Bak Róbert versekkel dolgozza fel ALS-diagnózisát

Bak Róbert versekkel dolgozza fel ALS-diagnózisát

Bak Róbert újságíró a motorikus képességek leépüléséhez vezető ALS nevű betegséggel küzd – így érkeztek meg az életébe a versek. Első kötete februárban jelenik meg.

bzs | 2025. január 13. |

Bak Róbert elsősorban újságíróként ismert. Könyvkritikái és ismertetői az Ekultúra, a Telex és a szeged.hu oldakon jelennek meg. Olvasási szenvedélyét jól mutatja, hogy a moly.hu könyves közösségi oldalon 2000-nél is több könyvértékelést írt giggs85 néven. 2022-ben a gyógyíthatatlan ALS nevű betegséggel diagnosztizálták, részben emiatt kezdett el verseket írni. Első kötete februárban jelenik meg az Ampersand Kiadónál. 

Ameddig elhiszem – első és utolsó versek

A műfajváltás okáról ő maga ír a kiadó oldalán: 

Az utóbbi két évben bizony nagyot fordult velem a világ.

Pedig a nagyjából 2020 táján jelentkező korai tünetek (gyakori lábgörcs vagy a kisujjam önkéntelen mozgása) alapján nem gondoltam volna semmi rosszra. Aztán, ahogy idővel jött a többi (folyamatos izomrángás, furcsa járás, gyengülés stb.), majd a diagnózis (ALS), világossá vált, hogy ezentúl minden megváltozik.”

Úgy folytatta: „Bár már egy ideje nem tudok tanítani, Hawkinggal szólva arra használom az intelligenciámat, amire való: alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ha mást nem is tudok, de még az eddigiekhez képest is többet olvasok, és ami újdonság, most már írok is. Mégpedig verseket. A legjobbakat, amik tőlem teltek.” 

Facebook-oldalán is arról írt, hogy igyekszik az otthon töltött idejét kreatív módon eltölteni, a versírás az olvasás, a sakkozás és a „kedvenc filmek rongyossá nézése” mellé sorakozik.

Bak Róbert Berettyóújfalun született 1985-ben. Először a helyi kultúrházban dolgozott, majd magyar szakos pedagógusként a város egyik legjobb általános iskolájában tanított. 2022-ben diagnosztizálták ALS-sel, részben emiatt is kezdett verseket írni. Az Ameddig elhiszem – első és utolsó versek az első kötete, melyből néhány mű korábban folyóiratokban is megjelent, például az Irodalmi Szemlében és a Pannon Tükörben. 

Mi az az ALS?

Az ALS, teljes nevén az amiotrófiás laterálszklerózis a központi idegrendszer betegsége, a köznyelvben gyakran csak idegsorvadásos betegségként emlegetik. A mozgató idegsejtek pusztulása következtében az akaratlagos izmok fokozatosan elgyengülnek, majd végül el is sorvadnak. A gyógyíthatatlan betegség kiváltó oka nem ismert, gyógyszeres kezeléssel a tünetek megjelenése lassítható.

Ahogy Bak Róbert is utalt rá, az egyik leghíresebb ALS-beteg Stephen Hawking volt, aki ötven évig élt együtt a tünetekkel. Az eutanázia jogáért harcoló Karsai Dániel alkotmányjogász is ezzel a betegséggel küzdött.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

15 új regény, novellás- és verseskötet magyar íróktól, amit idén ősszel végigolvashatsz

Regényt keresel kortárs magyar íróktól, lírát vagy inkább kisprózát? Kiválogattuk a friss megjelenések legjavát.

...

Magánkiadásban jelenik meg Simon Márton új verseskötete

A Hideg pizza című gyűjtemény szeptember 16-ától lesz kapható, a szélesebb közönségnek pedig az őszi Margón mutatják be.

...

5 verseskötet, amit kár lenne kihagyni a közelgő Könyvhéten

Jön a 95. Ünnepi Könyvhét, ennek apropóján most a legizgalmasabb lírakötetek közül válogattunk.

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

Olvass!
...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.

Listák&könyvek
...

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

2026 egyik „kihagyhatatlan könyve” azt vizsgálja, meddig terjed egy író szabadsága