Álnéven fényezte magát, másokat fikázott az Amazonon a brit krimiíró

.konyvesblog. | 2012. szeptember 05. |

R.J. Ellory brit bestsellerszerző „Nicodemus Jones” álnéven több alkalommal is ötcsillagos értékelést adott a saját műveire az Amazonon. Minderről egy másik író, Jeremy Duns rántotta le a leplet, írja a Huffington Post. Ez azonban nem volt elég, Ellory ugyanis amellett, hogy egekig dicsérte a saját műveit, más szerzők könyveit alaposan lehúzta.

A leleplezett krimiíró nem tagad, sőt, a Guardianhez eljuttatott nyilatkozatában vállalja a felelősséget mind a negatív, mind pedig a pozitív értékelésekért, egyúttal bocsánatot kér az olvasóktól és az írótársadalomtól is.

Nem ő az egyetlen szerző egyébként, aki hasonlóra vetemedett. A HuffPost szerint hasonlóképpen járt el korábban Orlando Figes történész is, aki az Amazonon szintén saját könyveit dicsőítette, a riválisait pedig a földbe döngölte. Két történész be is perelte ezért.

A közelmúltban elég nagy meghökkenést keltett, amikor a thrillerekben utazó Stephen Leather, aki ugyancsak előszeretettel értékeli saját könyveit álnéven, közölte, hogy ez a jelenség egyáltalán nem ritka, „mindenki csinálja”.

Vannak, akik ennél egy lépéssel még tovább mennek, és ahelyett, hogy maguk bajlódnának az ötcsillagos értékelésekkel, egyszerűen megveszik azokat. Pontosabban fizetnek valakinek, aki azután egekig magasztalja az adott művet.

Egy Todd Rutherford nevű amerikai férfi egész vállalkozást épített arra, hogy pénzért dicsérje a könyveket. A pozitív internetes recenzióknak darabja 99 dollárt kóstált, de ha valaki ennél telhetetlenebbnek bizonyult, 499 dollárért rendelhetett húszat, 999 dollárért pedig ötvenet is.

Sok írót mindenesetre felháborított, hogy egyes kollégáik álnevek mögé bújva saját könyveiket fényezik az interneten, és nyílt levélben ítélték el ezt a gyakorlatot; ezt mások mellett olyan szerzők is aláírták, mint Jo Nesbo, Joanne Harris, Ian Rankin vagy Tony Parsons.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Lehet, hogy az álom az alvás lényege? – 3 könyv, amiben az álom fontos szerepet játszik

Bár sokszor nem tűnik többnek az alvás furcsa mellékhatásánál – és persze tudattalanunk kedvelt játszóterénél –, előfordulhat, hogy az álom valójában egy létszükséglet.

...
Zöld

A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve

Ősidőkben gyökerező erdők, újjászülető harcos hercegnők, apák és fiúk, az elme történetteremtő képessége, Freud és Jung, Tolkien, növényhorror és növényvakság a fantasyben, valamint az ember és a nem emberi világ szoros kapcsolata is szóba kerül a podcastban.

...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül – a kérdés tehát nem az, hogyan kerüljünk el egy összezördülést, hanem hogy hogyan kezeljük együttérzéssel. Íme öt tipp egy egészségesebb kapcsolatért.