Adományozzatok mesét karácsonyra!

.konyvesblog. | 2018. november 12. |

xmas_clp_print-1.jpg

A Libri új kampányt indított, melybe szeretne bevonni minél több embert, hiszen a cél az, hogy a mese, az olvasás öröme mindenkihez eljusson.

A mostani karácsonyi kampány kimondottan a gyerekeket célozza meg, épp ezért a Libri arra kéri az embereket, hogy ha rejtőznek olyan gyerekkönyvek a könyvespolcaik mélyén, amelyekkel szívesen okoznának örömet a rászoruló gyerekeknek, hozzák el őket az országszerte felállított adománygyűjtő pontokhoz. Az úgynevezett Libri Mesepontok összesen harminc helyen találhatók, és november 5. és december 9. között várják a felajánlásokat.

A cég az így összegyűlt könyveket még karácsony előtt – kiegészítve 3 ezer saját ajándékkönyvével – alapítványok segítségével juttatja el a kórházakba, iskolákba, árvaházakba, nevelőotthonokba. Ezenkívül az adományokból azok a gyermekjóléti szervezetek is részesülnek, akikkel a cég évek óta szorosan együttműködik, ilyen az Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány, a Csodalámpa Alapítvány, az Autistic Art Közhasznú Alapítvány, a Budapesti Fesztiválzenekar TérTáncKoncert projektje, a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért, valamint az az öt kórház Budapesten és vidéken, ahol a Libri olvasósarkot hozott létre.

A kampányban a Könyvesblog is részt vesz, mi is küldünk majd könyveket. Ha ti is csatlakoznátok, ITT még több információt találtok!

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.