Kilencvenhárom éves korában elhunyt Frederik Pohl Nebula- és Hugo-díjas amerikai sci-fi író. Első verse 1937-ben jelent meg (Elegy to a Dead Satellite: Luna), és 2011-ben jelent meg az utolsó regénye (All the Lives He Led).
Egyik leghíresebb könyve, az Átjáró 1977-ben jelent meg: a regény a fogyasztói társadalmak illúziógyártó gépezetének, az ebben őrlődő emberi érzelmek mély tragikumának lenyűgözően kíméletlen, s ezzel együtt is szórakoztató leírása, ami a hard sf tudományosságát ötvözi az új hullám befelé forduló, elemző emberközpontúságával, amellett, hogy rendkívül szórakoztató, humoros kalandregény is.
A történetnek folytatásai is születtek, amelyek bár sokak szerint nem tartották az Átjáró színvonalát, nem mehetünk el ama tény mellett, hogy Frederik Pohl az élő legendák közé tartozott. Pohl a klasszikus sci-fi nagy öregjeként kortársa, Arthur C. Clarke halála után magára vállalta a feladatot, hogy – egyfajta tisztelgésként a Clarke-életmű és a szerző előtt –, befejezze annak utolsó regényét, A végső bizonyítást.
És hogy mekkora ember is volt valójában Frederik Pohl, jól szemlélteti egyetlen kiragadott bejegyzés a blogjából, amelyben elmesél egy vacsorát az Encyclopedia Britannica szerkesztőségével:
„Ahogy az emberek beestek az eseményre, az első ismerős arc, amit megláttam, Isaac Asimovhoz tartozott. Ő se látott senki más olyat, akivel szívesen egy asztalhoz ült volna, úgyhogy kialakult hármas csapatunk. Aztán, amíg Isaac kereste a fal mellett felhalmozott kötetekben a bejegyzéseit (mármint nem azokat, amiket ő írt, hanem azokat, amelyeket valaki más írt bizonyos Asimov, Isaac címmel), besétált Carl Sagan, egyedül, ugyanúgy nem ismert senkit a vendégek tömegében, mint mi, így nagyon boldog volt, hogy meglátott minket.”
Frederik Pohl szeptember 2-án hunyt el, novemberben lett volna kilencvennégy éves.
(Galaktika)
