Annyira nyár van, és már nemcsak a naptár szerint, hanem tényleg, hogy a Hosszúban ezúttal szinte kizárólag csak vizes-sörös-nyaralós sztorikat mutatunk. Péterfy Gergely például egy réges-régi nyarat idéz meg testvérrel, szülőkkel és persze menetrendszerű dunai kiruccanással. Hrabal pedig természetesen sörben utazik: a New York Review Books Classics sorozatában a cseh zseni egyik regénye jelent meg legutóbb, az előszót jegyző Joshua Cohen pedig Hrabal és a „régen minden jobb volt” napok szellemét is meg fogja idézni. A legbulvárosabb anyag azonban kétségkívül Hemingwayhez kötődik, a kulcsszavak közé tartozik még Fitzgerald és a pénisz is.
Orwellnek sem lehetett egyszerű
Eric Blair gyerekkoráról ír a Brainpickings – őt később George Orwellként ismerte meg a világ, de kisgyerekként még középosztálybeli angolok szomszédolós-krikettezős életét élte; lásd fotó:
A kis Eric tizenegy éves volt, amikor közelebbi ismeretségbe került a Buddicom családdal, és különösen három gyerekükkel, Jacinthával, Prosperrel és Guineverrel. A nála két évvel idősebb Jacinthával később gyengéd érzelmeket is tápláltak egymás iránt, 1922 nyarán azonban Eric úgy érezte, ideje a tettek mezejére lépni. Jacintha azonban ellenállt, és egy csúnya dulakodásba, ruhaszaggatásba fulladt a légyott, ami azután egész későbbi kapcsolatukra is kihatott. Eric rá nem sokkal elutazott Burmába, és amikor öt év múlva visszatért, abban reménykedett, hogy visszanyerheti a lány szívét, és bár megélni alig tudott, mégis egy eljegyzési gyűrű lapult a zsebében. A család azonban távol tartotta Jacinthát, de nem a múltbeli incidens miatt, ahogy Eric hitte. Az történt, hogy Jacintha házasságon kívül szült gyereket (az apa a terhesség hírére villámgyorsan lelépett), a babát a lány nagynénje és nagybátyja adoptálta. Jacintha később több Orwell-mű nőalakját inspirálta, a leghíresebb közülük talán az 1984 Juliája volt, és bár 1949-ben újra felvették egymással a kapcsolatot, az író 1950-es halála miatt soha többé nem találkozhattak. A teljes sztoriért és a fotókért ide érdemes kattintani!
A nap, amikor Hemingway F. Scott Fitzgerald péniszét vizslatta
A Huffington Post volt olyan jó, és összeszedett 11 olyan dolgot, amit az olvasók eddig talán nem tudtak Ernest Hemingwayről. Az írónak saját állítása szerint nagyon vékony volt a szemhéja, így a nap első sugaraira már ki is pattant a szeme, nem tudott tovább aludni. Az agya rögtön munkába lendült, folyamatosan gyártotta a mondatokat, melyektől csak úgy tudott megszabadulni, ha rögtön papírra is vetette őket. Ennél kevésbé irodalmibb, de sokkal izgalmasabb az a részlet, miszerint Montanában egy időben egy medvével élt együtt, olyannyira, hogy egy fedél alatt éltek és együtt rúgtak be, de még ennek abszurditását is fokozza az F. Scott Fitzgerald-os sztori. A húszas években mindketten Párizsban éltek, és Hemingway emlékei szerint ekkor történt, hogy kétségbeesésében Fitzgerald egyszer hozzáfordult, miután felesége, Zelda azt vetette a szemére, hogy túl kicsi a pénisze. Hemingway megkérte Fitzgeraldot kövesse a férfimosdóba, majd megtekintette a kifogásolt testrészt. A többit idézzük:
Hemingway tells Fitzgerald to follow him to the men's room and then says, "'You're perfectly fine,' I said. 'You are OK. There's nothing wrong with you." He continued reassuring Fitzgerald, "You look at yourself from above and you look foreshortened. Go over to the Louvre and look at the people in the statues and then go home and look at yourself in the mirror in profile.'"
Még több Hemingway-sztoriért kattintsatok ide!
Ringatózz a komplett Péterfy családdal!
Péterfy Gergely régi családi sztorit osztott meg legutóbb a Népszabadságban. Forróság, Duna-part, bécsi flakonokat sodró folyóvíz, a langyos vízben hasaló gyerekek, és a menetrendszerűen megjelenő Hunyadi:
„A parton mindenki feltápászkodott, ünnepélyesen lejött a folyóhoz, térdig belegázolt, és várta, hogy a hatalmas hajótest kiszippantsa a vizet. Kavarogva tűnt el a lábunk alól, apró csatornákat, külön kis folyómedreket vájva a lágy homokba, aztán hatalmas áradással visszatért, felcsapott egészen a fűig, majd visszahömpölygött, óvatlanul ott felejtett labdát-törülközőt sodorva magával. Utána jöttek csak a csattogó, tarajos hullámok, amelyekben néhány ütem erejéig úgy lehetett hintázni, mintha csakugyan a tengeren ringatózna az ember.”
A csodálatos nyári történet ezen a linken olvasható!
„… engedelmével, megyek az ön tiszteletére tovább iddogálni az ön aranyhaját” ***
Bohumil Hrabal, meg a „régen minden jobb volt” napok szellemét idézi meg a Literary Hub, benne is Joshua Cohen, aki A városka, ahol megállt az idő friss angol nyelvű kiadásához írt előszót. Cohen ebben a cikkben elmeséli, hogy először 2001 nyarán volt Prágában, ahol mindenki azzal fogadta, milyen kár, hogy lekéste a közvetlenül a rendszerváltás után beköszönő „régi szép időket", amikor a kocsmák sosem zártak be, és egy drámaíró, történetesen az ország államfője is egyben, néhanapján kiosont a Hradzsinból egy-egy pohár jó sörért. Hát, még ha bársonyos forradalomnak is szemtanúja lehetett volna – kontráztak a prágaiak a cikkírónak, aki 1989-ben azonban mindösszesen csak nyolcéves volt. Saját emlékei mellett azonban főként Hrabal műveit ismertette inkább Cohen, leginkább a Sörgyári capricciót és A városka, ahol megállt az időt. Mutatunk egy részletet belőle:
The mischievous Maryška snips her hemlines to expose her knees; she saws the legs off tables and chairs; she takes a knife to truncate her dog’s tail; and eventually even has her celebrated locks of flowing blond trimmed off—that hair her barber describes as the “last surviving link with the old Austria,” meaning with the Austro-Hungarian Empire—so that she can ride her bicycle à la mode, with an aerodynamic crop like Josephine Baker’s. What Hrabal has set in motion are two cyclical plots that race each other to embody the metaphysics of history in a manner infinitely more enjoyable, and more joyous, than anything in the pages of Hegel or Spengler: Maryška’s loss of youth, symbolized by her haircut as much as by her marriage, speeds alongside the town’s loss of youth, the cause of which is mechanization, where horses are replaced by trucks, human labor is replaced by the dynamo, and local oral lore becomes transmitted globally. All the olden stories must be written down—or formalized through recording and broadcast—because the technology demands it, and all the olden storytellers are dying.
A teljes cikkért ide kell kattintani!
*** részlet a Sörgyári capriccióból
