1932-ben született, polgári származása miatt nem vették fel az egyetemre, ezért 12 évig karosszérialakatosként dolgozott az Ikarus Karosszéria- és Járműgyárban, majd az V. sz. Állami Autójavító Vállalatnál. Időközben állami ösztöndíjjal mégis elvégezte az ELTE magyar-népművelés szakát, és 1966-1992 között a Mafilm dramaturgja, forgatókönyv- és dialógusírója volt. Olyan filmek kötődnek a nevéhez, mint a rendező András Ferenccel és Bereményi Gézával közösen írt Veri az ördög a feleségét című szatíra.

Makra című regényét 12 nyelvre fordították le, és több mint egymillió példányban fogyott a világon. A könyv főhőse Makra Ferenc lemezlakatos, aki a külseje, tehetsége, érdeklődése miatt is kiemelkedik a társai közül, ám ő inkább elbújni szeretne a tömegben, és végül öngyilkos lesz. Kertész a könyv utószavában azt írta: "Nem ​csak az a kérdés foglalkoztatott, hogy Makrának, egy ilyen tisztességes, rendes pasinak miért kell meghalnia, hanem egy ennél sokkal fontosabb, sokkal általánosabb kérdés is: Miért van az, hogy az emberek ahelyett, hogy megpróbálnának a tömegből kiemelkedni, kiválni, jobban szeretnek elbújni a tömegben." Színpadra írt művei szintén sikeresek voltak, az Özvegyeket például több mint harminc színházban játszották szerte Közép-Európában, sőt, még Örményországba is eljutott.

Önéletrajzában megfogalmazott ars poeticája szerint "tilos az olvasót untatni, tilos az olvasónak hazudni. Ezen alapulnak filmjeim, színdarabjaim is.

Hiszem, hogy a valóságot akkor is meg kell mutatni, ha ijesztő, mert az igazság mindig fölemel, megtisztít.

Persze komédiázni, azt szabad! Mindig megpróbáltam hiteles választ adni a kor kérdéseire, és csak akkor beszélni a magam fájdalmáról, ha ugyanaz a többi embernek is fájt."

Kertész 1994 és 1997 között az Élet és Irodalom szerkesztője és főmunkatársa volt. 2012-ben költözött Kanadába, és ott menekültstátuszt kérelmezett, amit 2013-ban meg is kapott. A kérelem oka állítása szerint az Amerikai Népszavában 2011. augusztus 29-én megjelent cikke, ami után állandó fizikai zaklatásnak és fenyegetettségnek volt kitéve. A cikk a magyarországi közéletben nagy megbotránkozást keltett és heves reakciókat váltott ki, mivel Kertész a második világháborús magyar bűnökért való felelősségvállalás elmaradása okán azt írta, a magyar genetikusan alattvaló.

Az a bizonyos részlet a cikkből így szól:

"A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: »ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.« De ez nem mentség arra, hogy

a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában,

röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van, legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt."

Kertész pár nappal később közleményt adott ki:

"Az Amerikai Népszavához írt publicisztikámban szereplő mondatot: „A magyar genetikusan alattvaló” – ezúttal helyreigazítom. Helyesen ilyen mondat nincs. Örömmel értesültem, hogy a holokauszttal kapcsolatban az elmaradt bocsánatkérés ügyében helyreigazítottak mások. Ezzel az ügyet lezártam."

(Magyar Hang, Wikipedia, Ab Ovo Kiadó)