A kelet-európai zsidó, akit 100 évre konzervált a savanyú uborka

vl | 2020. augusztus 11. |

An American Pickle címmel mutatták be Seth Rogen új filmjét, aminek főszereplője, Herschel Greenbaum az 1920-as években, New Yorkban beleesik a savanyú uborkába, ami 100 évre konzerválja őt, majd 2020-ban találkozik a leszármazottaival. Seth Rogen alakítja a kelet-európai, zsidó bevándorlót, aki beleesik a saját uborkájába, illetve a saját programozó, hipszter leszármazottát is. A forgatókönyvet Sell Out című saját történetéből Simon Rich írta.

A nagy nyári filmkeresés közben találtam rá Seth Rogen filmjére, amiről utána a New Yorkeren olvastam: az adaptáció alapjául szolgáló szöveget, Simon Rich négyrészes elbeszélését 2013-ban jelentette meg a New Yorkerben (első rész, második rész). Ekkor 27 éves volt, a Pixarnak dolgozott, és a Sell Out-ban nagyon sok saját és családi élményt dolgozott fel. Egyébként érdemes elolvasni más fura sztorijait is, például a beszélő kotonról, az emberről, aki besétál a bárba. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Hírek
...

Horrorfilm készült az Üvöltő szelekből

...

Világklasszis zseni vagy kitaszított különc? – Monodráma készült Faludy György életéről

...

Bognár Péter az Esterházy Irodalmi Díj győztese 2026-ban!

...

Szingapúrban fizetnek az embereknek azért, hogy olvassanak

...

Egy holland egyetemen 1700 éves Odüsszeia-töredékre bukkantak

...

Így előzd meg a demenciát: olvass!

A hét könyve
Kritika
A háború megrág és kiköp, de van remény az újrakezdésre – Patrick Ryan: Vadgesztenye
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Kiemeltek
...

Adorjáni Panna: Mindig bekapcsol valami régi rettegés, hogy ez nem lehet irodalom

Miért érezzük egyre inkább egyedül magunkat, ha minden korábbinál jobban összeköt minket az online tér? Interjú a Margó-shortlistes Adorjáni Pannával.

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

Nem a narancs az egyetlen gyümölcs egy fiatal lány történetén keresztül mesél az anya-lánya kapcsolatokról és a láthatatlan férfiakról.

...

Nádas Péter fa volt, és ránk hagyta gyümölcseit

Így búcsúztatták barátai, kollegái és az olvasók Nádas Pétert a Zeneakadémián.

Olvass!
...

Az emberi gépek jelenthetik a szabadulást az élő bolygóból? – Olvass bele a Bionauták folytatásába!

Megérkezett Markovics Botond Bionauták sci-fi sorozatának második része!

...

Egy furcsa öregúr kedvességgel menti meg a világot – Olvass bele Allen Levi könyvszenzációjába!

Részletet mutatunk.

...

A nők nem a kedves férfiakat, hanem az apjukat keresik a szerelemben? – Olvass bele Horváth András Dezső új regényébe!

Elég egy tekintet ahhoz, hogy egy régi, kihűlt kapcsolat a semmiből lángra kapjon? Olvass bele!