Vladimir Nabokov: Ada - részlet

Könyves Magazin | 2008. december 18. |

Nabokov, Vladimir, Ada avagy ardisi tüzek. Családi krónika, sci-fi, Fordította: M. Nagy Miklós, Oldal: 712, Ára: 3800 Ft

 

Valóban szép volt Ada tizenkét évesen? Valóban kívánta-e Van, hogy simogathassa, de úgy igazán? Valóban azt gondolta, hogy valaha is kívánni fogja? Fekete haja vízesésként omlott egyik kulcscsontjára, és az, ahogy fejének egyetlen mozdulatával hátralebbentette, akárcsak a sápadt arcán megpillantott gödröcske olyan megvilágosodás volt, mely magában hordozott valami azonnali felismerést is. Sápadtsága ragyogott, feketesége szikrázott. A rakott szoknyák, amiket annyira szeretett, bájosan rövidek voltak. Még csupasz keze-lába is annyira ellenállt a nap fényének, hogy a pillantás, amely fehér sípcsontját és karját cirógatta, ki tudta venni a finom, fekete szőrszálak egyenletes mintázatát, gyermekleányságának selymét. Komoly szemének szivárványló sötétbarnájában volt valami a keleti hipnotizőr tekintetének titokzatos homályából (egy magazin hátsó borítóján megjelent hirdetésben), és mintha a szokásosnál magasabban helyezkedett volna el, úgyhogy amikor egyenesen az emberre nézett, a szem alsó pereme és a nedves alsó szemhéj között ott maradt a fehérség sarló alakú aprócska bölcsője. Hosszú szempillái mintha festve lettek volna, s valójában festve is voltak. Csak kiszáradt ajkának valamelyes duzzadtsága mentette meg vonásait a tündérszerű kecsességtől. Egyszerű ír orra ugyanolyan volt kicsiben, mint Vané. A foga elég fehér volt, de nem túl egyenletes.
Szegény, bájos kis keze – az ember önkéntelenül is szánakozva gügyögött a láttán – pirosasnak tűnt karjának áttetsző bőréhez képest, pirosabbnak még a könyökénél is, amely mintha folyton pironkodott volna a körmei állapota miatt: olyan alaposan rágta őket, hogy a körmök végét teljesen fölváltotta valami drótszerű feszességgel a húsba vájó redő, s ettől olyan volt, mintha kis simítólapátok lettek volna pucér ujjbegyein. Később, amikor Van annyira szerette csókolgatni hűvös kezeit, Ada mindig ökölbe szorította őket, nem hagyva mást az ajkának, csak a bütyköket, de Van hevesen szétfeszítette a kezét, hogy hozzáférjen azokhoz a lapos, vak kis párnákhoz. (De ah! – milyen csodásak voltak aztán serdülő és felnőtt éveiben azok a hosszú, pilledt, rózsás-ezüstös, festett és hegyes, finoman szúró körmök!)
Azokban az első, különös napokban, amikor Ada megmutatta neki a házat – és azokat a zugokat benne, ahol oly kevés idő múltán szeretkezni fognak –, Van egyszerre volt elbűvölt és elkeseredett. Elbűvölte Ada sápadt, érzéki bőrének elérhetetlensége, a haja, a lába, szögletes mozdulatai, a belőle áradó gazellafű-illat, távol ülő szemeinek hirtelen rávillanó, fekete nézése, falusi meztelensége a kis ruha alatt; és elkeserítette, hogy kettejük között, a suta és zseniálisan okos gimnazista fiú meg a koraérett, tudálékos és megközelíthetetlen gyermek között a fény sivataga húzódik, és az árnyék fátyla leng, melyen semmilyen erő nem hatolhat át. Nyomorúságosan szitkozódott az ágyában, tehetetlenül, minden megduzzadt érzékével arra a látványra összpontosítva, mely akkor árasztotta el, mikor a háztetőre tett második kirándulásuk alkalmával Ada fölmászott egy hajóládára, hogy kinyisson valami kis ablakot, amelyen keresztül föl lehetett mászni (egyszer még a kutya is kiment a tetőre), s szoknyája beleakadt valami polcba, és Van meglátta – ahogyan az ember meglát valami émelyítő csodát egy bibliai történetben vagy egy lepke döbbenetes átalakulásában – a gyermek sötét pihéit. Észrevette, hogy Ada mintha észrevette volna, hogy ő észrevette vagy észrevehette (azt, amit ő nemcsak észrevett, hanem riadt reszketéssel dédelgetett magában, amíg – sokkal később – különös módokon meg nem szabadította magát ettől a látomástól), és valami fura, tompa és arrogáns kifejezés futott át az arcán: beesett arca és duzzadt, sápadt ajka úgy mozgott, mintha rágna valamit, és örömtelenül, apró csaholással felnevetett, amikor ő, a nagy Van megcsúszott egy cserépen, miután átküzdötte magát az ablakon. És a hirtelen napsütésben Van megértette, hogy egészen addig a pillanatig ő, a kicsi Van nem volt más, mint vak szűz, mert a sietség, a por és a félhomály elrejtette előle első, oly sokszor magáévá tett ringyócskájának hétköznapi bájait.
Érzékei ezután már gyorsan tanultak. Másnap reggel véletlenül meglátta, ahogy Ada az arcát és a karját mossa a rokokó állványon lévő ódivatú mosdótál fölött, haja föl volt tűzve a feje búbjára, a derekán megtekeredett a hálóinge, mint egy hevenyészett koszorú, melyből kinőtt vékony háta, a bordák árnyaival a Van felé eső oldalán. Kövér porcelánkígyó tekeredett a mosdótál köré, és abban a pillanatban, amikor mind a hüllő, mind Van megdermedt, hogy meglesse Évát és bimbószerű mellének épp csak érzékelhető ringását, nagy, szederszínű szappan csúszott ki a lány kezéből, fekete harisnyás lába pedig becsapta az ajtót, melynek csattanása nem annyira a szégyenlős neheztelés jelzése volt, mint a szappan márványlaphoz csapódásának visszhangja.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.