Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre
Nádas és Hajnóczy is magukról, vagyis a világról írnak
Azonosíthatjuk Nádas Pétert a Párhuzamos történetek főszereplőjével? Hajnóczy Péter magáról mintázta volna A halál kilovagolt Perzsiából alkoholista főhősét? Ezeket a kérdéseket boncolgatja a PIM kiállítása, amelyen Barnás Ferenc mondott beszédet.

Nádas Péter öngyilkosságról és szerelemről is beszél a róla szóló új filmben
A Saját erdő című dokumentumfilmet Kárpáti György Mór rendezte, március végén mutatják be a mozikban.

„Merész ötlet volt, magam sem értem, hogy jutott eszembe” – Károlyi Csaba egy évig beszélgetett Nádas Péterrel
Károlyi Csaba Egy teljes év. Beszélgetések Nádas Péterrel című interjúkötetét tavaly ősszel mutatták be a Margón, ahol szó esett írói olvasmányélményekről, képzőművészetről és fagyizásról is. Most a teljes beszélgetést visszahallgathatod.

Mitől lesz sikeres a regény? Schein Gábor szerint minden a jól megválasztott elbeszélőn múlik
Az igazán nagy művekben az elbeszélő tudata és nézőpontja ellentétes az olvasó tudásával és nézőpontjával.

Vasárnapig látható a Nádas Péter drámájából készült online előadás
Már elérhető az eSzínház műsorán a Találkozás, a Nádas Péter drámájából készült online előadás, melyet Török Marcell rendezett, Mária szerepében Fullajtár Andrea látható, a Fiatalembert Gloviczki Bernát e.h. alakítja.

Nádas könyveit ajánlják az év végi hajrában egy német lap munkatársai
A Die Zeit című német lap munkatársai az év vége felé közeledve könyveket ajánlanak az olvasóknak, Nádastól kettőt is.

Nádas regénye első lett a német SWR irodalmi sikerlistáján
Novemberben a német Südwestrundfunk (SWR) irodalmi sikerlistájának első helyén Nádas Péter regénye, a Rowohlt Verlag gondozásában megjelent Rémtörténetek (Schauergeschichten, Heinrich Eisterer fordítása) áll.

Nádas Péter átvette Stockholmban a Berman Irodalmi Díjat
A tavaly alapított Berman Irodalmi Díjat David Grossman után másodikként Nádas Péter kapta.
![Polcz Alaine 100, Nádas és a forradalom, Hétköznapi kudarcok [PROGRAMAJÁNLÓ]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/2/21327/fe_580_320_polcz_alaine.jpg)
Polcz Alaine 100, Nádas és a forradalom, Hétköznapi kudarcok [PROGRAMAJÁNLÓ]
Mától elérhető a Toldiból készült mozifilm, premier előtt vetítik Grosan Cristina új filmjét, az idén száz éve született Polcz Alaine-t fogják ünnepelni és utcazene fesztivál lesz a Tompa utcában. Izgalmas őszi programokat ajánlunk!