A Csongor és Tündét és Nemes Jeles László új filmjét is támogatja a Nemzeti Filmintézet

Nemes Jeles László új alkotását, a 2010-es évek fiataljairól szóló generációs mozifilmet és a Csongor és Tünde animációs feldolgozását is támogatja a Nemzeti Filmintézet. A Filmszakmai Döntőbizottság a nehéz helyzetbe került moziüzemeltetői szektor támogatására 610 millió forintot szavazott meg, biztosítva ezzel 80 mozi és vetítőhely újraindulását – írta az NFI.

fk | 2021. június 04. |

Nemes Jeles László nemzetközi koprodukcióban, Az árva címmel készülő harmadik mozifilmjére 900 millió forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság. A film a Laokoon Filmgroup gyártásában, az Oscar-díjas Saul fiát is jegyző producerek, Sipos Gábor, Rajna Gábor és Stalter Judit vezetésével készül.  

Napjaink húszas-harmincas korosztályát foglalkoztató témákról – párkapcsolati kihívások, szülővé válás és otthonkeresés – nyáron kezd forogni Együtt kezdtük címmel, a Filmintézet 392 millió forintos támogatásával mozifilm Kerékgyártó Yvonne (Free Entry, 2014) rendezésében. Az Együtt kezdtük története a 2010-es évek Budapestjének pezsgő, bulikban gazdag világában kezdődik és napjainkban, a Balaton-felvidéken bontakozik ki. A film operatőre Babos Tamás, a látványtervező Valcz Gábor, a vágó Duszka Péter. A forgatókönyvet Szentgyörgyi Bálint, Boros O. István jegyzi, társforgatókönyvíróként Maruszki Balázs segítette a munkát. A Romwalter Judit és Pék Csaba producerek vezetésével készülő új magyar film bemutatóját 2022 őszére tervezik, a szereplők kiválasztása már elkezdődött.

-

Csongor és Tünde (Forrás: Cinemon)

Vörösmarty Mihály költeményéből, a Csongor és Tündéből Henrik Irén, Dargay Attila animációs legenda alkotótársa részvételével készül mozifilm. A sikeres nemzetközi alkotásokat is jegyző Cinemon Entertainment gyártásában, Temple Réka producer vezetésével készülő Csongor és Tünde feldolgozás egyszerre kívánja megismertetni Vörösmarty művét a 21. századi közönséggel és tisztelegni Dargay öröksége, képes univerzumának karakterei előtt. A hagyományos 2D animációs technikával készülő rajzfilm rendezője Máli Csaba és Pálfi Zsolt (Lengemesék, Salamon király kalandjai). A Csongor és Tünde a Filmintézet 570 millió forintos támogatásával készül Balassa Krisztián forgatókönyve alapján, és a tervek szerint 2024 őszén lesz látható a mozikban.  

A világjárvány hatásai miatt nehéz helyzetbe került hazai mozi- és vetítőhely üzemeltetőket a Nemzeti Filmintézet a tavalyi 300 millió forintos keretösszegű támogatást követően újabb 610 millió forinttal támogatja. 80 fővárosi és vidéki vetítőhely újraindulását teszi lehetővé a támogatás.

Forrás: NFI

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Enyedi Ildikó legújabb filmjét beválogatták a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába 

Csütörtökön hozták nyilvánosságra, hogy a 74. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába válogatták A feleségem története című filmet, írják a produkció sajtóközleményében. A világ legnagyobb presztízsű, A-kategóriás filmfesztiválját idén július 6-17. között rendezik meg. A szenvedély labirintusába invitáló fordulatos, sodró tempójú film idén ősszel kerül a hazai mozikba a Mozinet forgalmazásában.  A feleségem története filmje mellett a Cannes-i versenyprogramba került Mundruczó Kornél Evolúció című filmje is.

...

Ingyenesen látható Jankovics Marcell világhírű filmje, a Fehérlófia

Vasárnap éjfélig ingyenesen meg lehet nézni Jankovics Marcell pszchichedelikus színvilágú, formabontó alkotását a Nemzeti Filmintézet streaming oldalán, a Filmión, írja a Film.hu.

...

Börtönben írtak meséket az apák, amikből film született

Online is látható már Visky Ábel díjazott dokumentumfilmje, ami egy olyan kezdeményezést mutat be, amivel a börtönbe zárt apák és gyerekeik nemcsak a kapcsolatukat erősíthették, de teremthettek is valamit közösen.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR podcast

Kiemeltek
...

„Alapvetés, hogy a művészet a jelenre reagál” – Rába Roland és Biró Zsombor Aurél beszélgetése // Alkotótárs podcast VI.

Mennyire feladata a művészetnek, hogy reagáljon a jelenre? Biró Zsombor Aurél vendége Rába Roland.

...

Esterházy Márton: Péterrel jó volt együtt játszani, nagyon értette a futballt

Interjú Esterházy Mártonnal Esterházy Péterről, fociról és családról. 

...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hogyan kapcsolódik össze egyház, politika és személyes sors? Hodász Andrással beszélgettünk legújabb könyve kapcsán.