Rossz motivációk alapján felesleges és káros dolgokat teszünk a vélt boldogságért, ami tönkrevágja más élőlények és a saját élőhelyünket, és ezért csak magunkat okolhatjuk. Negatívan így határozható meg dr. Lelkes Orsolya Fenntartható hedonizmusának tartalma. Ám mivel a kötet lényege éppen a pozitív pszichológia, hívebb vagyok a szerzőhöz, ha ez kerül ide: A virágzó élet célja nem a fogyasztásban megtestesülő jóléttel megtalálni a boldogságot, hanem Arisztotelész útját járva erényesen, mértéktartóan a barátság és a közösség szűrőjén átnézve törekedni a jóllétre.
Magunk vagyunk a felelősek a saját boldogságunkért.
Ez a boldogság azonban csak akkor lesz teljes, ha a közösségünkkel egységben éljük meg ezt. Ez a közösség azonban nem áll meg az utcánk, az országunk, a kontinensünk határán, hanem minden élőtársunkra kiterjed az amazonasi őserdőktől az autónk kábeleit dézsmáló nyestig.
Kinek ajánlom? Minden homo oeconomicusnak, aki a neoklasszikus közgazdaságtan terméke vagy propagálója, mohó, önérdek vezérelt, hatékony csúcsfogyasztó.
Milyen lenne Kim Stanley Robinson sci-fijének, A Jövő Minisztériumának magyar verziója? Litkai Gergely megírta, olvassátok!
Ha valaki nem ismerne magára, íme egy rövid jellemrajz a termesz évében és a kisgömböc csillagjegyében született olvasóknak. A homo oeconomicus igazi maximalista, annak ellenére, hogy stratégiája kettős csapda: folyamatosan megújuló, véglegesen ki nem elégíthető vágyat, függést alakít ki, a növekedésre pedig mint a rendszer motorjára tekint, ami egyben a rendszer végzetét is magában hordozza, hiszen nincsen annak az ökoszisztémának elegendő forrása, amelyben a rendszer működik.
Az ő életük kizárólag a hatékonyságról vagy inkább a bennünk rejlő lustaságról szól, megpróbáljuk a boldogságot minél gyorsabban, egyszerűbben és minél nagyobb mennyiségben megszerezni.
A lehető legtöbbre való törekvés kudarcra van ítélve, mivel elvileg nincs legtöbb. Még ha ő is a világ leggazdagabb embere, rögtön érzi gyomrában a nyomást, hogy még nagyobb vagyonra kell szert tennie ennek a pozíciónak a megőrzése érdekében. A szabadságnak, ami az utóbbi évszázadban legfontosabb értékünk lett, épp ők maguk a korlátai, hiszen igényeiktől függenek, így igazán sohasem lehetnek szabadok. A szükségletek kielégítésével elérhető lenne gond nélkül a virágzó élet, ám maga a gazdasági rendszer is abban érdekelt, hogy minden fiktív igényüket azonnal kielégítendő szükségletként fesse le, vagy olyan eszközként, ami a boldogság kapuját azonnal nyitó kulcs. A homo oeconomicus a fenti leírás alapján egy Mészáros Lőrinccel kevert Gordon Gekko, ám valószínűleg a leírás nagyon sokunkra illik, még ha nem is akarjuk bevallani. Aki már mélázott az Ali Express felett egy olyan biszbaszt helyezve a kosarába, aminek egyetlen célja 10 másodpercnyi boldogság, illetve egy kínai szénerőmű csúcsra járatása, már a célcsoport része.
Barangolás az ókori filozófia, a mai boldogságkutatás és a közgazdaságtan határmezsgyéjén. Barátságos invitálás egy párbeszéden és önismereten alapuló virágzó életre. Interjú.
Kiknek ajánlom ezért még a könyvet? Mindenkinek, aki már változtatni kezdett vagy változtatni akar, akár saját életén, akár azon a szervezeten, amiben dolgozik, mégpedig úgy, hogy ezt ne tragikus veszteségként, hanem a boldog és teljes élet felé tett lépésként élje meg. Aki támaszt szeretne találni a változással járó nehézségek során, aki úgy érzi, hogy egyedül van. A szerző a drámapedagógiát ajánlja, de számos módszer létezik még arra, hogy úgy lépjünk ki a fogyasztás sodrófolyosójából, hogy nem csapódunk homlokkal a medence mozaikburkolatának.
Aki ennek ellenére nem vágna bele a könyvbe, álljon itt azért néhány fontos tanulság. A pénz nem boldogít, sőt inkább sötét függőségbe taszít, a radikális hedonizmus nemcsak fizikailag, de érzelmileg is másnapossá tesz, illetve az egyik legfontosabb erény, amit szinte teljesen elfelejtettünk gyakorolni, a szelídség. Olvasásra fel, ha a célunk a fenntartható és értelmes szabadság, ha magunkat szeretnénk építeni és célunk nem a teljes, pusztuló világ kosárba helyezése.