktatúra alatt és mennyi időre tervezte bevezetni. Emlékeztetett rá, hogy Horthy teljesen más környezetben szocializálódott és szerinte nem voltak ilyen hajlamai.
Ungváry Krisztián Horthy felelősségét elemzi - Könyves magazin
Éppen száz esztendeje annak, hogy 1920 márciusában Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották. Személye és közel negyedszázados regnálása körül azonban mind a mai napig komoly emlékezetpolitikai és közéleti viták dúlnak. Hívei szerint ő konszolidálta az országot, mindent megtett azért, hogy Magyarország a lehető legkisebb veszteséggel kerüljön ki a háborúból, ráadásul a magyar zsidóság egy részének megmenekülése is neki köszönhető.
Abban mindkét történész egyetérteni látszott, hogy
a korszakot nem lehet egységes tömbként kezelni.
Ungváry elmondta, voltak olyan dolgok, amelyeket Horthy gyomra nem vett be 1938 és 1943 között (ide sorolta a teljes vagyonkifosztást), ennek ellenére 1944-ben, teljes tudatában annak, hogy a történtek az érintettek létbiztonságát alapvetően megkérdőjelezik, „konkrétan a halálukhoz vezet”, hozzájárult ahhoz, hogy a magyar állampolgárokat tömegesen deportálják. Szakály az 1938-as zsidótörvényről szólva úgy vélte, hogy ezzel kapcsolatban bizonyos egyetértés mutatkozott a „zsidóság bizonyos vezetői, vagy jellemző gazdasági érdekkel bírók között”, amihez Ungváry némileg ironikusan hozzátette, hogy számára ez új, mert az iratok alapján ilyesfajta egyetértésnek nem találta nyomát. Szakály elmondta azt is, hogy szerinte az auschwitzi jegyzőkönyv megérkeztéig Horthy nem tudott arról, hogy konkrétan mi történik a deportáltakkal. Ungváry szerint Horthy saját visszaemlékezéséből is kiderül, hogy a kormányzó már 1944 februárjában tudta, hogy a deportálás egyben a zsidóság kiirtását is jelenti.
Szakály szerint ez a vita összességében a korszak megítéléséről szól, és a magyar eseményeket európai kontextusban kell elemezni, össze kell vetni a magyar helyzetet a többi országéval. Kiemelte, hogy a történész nem ül a bírói székben, hanem megpróbálja feltárni az általa vélt valóságot, mellé téve a forrásokat. Ungváry szerint ítélkezés mindenképp történik, és már szimplán a források kiválasztása és felhasználása egy értékítélet. Mindenkinek szabadon lehet más véleménye Horthy Miklósról, de akkor szerinte válaszokat kell adni azokra a fájó kérdésekre, hogy mi volt a kormányzó viszonya demokráciához, a parlamentarizmushoz, mennyire tekinthető megfontolt politikusnak vagy olyannak, aki kihasználta a mozgásterét. Ezt döntse el az olvasó.
