Amerikában továbbra is kelendőek a rasszizmusellenes könyvek

Amerikában továbbra is kelendőek a rasszizmusellenes könyvek

Könyves Magazin | 2020. június 18. |

A koronavírus-járvány után lassan emelkedni kezdtek Amerikában a könyveladások, június első hetében az NPD BookScannek 1,6 százalékos emelkedést jelentettek a boltok (mindez a print kiadványokra vonatkozik). A pandémia kitörése óta általában a gyerekirodalom vitte a prímet, a listán viszont most mind a szép-, mind pedig a tényirodalmi kategóriában a felnőtteknek szóló könyvek vették át a vezetést.

Ahogy arról korábban már mi is írtunk, a rendőri brutalitás miatti tiltakozások alapvetően kihatottak az amerikaiak olvasmányaira. Ugyanez tükröződik a friss adatokban is, hiszen a legjobban keresett könyvek között három olyan is szerepel (Ijeoma Oluo: So You Want to Talk About Race, Robin Diangelo: White Fragility és Ibram X. Kendi: Stamped from the Beginning), melyek mindegyike erősen érinti a rasszizmus/antirasszizmus témáját.

Miután több amerikai állam lazított a járványügyi szigoron, kicsit megemelkedett az útikönyvek eladása, és többen keresik az üzleti, gazdasági témájú könyveket is. Fikcióban a klasszikusok és a krimi megy nagyon (mindkét műfajnál 13-14 százalékos emelkedést regisztráltak), ugyanakkor némileg visszaesett a gyerekkönyvek forgalma, és ugyancsak kevesebb életrajzi könyvet vásárolnak az amerikaiak.

Forrás: PW

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Az USA-ban az antirasszista könyvek még az Éhezők viadalánál is kelendőbbek

A George Floyd halála miatti tömegtüntetések és az ennek nyomán fellángoló társadalmi viták miatt Amerikában ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a rasszizmusellenes könyvek iránt.

...

James Baldwin művei sok évvel a halála után is időszerűek maradtak

Minden író abban reménykedik, hogy a művei túlélik, és még a halála után is olvasni fogják. James Baldwin már 33 éve halott, de a könyvei ismét nagyon időszerűek.

...

A Black Lives Matter jelképévé tennék a Megtorló koponyáját

A Megtorló egyik társalkotója visszavenné a szélsőjobbtól a Marvel-karakter koponyajelképét, és a Black Lives Matter-mozgalom szimbólumává tenné azt.

Sírás vagy orgazmus? – Az Egy kis élet borítójáról

Sírás vagy orgazmus? – Az Egy kis élet borítójáról

Az egész világot meghódító Egy kis élet borítója kiválóan szemlélteti, hogy a fájdalom és az orgazmus nincs is olyan távol egymástól.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Létezik olyan barátság, amely képes kizárni a valóságot? – Narine Abgarjan: Manyunya

Kiemeltek
...

Esterházy Péter és az anyahalál – Sipos Balázs esszéje

Mit jelent az anya halála az Esterházy-életműben? Sipos Balázs esszéje.

...

Bakó Sára: Mindannyiunknak kell idén elengednie olyan könyvet, amiért fájni fog a szíve

Interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj előzsűrijének tagjait, ezúttal Bakó Sárát.

...

„A terveim végére értem, amit tudtam, elvégeztem” – a Könyves Magazin dokumentumfilmje Nádas Péterről

A 83 éves korában elhunyt Nádas Péterre emlékezünk.