Benedek Ágota közreműködésével új kiadó indul

Benedek Ágota közreműködésével új kiadó indul

ko | 2023. szeptember 13. |

"Minden nyaralásom során sérült porcikámmal(másik poszt) szeretném kerülni a pátoszt, úgyhogy azt, hogy részt vettem egy független könyvkiadó alapításában" - az Instagramon osztotta meg követőivel Benedek Ágota, hogy részt vett egy új könyvkiadó megalapításában. Az írót Molnár Geraldine kérte fel, hogy Leányvállalat nevű, független, szórakoztató szépirodalommal és művészeti albumokkal foglalkozó kiadójának indulásához válasszon hazai szerzőktől izgalmas projekteket. Ennek a "mindnyájunk által ismert alakulások miatt általánosan nagy jelentősége van" - hangsúlyozta Benedek bejegyzésében. Harmadik kötete már ennél a kiadónál fog megjelenni, és hozzáteszi azt is, hogy behúzott magával még két "hipertehetséges írót" is a kezdeményezésbe. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Agota Benedek (@benedekagota) által megosztott bejegyzés

Benedek Ágota 2020-ban megjelent Rumbarumbamm című első kötete egy karanténnapló, melyet pszichológusa tanácsára kezdett el írni (a kötetről beszélgettünk is vele). Második könyve két évvel később Állva maszturbálok címen látott napvilágot, borítója Xanaxos dobozra emlékeztetett, és az előző kötethez hasonlóan valamiféle szorongásnaplóként volt értelmezhető, melyben saját történeteit és félelmeit fedi fel: "Egyfajta szorongásnapló, ami sorra veszi az elmúlt két év racionális és irracionális ijedelmeit, félelmeit, aggodalmait, hát mint mondom: szorongásait. A szorongást Putyintól, attól, hogy olyan lettem, mint Taylor Swift, a szorongást a mammográfiától, vagy hogy bedugva hagytam a hajvasalót, amit soha nem is használok. Ez a könyv fikció, de sok helyütt az életem valós eseményeiből rugaszkodik el. Mint például a könyvben felbukkanó és ezeket a humorral izzasztó fejezeteket egyre sűrűbben átszövő abortusz története. Ez egy valós esemény. Tényleg volt egy abortuszom" - írta véleménycikkében

Benedek Ágota: A misztikum határai elfoszlanak a karanténban
Benedek Ágota: A misztikum határai elfoszlanak a karanténban

A tavaszi karanténidő sokféle dolgot hozott ki belőlünk. A forgatókönyvíró Benedek Ágota pszichológusa javaslatára elkezdte kiírni magából mindazt, ami belülről feszítette, és az ebből megszülető blog olyan nagy siker lett, hogy pár hete Rumbarumbamm címmel könyvként is megjelent. Interjú. 

Tovább olvasok

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Benedek Ágota saját abortuszáról is ír Állva maszturbálok című szorongásnaplójában

Benedek Ágota szorongásnaplója – két évvel a karanténnapló után – októberben jelenik meg Állva maszturbálok címmel, benne körömrágásról, szerelemről és – nem mellesleg – saját abortusz-élményéről is szó esik.

...

Benedek Ágota: A misztikum határai elfoszlanak a karanténban

A tavaszi karanténidő sokféle dolgot hozott ki belőlünk. A forgatókönyvíró Benedek Ágota pszichológusa javaslatára elkezdte kiírni magából mindazt, ami belülről feszítette, és az ebből megszülető blog olyan nagy siker lett, hogy pár hete Rumbarumbamm címmel könyvként is megjelent. Interjú. 

...

Új gyerekkönyvkiadót indít a Central

A Central Kiadói Csoport vezetőségének célkitűzése, hogy egy újabb kiadói lábat építsen ki, és ebben számítanak Balázs Eszter szakmai hozzáértésére, írja a Central Médiacsoport.

Hírek
...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

...

Folytatást kap a Vaják-sorozat, a kézirat már 2027-ben elkészülhet

...

Biedermann, Schachinger, Kracht – ezekkel a német, osztrák és svájci szerzőkkel találkozhatsz a Könyvfesztiválon

...

Sally Rooney megakadályozta: mégsem építenek adatközpontot a szülőmegyéjében

...

Könyvben meséli el élettörténetét az egyik legértékesebb magyar influenszer

Kiemeltek
...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt: szeptember 10-én debütált a mozikban az Átkozott boszorkák 2. része!

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Folytatjuk nagy őszi könyvajánlónkat.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit