Véresen komoly játék: Lovas Rozi olvas fel a Telex újságírójának regényéből

Véresen komoly játék: Lovas Rozi olvas fel a Telex újságírójának regényéből

Fábián Tamás régóta kacérkodik a regényírás gondolatával, és több kudarcos nekifutás után végre megszületett a kézirat. A Corvina Kiadó oldalán most egy részletet is hallhatunk a Telex újságírójának készülő könyvéből.

bs | 2025. július 17. |

„Számomra az írott szövegeknek mindig is volt valamilyen megmagyarázhatatlan misztériuma” – olvassa fel Lovas Rozi a szeptemberben érkező kötetből. Fábián Tamás nevét mára egy ország ismeri: tizenöt éve dolgozik újságíróként, 2020 óta a Telex munkatársa, szépirodalmi művet azonban most láthatunk tőle először.

„Elengedtem, hogy valaha regényt írjak”

A szerző június elején jelentette be, hogy érkezik a könyve, azóta pedig egyre több részletet osztott meg követőivel a készülő történetről. Ahogy korábbi cikkünkben már megírtuk, a Bravúros mutatványok, amiket senki se látott lapjain a világ a szakadék felé száguld, a szereplőknek pedig ideje szembenézniük démonaikkal, vágyaikkal és kapcsolataikkal.

Fábián Tamás
Bravúros mutatványok, amiket senki se látott
Corvina, 2025
-

Néhány hete Fábián Tamás azt is elárulta egy posztban, hogy már 2012-ben próbálkozott regényírással, de több nekifutás után belátta, hogy ez „nem féltétlenül való mindenkinek”.

Aztán tavaly egy júniusi estén valami megváltozott.

„Az első napokban tét nélküli szórakozásnak tűnt, de hamarosan azon kaptam magam, hogy megállíthatatlanul sokasodnak a teleírt oldalak a mobilomon” – mesélte, idén július 1-jén pedig bejelentette, hogy kész a végső verzió.

Fábián Tamás az írásról ír

A Corvina Kiadó oldalán már egy rövid részlet is hallható Lovas Rozi előadásában, méghozzá az írás már-már misztikus voltáról. „Játék, ami közben véresen komoly” – foglalja össze a szöveg a tevékenység lényegét, és arra is rámutat, hogy „amit írunk, az legalább annyira szól rólunk, mint az önálló életre kelő karaktereinkről”.

A szerző korábban Lovas Rozi mellett Szabó Kimmel Tamásról is posztolt, így várhatóan hamarosan az ő előadásában is érkezik részlet.

Fotók: Fábián Tamás Facebook-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Telex újságírójának könyvében a szakadék felé száguld a világ

Fábián Tamás a könyvében sem távolodik el a közéleti kérdésektől.

...

Regényt írt a Telex újságírója, Fábián Tamás

Fábián Tamás, a Telex újságírója Facebook-oldalán jelentette be: szeptemberben érkezik az első regénye. Mutatjuk a részleteket.

...

„Lenyúltam könyékig a lelkem mélyére” – jön Tapasztó Orsi könyve

Tapasztó Orsi új könyvében segít „középpontot találni az őrületben”.

Hírek
...

Meghalt Kolosi Tamás, a Líra Könyv tulajdonosa

...

Díjazott költő volt a családanya, akit egy szövetségi ügynök lelőtt Minneapolisban

...

Tóth Krisztina csodálatos verssel búcsúzik Tarr Bélától

...

Történészek és irodalomkutatók vizsgálják az 1989 előtti erdélyi magyar irodalmi életet

...

Indiába is eljutottak Krasznahorkai László szövegei

...

Érkezik Bodor Ádám új novelláskötete

Kiemeltek
...

„Ez egy nekem való pali” – Tarr Béla és Krasznahorkai László örök párosa

Hogyan indult Tarr Béla és Krasznahorkai László barátsága, miként alakult a közös alkotói világuk? 

...

„Ma többet hallunk problémás családokról, de mindig rossz volt a helyzet” – interjú Lars Elling norvég íróval

A tóvidék hercegei egy vérbeli skandináv történet – interjú Lars Elling íróval.

...

Ez az oka, hogy sok magyar írót soha nem jelöltek irodalmi Nobel-díjra

Jelöltek már nem létező szerzőt nem létező művét is.

Olvass!
...

Milyen a háború nyelve? Olvass bele a Donbaszi sárgabarackok című verseskötetbe!

A háború a szavak jelentését is megváltoztatja.

...

Olvass bele Freida McFadden thrillerébe, amiből a The Housemaid című film készült!

Mi az ára valójában egy háztartási alkalmazottnak?

...

Mi történik egy íróval és egy macskával egy eldugott házikóban karácsonykor?

Egy titokzatos macska, egy elvarázsolt házikó és egy nagyvárosi regényíró.