Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre
Eladják az egyetlen Shakespeare-portrét, amit állítólag még életében festettek róla
A képet hitelesíti a dátum, a művész aláírása, valamint az is, hogy a festő Robert Peake közeli kapcsolatban volt a drámaíróval.
Az összes Shakespeare-drámát illusztrálta egy mesterséges intelligencia
A szoftver szöveg alapján készít képeket.
Shakespeare legfontosabb drámáját nem ő, hanem egy pusztító járvány írta
A Hamnetet egyértelműen Shakespeare neve adja el, pedig a regény legérdekesebb figurája nem is ő, és még csak nem is a 11 éves korában elhunyt fia, akiről a kötet a címét kapta, sokkal inkább a drámaíró felesége, aki az író, Maggie O’Farrell értelmezésében nagyban hatott a páratlan életmű alakulására is.
A Hamnet írója elérte, hogy emlékhelyet kapjanak a Shakespeare-ikrek
Maggie O’Farrell sikeresen kampányolt azért, hogy végre méltó módon emlékezzenek meg Shakespeare gyerekeiről, akik nagy hatással voltak a drámaíró műveire.
Nézd meg, Ian McKellen hogyan elemezte a Macbeth-monológot!
12 percben mondta el, szerinte hogy lehet jól előadni a monológot.
Mégis börtönbe megy a brit neonáci, akivel Jane Austent olvastatott a bíró
Hiába az ítélet, Shakespeare mellett a régi kedvenceivel is foglalkozott.
Závada Péter átiratában Rómeó első szerelme a drog [Kötelező]
A kötelező olvasmányok közös könyveink, amiket aligha tudunk elkerülni életünk során. A Kötelező podcast legújabb részében a Rómeó és Júliáról beszélgetünk Závada Péterrell.