Krasznahorkaitól a pénzügyekig: ezt kölcsönözték ki tavaly az ELTE könyvtárából

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár megosztotta, hogy mely szerzők műveit és milyen tankönyveket kölcsönöztek ki a legtöbben 2025-ben. Krasznahorkai természetesen a lista legelejére került.

chk | 2026. január 20. |

Mit vesznek ki az egyetemi könyvtárból az ELTE hallgatói? Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár megosztotta, hogy mely szerzők műveit kölcsönözték ki a legtöbben 2025-ben, és milyen tankönyvek és nonfiction kötetek iránt volt a legnagyobb az érdeklődés. Krasznahorkai természetesen a lista legelejére került.

Krasznahorkai, Shakespeare, Kosztolányi

A „legkölcsönzöttebb” szépirodalmi alkotók közül közel 30-at emeltek ki. A listát Krasznahorkai László, Kosztolányi Dezső és William Shakespeare vezeti, de sokan kölcsönözték ki Borbély Szilárd, Virginia Woolf, Esterházy Péter, Albert Camus és Franz Kafka műveit is. Népszerű volt tavaly Sally Rooney, Mészöly Miklós, Elena Ferrante és George Orwell is.

 

Kant, Platón és pénzügyek

A könyvtár listázta a legolvasottabb tankönyveket is, amelyek leginkább a közgazdaságtan, a magyar nyelv és irodalom és a történelem témaköréből kerültek ki. Dobogós lett Aswath Damodaran A befektetés értékeléséről című kötete, Ferenczi Attila – Monostori Martina Latin nyelvkönyve és Stephen A. Ross – Randolph W. Westerfield – Bradford D. Jordan A vállalati pénzügyek alapjai (Fundamentals of corporate finance) című kötete.

A legtöbbet olvasott szakirodalom területén Immanuel Kant A tiszta ész kritikája, Szijártó M. István A történelem diskurzusa és Platón Az állam című művei voltak a legkeresettebbek.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Krasznahorkai Szeged díszpolgára lesz, és megköszönte mindazt, amivel megemlékeztek a Nobel-díjáról

 Mindent látott, és elolvasott és megnézett, írta.

...

Krasznahorkairól nevezték el egykori iskolájának könyvtárat

Az intézmény könyvtárát 75 év után először nevezik el. 

...

„Komoly egyetem nincs komoly könyvtár nélkül” – a MOME felújított könyvtárában jártunk

A felújított könyvtár számos hallgatóbarát megoldással bővült. 

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

Futurotheca
...

A könyv, ami megváltoztatta Tapasztó Orsi életét – bemutatták A művész útját

Tapasztó Orsi, Oltai Kata, Beck Zoli, és Vitáris Iván beszélgetett alkotásról és a saját hang megtalálásáról.

...

Így érd el, hogy a gyereked szeresse az egészséges ételeket!

Hogyan védjük meg gyermekeinket a túl sok képernyőidőtől és a műkajáktól? 

...

A nagy elszaródás szerzőjének új könyve az AI-forradalom árnyoldalairól szól

Ki profitál az AI-forradalomból, ki viseli a kockázatait? 

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.