Vámos Miklós kerek születésnapja jó alkalom egy kis hetvenkedésre

Vámos Miklós kerek születésnapja jó alkalom egy kis hetvenkedésre

.konyvesblog. | 2020. január 29. |

Forrás: Valuska Gábor

Az írás olyan, mint a sztriptíz - vélte öt évvel ezelőtti interjúnkban Vámos Miklós, aki ma ünnepli hetvenedik születésnapját. Az író mindenesetre azóta is tartja magát ehhez az elvéhez, és könyveiben nem riad vissza a kitárulkozástól, az irodalmi önboncolástól sem. 2018-as Töredelmes vallomás című novelláskötetéről például ezt írtuk:

"A nosztalgiázás és a vallomásosság egyébként is fontos eleme Vámos Miklós prózájának, aki most az idősödésre hivatkozva készítette el számvetését. Vall kompromittáló élményekről, kínos incidensekről, szégyellnivaló emlékekről, családról, barátokról, kevésbé illendő gondolatokról. És természetesen folyamatosan játszik ezekkel, mint aki élvezetét leli a határtalan, olykor megbotránkoztató őszinteségben, amit komoly, de könnyed, súlyos, mégis humoros hangvételben tálal. Mint aki maga is tudja, hogy a „szennyes kiteregetése” nemcsak remek marketingfogás, hanem gyógyító folyamat is, amely során az ember megtanulja, hogyan bocsásson meg önmagának és azoknak, akik veszélyes, nehéz, vagy kínos helyzetekbe sodorták."

Vámos Miklós 1950. január 29-én született Budapesten, Tibor néven. A nevek jelentőségéről ezt mondta interjúnkban:

"Szerintem a név a legfontosabb szimbóluma mindenkinek. Jelentősen másképp viselkedem, ha Miklósnak hívnak, mint ha Tibornak. Egyébként Öcsivel indítottam. A Miklós egy komoly, kicsit ünnepélyes név, a Tibor pedig a Tiborcra hajaz, makacs, lázadó, összeszorított szájú ember. Érettségi után egy kicsivel, abban az időszakomban, amikor Tibor voltam, én épp ilyen voltam. Az a kamasz kicsit koravén, szigorú, alig beszélő srác volt. Aztán bizonyára az irodalmi pálya is fellazított. Hivatásos írónak lenni nagyon más élet, mint egyéb léhűtőnek. Ebben a Miklós névnek szerintem szerepe lehetett."

Jogot végzett, ám a diploma megszerzése után nem jogászként, hanem szerkesztőként, dramaturgként dolgozott. Első könyve, a Borgisz 1976-ban jelent meg, kötetei száma azóta meghaladja a harmincat: a regények, novellák, elbeszélések mellett számos színdarab és forgatókönyv fűződik a nevéhez. Több tévéműsort is vezetett, a leghíresebb ezek közül talán a Lehetetlen, amely a kilencvenes évek közepén nyolcvan adást ért meg a Magyar Televízióban. Vámos Miklós a honlapján olvasható önéletrajzában így jellemezte magát:

Elsősorban regényíró és novellista, de írt sikeres filmeket, színdarabokat és hangjátékokat is. Prózájában elsősorban a család és a történelem kapcsolata izgatja.

Erről az interjúnkban a következőt mondta:

"Akik így írnak, szükségképpen használják mindenki életét, akivel találkoznak. Kivel találkozunk a legtöbbet? Saját magunkkal. Másodsorban a családdal. De elsősorban saját magamat teszem közszemlére, csak másodsorban a családtagjaimat, a barátaimat, és sosem pontosan úgy, amilyenek. Mindig két-három figurából gyúrok össze egy negyediket, amelyik csak elemeket tartalmaz a modellekből. Ez persze nem akadálya annak, hogy ők magukra ismerjenek. Komikus, de volt már, hogy olyasvalaki is magára ismert, aki eszembe se jutott."

Hetvenedik születésnapjára kiadója, az Athenaeum megjelentette a Hetvenkedő című kötetet, amely a szerző limerickjeiből válogat.

Vámos Miklós: Hetvenkedő

Athenaeum Kiadó, 2020, 152 oldal, 4499 HUF

 

 Vámos Miklós az alábbiakat írta a kötethez:

"Nagyjából húsz éve írok limerickeket, és ezekben az ötsorosokban fejezem ki a lehető legrövidebben bánatom és örömöm, azaz önmagamat. Egyszer csak mi történt? Hetven lettem. Szóval, itt az ideje, hogy hetvenkedjem. Bocs a szóviccért, de tényleg."

A kötetet Szabó T. Anna szerkesztette, aki így köszöntette a szülinapos írót:

Volt egy úr, úgy hívták, Miklós.
Rádörrent magára: „Mit lógsz?
Verset kéne írni!”
Meg is írta. „Így ni!
Nem is rossz. Na, világ, mit szólsz?”

Miklós úr, Vámos, az író,
írt, mert az írónak így jó.
Dehogy jó: jó nehéz,

munkál az ész s a kéz,
az író: jó munkabíró.

Van egy úr, úgy hívják, Vámos.
Olvasója is van, számos.
Könyveit úgy őrzi
Madrid és New Jersey,
mint Márquezt. Mondhatni: famous.

Vámos úr – jól ismert név ez –
kereken épp hetvenéves.
Az Isten éltesse,
életét élvezze,
maradjon fényes és éles.

Itt bele is tudtok olvasni a kötetbe:

Vamos_Hetvenkedo_1-18.pdf by konyvesblog on Scribd

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Legendás, ismeretlen, regényes, sétálós – 10+1 új könyv a 150 éves Budapestről

Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!

...
Zöld

A hagyománytisztelet egy iszonyú gyorsan változó világban öngyilkos stratégia

Az ember vége, a természet esélye című új könyve apropóján Jordán Ferencet népességcsökkentésről, az ember rendmániájáról, visszavadításról, hibás fókuszról és a kötet zavarba ejtő címéről is kérdeztük. Interjú.

...
Zöld

Mennyi bort ittak Kolumbusz matrózai egy nap alatt?

Kitől szerzett Thomas Jefferson tokajit, és miként lendítette fel a borospohárbizniszt Jackie Kennedy? Kupa Enikő és Kovács Tibor Borgőzös évszázadok című könyvének kóstolóval egybekötött bemutatóján törpebirkákról és pillangókról is szó esett, megtudtuk továbbá, mit adtak a borisszáknak a németalföldiek.

ADVENT
...
Könyves Advent

Mister Morrsion állatlexikona megmutatja milyen változatos és gyönyörű az élővilág

A Mágikus állatok iskolája rajongói számára igazi csemege Mister Morrison állatlexikona, melyben minden tudnivalót összeszed az egyes állatokról. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Megható, varázslatos, vicces – 10 karácsonyi gyerekkönyv az adventi hangolódáshoz

Karácsonyhoz közeledve 10 olyan gyerekkönyvet ajánlunk, melyek valamilyen módon kötődnek a kicsik által várva várt ünnephez.  

...
Könyves Advent

A Barátnőm, Anne Frank életigenlő memoár a veszteségről és a túlélésről

A kis Hannah Amszterdamban köt barátságot Anne Frankkal. Aztán 1942 júniusában, az egyre erősödő antiszemitizmus idején szétválasztják őket. Hannah Pick-Goslar szeretetteljes portréja a barátságról, a reményről és a bátorságról is szól. Olvass bele!