Korábbi győztes lett az alaszkai barnamedvék idei versenyének nyertese
sa

Korábbi győztes lett az alaszkai barnamedvék idei versenyének nyertese

A 747 elnevezésű óriási barnamedve lett az idei alaszkai medveverseny győztese, mert a megfigyelt példányok közül ő szedte magára a legtöbb súlyt.

 

Az alaszkai Katmai Nemzeti és Természetvédelmi Parkban évente rendezik meg a Kövér Medve Hete elnevezésű medveversenyt. Az idei győztes, egy hím medve, a Boeing 747 személyszállító repülőről kapta a nevét roppant méretei miatt. A park becslése szerint a medve súlya 636 kilogramm, írja az MTI.

A győzelemért 12 barnamedve versenyzett, 747 két éve már nyert egyszer. A legnagyobb vetélytársa az először versenyző, 901 nevű nőstény volt.

A verseny győzteséről döntő szavazásban több százezren vettek részt a világ minden tájáról. Az online érdeklődők és medverajongók webkamerákon figyelhették a medvéket, és megnézhették a képeket, amelyek a súlytöbblet felszedése előtt és után készültek.

Tavaszra a medvék erősen lefogynak, és attól kezdve őszig gyűjtik a testzsírtartalékot a téli álomhoz.

Az első medveversenyt 2014-ben tartották. A szavazást, ami akkor még egyetlen napig tartott, azóta hétnapossá bővítették. Tavaly az Otis nevű hím győzött, amely a 2014-es versenyt is megnyerte.

A hegyeket, tavakat, patakokat és tengerpartot is magába foglaló hatalmas nemzeti park arról híres, hogy itt élnek a legsűrűbben a barnamedvék. Évente megrendezett eseményük, a Kövér Medve Hete vidáman és ötletesen ismerteti meg az emberekkel a távolból a sarkvidéki területen élő több mint 2000 barnamedve élőhelyét és az őket körülvevő ökoszisztémát.

Ha medvékről szeretnél olvasgatni, ezeket a könyveket ajánljuk:

Yoko Tawada: Egy jegesmedve emlékiratai

YOKO TAWADA
Egy jegesmedve emlékiratai
Ford.: Dobosi Beáta, Jelenkor, 2020, 297 oldal
-

Egy író, egy cirkuszművész és egy környezetvédelmi aktivista. Nagyanya, anya, fiú. Jegesmedvék, akik az emberi társadalomban élnek, a cirkusz és az irodalmi világ rajongott csillagai. A nagyanya konferenciákon a kerékpározás nemzetgazdasági jelentőségéről értekezik, közben pedig a memoárját írja. A könyv bestseller lesz a Szovjetunióban, ám ő mégis disszidál. Lánya, Tosca (aki már Kanadában látta meg a napvilágot) az NDK-ba költözik, és ott egy cirkuszhoz szegődik. Amikor fia születik, anyai érzéseinél fontosabbak művészi ambíciói, így a kis Knutot többé-kevésbé boldog körülmények között a Berlini Állatkertben egy gondozó, Mathias neveli fel. Az olvasó a három jegesmedve nézőpontjából pillanthat rá a 20. század második felének történelmére, egy idegen kultúrában való boldogulás egyszerre szívszorító és komikus helyzeteire. A japán és német nyelven is író Yoko Tawada az állatmesék nagy hagyományokkal rendelkező, antik műfaját újraértelmezve álomszerűen groteszk szatírát alkotott, mi itt írtunk a könyvről:

A medvék szemében az ember csak egy kizsákmányoló, oktondi lény
A medvék szemében az ember csak egy kizsákmányoló, oktondi lény

Mit észlelnek és mit érthetnek világunkból az állatok? Vajon milyennek látná a huszadik századot egy olyan magányos és fenséges állat, mint a jegesmedve? Mintha ezekre a kérdésekre keresné a választ a japán származású író, Yoko Tawada világszerte feltűnést keltő regénye. Az Egy jegesmedve emlékiratai a hét könyve. 

Tovább olvasok

 

Jess French: A medve-mentőakció - Igaz történet

Jess French
A medve-mentőakció - Igaz történet
Ford. Szakács Szilvia, HVG Könyvek, 2018, 96 oldal
-

A vadállatoknak a vadon az otthonuk, szabadon kellene élniük, nem az emberek szolgálatában. A Born Free Alapítvány küldetése, hogy minél több fogságban élő állatot visszajuttasson a természetes környezetébe. Ismerd meg három árva medvebocs, Georgia, Mollie és Louisa történetét, akiket az árvíz sodort el.

 

Alexandra Mayer: Medvék - Grizzly, panda, jegesmedve

Alexandra Mayer
Medvék - Grizzly, panda, jegesmedve
Ford. Orbán László, Babilon, 2021, 48 oldal
-

A népszerű Mi MICSODA sorozat kötetének főszereplői a medvék, a természet fenegyerekei. A megtermett grizzly Észak-Amerika zöldellő erdeiben cammog, az óriás jegesmedve jégtáblákon vadászik. Kisebb termetű, távoli rokonuk, a farksodró ágról ágra lendül az esőerdő fáin. Ismerkedj meg a medvékkel! Hogyan dolgozik a medvekutató? Kísérd el vadlesre! Honnan kapta a nevét a mosómedve? A kötetből kiderül.