A Vadon lebilincselő történet, amelynek megjelenése után túrázók tízezrei indultak el a világ egyik leghosszabb túraútvonalán, a Pacific Crest Trailen. Cheryl Strayed a saját tapasztalatait írta meg a regényben a heroikus utazásról, amelybe azért vágott bele, hogy a gyalogút végére olyan emberré váljon, amilyenre az anyja büszke lenne. A kötet sokáig előkelő helyen szerepelt a New York Times bestseller-listáján non-fiction kategóriában, Jean-Marc Vallée pedig azonos címen filmet rendezett belőle. A forgatókönyvet Nick Hornby írta, Strayedet Reese Witherspoon játszotta, akit a filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelöltek.
A Vadon jó értelemben vett megterhelő történet egy fiatal nőről, aki anyja halála után elveszíti a kapcsolatot a környezetével, a hittel, de legfőképp önmagával. Strayed huszonhat évesen vágott neki az útnak, és három hónapon keresztül közel 1800 kilométert gyalogolt magányosan a Pacific Crest Trail mentén, a mexikói határtól Kanadáig, kilenc hegyvonulaton keresztül.
A szerző nyers és brutális őszinteséggel tárja fel a múltját, ami elől a heroinba és féktelen szexualitásba menekült. Strayed gyerekkorában családon belüli erőszak áldozataként állandó szemtanúja volt, ahogy az apja bántalmazta az édesanyját, aki a megrázkódtatások ellenére örökké pozitív, életvidám nő maradt. Strayed alig tizenkilenc évesen feleségül ment a szerelméhez, a nehéz gyerekkora ellenére az élete rendeződni látszott. Villámcsapásként érte a hír, amikor kiderült, hogy az anyja rákos, és mindössze egy éve maradt hátra. A filmben Laura Dern játssza a szerző édesanyját, aki fantasztikusan ragadta meg a nő már-már hihetetlen naivitását. A történetre tekinthetünk gyászfeldolgozásként, fejlődéstörténetként, de éles képet vázol arról is, hogy a trauma hatására miért és hogyan csúszik valaki rá a drogokra. Strayed mindezt annak ellenére tette, hogy férje, Paul mindvégig kitartott mellette, ő mégis számtalanszor megcsalta, és bár a férfi továbbra is ragaszkodott hozzá, végül elhagyta. A szerző ekkor változtatta a nevét Strayedre. Nem véletlenül döntött az új vezetéknév mellett, ami angolul annyit tesz ‘kóbor’, ‘elveszett’, mivel úgy érezte, ez a szó jellemzi a legjobban.
Miután Strayed az utolsó kapaszkodót is elveszítette, hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, nekivág a vadonnak,
és addig gyalogol, amíg olyan emberré válik, amilyenre az anyja büszke lenne. A szerző később elmesélte, hogy egy sportboltban látta meg az útikönyvet a Pacific Crest Trailről. „A túra először csak homályos ötlet volt, majd egyre inkább valós alakot öltött” - mondta, és hozzátette, hogy azért vágott neki az útnak, hogy megmentse magát - saját magától. A történet egyszerre megható és felkavaró. A fizikai megpróbáltatások mellett Strayednek a saját démonaival is szembe kellett néznie. A hosszú gyaloglástól leszakadtak a lábkörmei, a bőrét pedig ellepték a hólyagok. Három hónapon keresztül cipelte az óriási túrazsákot, ami szinte egy súlyban volt vele, de ennél is megterhelőbb volt az a lelki csomag, ami gyerekkora óta nyomta a vállát. Ahogy változott a táj és az évszakok, Strayed a saját belső utazásán is folyamatosan fontos mérföldkövekhez érkezett.
A kötetben kevés szó esik a természetről, a filmben viszont annál nagyobb szerepet kap a környezet. Eső, rekkenő hőség, medvék, csörgőkígyók, hóvihar - mind olyan külső körülmények, amelyek felerősítették a Strayedben háborgó érzelmeket. A túra során többnyire egyedül gyalogolt, de a szerző és a film egyaránt szívbemarkolóan ábrázolja a bajtársiasságot, ami szavak nélkül bontakozik ki a túrázók között. Strayed ugyanilyen mély intimitással ír a könyvekhez fűződő viszonyáról. A szerző a kötetben úgy fogalmaz: „Kiolvastam magam a gödörből”. Útközben nemcsak saját, de mások történeteibe is belefeledkezett. Az estéket egy gyenge elemlámpa fénye mellett, olvasással töltötte, miközben a tábori rezsón főzött szárított tonhalat kanalazta. Három hónap alatt tizenegy könyvön rágta át magát, többek között James Joyce Dublini emberek, William Faulkner és Flannery O'Connor kötetein. Minden elolvasott oldalt kitépett és elégetett, ami persze könyvgyalázásnak tűnhet, de egészen egyszerű gyakorlati oka volt.
Strayed így könnyített a csomagján, miközben a lelke is egyre felszabadultabbá vált.
A sorsfordító utazás a Columbia folyón átívelő Istenek hídjánál ért véget Oregon és Washington állam között. Strayed leült az Eastwind Drive-In kifőzde egyik padjára és rendelt egy fagylaltot. Négy évvel később ismét átkelt a hídon, de ekkor már nem volt egyedül. Újra férjhez ment, kilenc év múlva pedig újra a kifőzde teraszán fagyizott, de ekkorra már négyen ültek azon a bizonyos fehér padon: „Négyen ettük a fagyit, miközben elmeséltem nekik az utazásom történetét. Akkor fény derült a titokra, és rájöttem, hogy mi volt a túrám értelme”. Közhelyesen hangzik, de Strayedet (ahogy valószínűleg a legtöbb túrázót) megváltoztatta a Pacific Crest Trail. Megváltoztatta a férfiakhoz fűződő viszonyát: míg korábban szó szerint odadobta magát nekik és úgy tekintett magára, mint egy darab húsra, a túra megtörte féktelenségét. Megtalálta az egészséges távolságtartást. Amíg korábban éhezett a férfiak figyelmére, a gyalogút során többször is félt tőlük. Ráismert a sebezhetőségére, miközben azok a férfiak, akikkel a Pacific Crest Trailen találkozott, valójában mind segítő szándékkal közeledtek felé. A túra során Strayed azt is megtapasztalta, hogy a sztereotípiák miatt a társadalom szembeötlően másképp bánik a nőkkel. Gyengének hiszik őket, akik segítségre szorulnak, miközben Strayed éppen azt bizonyította a túrával, hogy nőként ugyanolyan teljesítményre képes, mint a férfiak.
Összegyűjtöttünk néhány könyvet, amiből megtudhatod, mi az erdőfürdőzés, mi nem az és, hogy miért kellene sokkal több időt a szabadban tölteni.
A Vadon 2012-ben már a megjelenés hetében a New York Times hetedik helyén szerepelt, és miután Oprah Winfrey 2012-ben újraindult könyvklubja első adásában a Vadont ajánlotta, az első helyre ugrott. A kötet az egész világon bestseller lett, 37 nyelvre lefordítottak, elnyerte az Barnes & Noble Discover Díjat és az Oregon Book Awardot. A film legalább ugyanekkora siker lett, és így a Vadon azon ritka történetek közé tartozik, amin a filmes adaptáció nemhogy rontott, hanem kifejezetten erősítette a történet mondanivalóját. Bár néhány ponton vontatott - ami ebben a filmben tulajdonképpen jó jel, hiszen az alkotóknak sikerült érzékeltetniük a hónapokon keresztül tartó monotonitást -, jó egyensúlyban van a visszaemlékezésekkel, amelyekből fény derül Strayed múltjára.
A Vadon megjelenése után jelentősen megugrott a túrázók száma a Pacific Crest Trailen, ami egy ponton túl már kaotikus helyzetet okozott az ösvényen. Nagyjából ekkor kezdték
korlátozni a túrázók létszámát,
illetve ma már szigorúan meghatározott létszámban indítják a szezont. Aki a Pacific Crest Trail teljesítésére szánja rá magát, a szélsőséges időjárás mellett számolnia kell a hegyomlással, hóviharral és óriási áradásokkal, ami a globális felmelegedés miatt évről évre jelentős pusztításokat végez az ösvényen. A túrázóknak azt is tudniuk kell, hogy bármikor találkozhatnak a hegyekben őshonos barnamedvével, farkassal vagy csörgőkígyóval. Mára az indulók fele külföldről érkezik, nagyjából a kötet megjelenése óta megduplázódott a gyalogosok száma. Ez persze hirtelen történt, és súlyos megterhelést jelent a természetre nézve.
Az út során készített fényképekből és a gyerekkori emlékeiből képes beszámolót készített, amit Oprah Winfrey oldalán tudsz megnézni.