Emily Nagoski tavaly magyarul is megjelent Úgy, ahogy vagy (angolul: Come, as You Are) című - a női szexualitás pszichológiájával foglalkozó - bestsellere után 2022-ben az érzelmi kiégésnek is szentelt egy kötetet, amelyet ráadásul az eredetileg karmester ikertestvérével, Amelia Nagoskival együtt jegyeznek. Emily már az Úgy, ahogy vagyban is nagy hangsúlyt fektetett a stressz jelentőségére, és mint legmeghatározóbb vágycsökkentő tényező írta le. Az érzelmi kiégésről szóló könyvükhöz kapcsolódó TED-videóban tovább boncolgatják a témát, és az is kiderül, mi is az a stresszciklus, mi a különbség a stressz és a stresszor között, és hogyan kezelhető a stressz a leghatásosabban. Spoiler: nem az öngondoskodással.
Amelia Nagoski akkor égett ki teljesen, amikor zeneművészeti doktoriját végezte. Erős hasi fájdalmai miatt kórházban kötött ki, ahol megállapították, hogy stressz okozza ezeket, majd azt javasolták neki, hogy menjen haza és pihenjen. Fogalma sem volt róla, mégis hogyan lazítson, ha szó szerint minden porcikája görcsben van, és arról sem tudott, hogy a stressznek ennyire konkrét fizikai tünetei lehetnek. Ezután kezdtek el mentális egészséggel foglalkozó ikertestvérével közösen azon gondolkodni, hogy mi okozza a krónikus stresszt, és hogyan érdemes belőle kikeveredni.
Ha a (női) szexualitásról van szó, nincs olyan, ami ne lenne normális, ha számunkra biztonságosak a körülmények - állítja Emily Nagoski New York Times besteller-szerző, az Úgy ahogy vagy és az Érzelmi kiégés című könyvek írója. 
Herbert Fredenberger 1970-es években született definíciója szerint a kiégés - amely eredetileg csak a munkahelyre vonatkozott, de mára kapcsolatainkra és az élet más területeire is érvényes - magában foglalja a deperszonalizációt, a teljesítményérzet csökkenését és az érzelmi kimerültséget. A deperszonalizáció az a jelenség, amikor érzelmileg elválasztjuk magunkat a munkánktól ahelyett, hogy beletennénk magunkat. Egyre keményebben és keményebben dolgozunk, mégis egyre kevésbé érezzük, hogy amit teszünk, annak bármi értelme lenne. Általánosságban elmondható, hogy
a férfiak esetében a kiégés inkább deperszonalizációban, a nők esetében pedig inkább érzelmi kimerültségben nyilvánul meg.
A kiégés tehát az az érzés, hogy túlterheltek és kimerültek vagyunk mindattól, amit meg kell tennünk, miközben egyfolytában amiatt aggódunk, hogy nem teszünk eleget. Ha úgy érzed, hogy még azért is küzdesz, hogy felkelj az ágyból és elvégezd az alapvető dolgokat, az már túlmutat a kiégésen.
A kiégés az, amikor megjelensz a munkahelyeden, de egész nap arról fantáziálsz, hogy más munkahelyen dolgozol.
Emily Nagoski szerint a legfontosabb, hogy különbséget kell tennünk a stresszorok - vagyis a stresszt kiváltó tényezők - és a stressz között. Stresszorok lehetnek a teljesíthetetlen célok és elvárások, a családi és az anyagi problémák. A stressz viszont már az a fiziológiai jelenség, ami a testünkben történik válaszul az észlelt fenyegetésre. A fenyegetést pedig nagyjából ugyanúgy észleljük, mint egy oroszlánt a szavannán.
Felszabadítja a nőket, megoldást nyújthat a környezeti válságra, egyaránt jó a munkavállalónak, a munkáltatónak és a társadalomnak – mi az? Ismerjétek meg a négynapos munkahét előnyeit. 
Evolúciósan háromfajta választ tudunk adni erre a fenyegetésre, ezek: a harc, a menekülés és a lefagyás. “És mit csinálsz, amikor egy oroszlán üldöz téged Afrika szavannáján? Futsz. Felhasználod az összes energiát, ami a testedben van, az összes adrenalint és kortizolt. Mindened aktiválódik, hogy segítsen ebben a menekülésben. Az emésztésed, az immunrendszered és a hormonjaid, minden erre az egy célra összpontosul, beleértve a megismerésedet is. A problémamegoldásod is csak erre az egy problémára összpontosul, és nem enged el, mert az életed a tét. Sikerül visszajutnod a faludba, az oroszlán feladja, te pedig ugrálsz és kiabálsz örömödben, az emberek pedig odajönnek és hallgatják, ahogy elmeséled a történetet, és mintha a nap is fényesebben sütne” - így írja le Emily Nagoski a teljes stresszciklust. Mint aminek van egy kezdete: amikor észleljük a fenyegetést, egy közepe, amikor történik valami a testünkkel, és egy vége, amikor a test azt a jelet kapja, hogy megmenekült ettől a potenciális fenyegetéstől, és a testünk már egy biztonságos hely számunkra.
Bár minket már szinte soha nem üldöznek az oroszlánok, van egy sor másik stresszor az életünkben, erre az egyik legklasszikusabb példa az ingázás, ami ugyanazt az adrenalint és kortizolt aktiválja, mintha ránk támadna egy vadállat.
De mi történik, amikor hazaérünk? Megbirkóztunk a stresszorral, de a stressz ott marad velünk. Ha viszont a stressz és a stresszor egymástól függetlenül működnek, az egyben azt is jelenti, hogy nem kell megvárnunk, hogy a stresszor eltűnjön ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat, mert a stresszel önmagában is foglalkozhatunk. Nyilván egyénenként más és más, milyen stresszválaszt adunk, és hogy hogyan zárjuk le a stresszciklust, de a szerzők amellett érvelnek, hogy önmagában az öngondoskodás nem lesz ehhez elég. Szerintük fontos azt is tisztázni, hogy a kiégés nem orvosi diagnózis, nem mentális betegség, hanem a túlterheléssel kapcsolatos állapot.
Nem arról van szó, hogy a kiégés miatt 13 évnyi terápiára lenne szükségünk. Csupán azt jelenti, hogy be kell fejeznünk a stresszre adott válaszreakcióinkat, vagyis a stresszciklust.
Amalia Nagoski szerint a hozzá hasonló emberek, akik soha nem tudják, hogy mit tapasztal a testük, nehezebben veszik észre, hogy kiégnek - sokszor szó szerint csak akkor, mikor a sürgősségin végzik. Pedig az egyik legfontosabb tényező, ami a kiégésünket okozza, éppen az, hogy képtelenek vagyunk felismerni a bennünk - testünkben-lelkünkben - felgyülemlő dolgokat. A megoldás pedig így nem meglepő módon az lesz, hogy képesek legyünk kedvesen és együttérzéssel fordulni a nehéz érzések felé is. Ahelyett, hogy azt mantráznánk magunknak, hogy nyugodjunk meg, kérdezzük meg azt az érzést: miért vagy itt? Mire volna szükséged tőlem?
“A stressz egy alagút. Végig kell menned rajta. Nem önmagában a stressz tesz rosszat neked, hanem az, ha megrekedsz a közepén.
Ha soha nincs lehetőséged végigvinni a testedet a stresszcikluson” - állítja Emily Nagoski.
Barangolás az ókori filozófia, a mai boldogságkutatás és a közgazdaságtan határmezsgyéjén. Barátságos invitálás egy párbeszéden és önismereten alapuló virágzó életre. Interjú.
A szerzők végül azt a meglepő állítást teszik, hogy a kiégés ellenszere nem lehet az öngondoskodás. “Nem lehet elvárni senkitől, hogy öngondoskodással szabaduljon meg a kiégéstől. Mert amire valójában mindannyiunknak szüksége van, az egy szeretetbuborék magunk körül. Olyan emberek jelenléte és támogatása, akiknek ugyanannyira fontos a mi létezésünk, mint nekünk az övék, akik felénk fordulnak, és azt tudják mondani: neked szünetre van szükséged. Segítek neked ebben. Adnak neked 15 percet, hogy kiabálj, bármilyen problémát is érzel abban a pillanatban, vagy csak melletted állnak, és azt mondják: sajnálom, hogy ez történt veled. De melletted állok. Már ez is elég lehet ahhoz, hogy egy kicsit jobban érezzük magunkat, és hogy képesek legyünk megtenni a következő lépést.
A kiégés ellenszere tehát nem az öngondoskodás. Hanem az, hogy törődünk egymással.”