Lekerült a fólia a viktoriánus kalandregényről

Lekerült a fólia a viktoriánus kalandregényről

Néhány napja írtunk róla, hogy az Orczy Mimi kalandjai - A londoni gyémántrablás című ifjúsági kötetet fóliázva lehetett kapni a Libriben. A bolthálózat tájékoztatása szerint a mellékletekkel rendelkező kötetet kívánták így óvni, de a mai nappal leszedték róla a fóliát.

vl | 2023. július 12. |

Az Orczy Mimi kalandjai - A londoni gyémántrablás című ifjúsági kötet szerzője, Ruff Orsolya a hétvégén szembesült azzal egy Libriben, hogy a kötet fóliázva kapható.

Az elmúlt hetekben azokat az ifjúsági és gyerekkönyveket fóliázták be a boltokban, amelyek fennakadtak a 2021-ben hozott gyermekvédelminek mondott jogszabály szűrőjén (jellemzően azok a könyvek voltak ezek, amelyekben LMBTQ-karakterek szerepelnek), a szóban forgó könyvben viszont még érintőlegesen sem merült fel a téma. Az esetről ITT írtunk bővebben.

Közben viszont a Libri arról tájékoztatott, hogy az Orczy Mimi kalandjai - A londoni gyémántrablás című kötetet csak a bolthálózat nagyobb üzleteiben lehetett csomagolva megtalálni, a kisebb méretű boltokban nem. A kötetre tájékoztatásuk szerint kifejezetten azért került fólia, mert nagy értékű könyvről van szó, és a mellékleteivel együtt szerették volna megóvni azt. A szerdai nappal viszont minden példányról leszedték a fóliát.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Befóliázott könyveket a Libri a melegellenes törvény miatt

A könyvek cím- és hátlapja látszik, de így nem lehet fellapozni őket.

...

Az ifjúsági polcról az úgynevezett gyermekvédelmi törvény miatt kerültek le könyvek

Az ifjúsági könyvek helyett mostantól a szórakoztató részlegen találhatják meg az olvasók Papp Dóra könyveit, mert a 2021-ben hozott, gyermekvédelminek mondott jogszabály szerint 18 éven aluliak nem vásárolhatják meg azokat.

...

Komoly cenzori apparátus felállítását is feltételezi a kormány „gyermekvédelmi” rendelete

Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a Népszavának beszélt arról, hogy milyen abszurd dolgokat eredményezhet a „gyermekvédelmi” törvényhez megjelent kormányzati végrehajtási rendeletet.

Kiemeltek
...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt: szeptember 10-én debütált a mozikban az Átkozott boszorkák 2. része!

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Hírek
...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

Az anya-magzat kapcsolatról jelenik meg könyv Orvos-Tóth Noémi kiadójánál

...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

...

Folytatást kap a Vaják-sorozat, a kézirat már 2027-ben elkészülhet

...

Biedermann, Schachinger, Kracht – ezekkel a német, osztrák és svájci szerzőkkel találkozhatsz a Könyvfesztiválon