Amíg A hatalom gyűrűi-kibeszélő podcastunk (itt találod a korábbi adásokat) következő része megérkezik, olvass el egy részletet a Númenor bukásából arról, hogyan készült el a Három és az Egy Gyűrű, valamint arról, miért késlekedett Gil-galad és a númenoriak megtámadni Sauront, mielőtt összegyűjtötte a seregét.
A Númenor bukása egyetlen kötetben gyűjti össze a J. R. R. Tolkien halála után kiadott, Középfölde másodkoráról szóló válogatott szövegeket. Elmeséli Númenor földrajzát és természetrajzát, megalapításának történetét és a númenoriak életét, s részleteket tartalmaz a Befejezetlen regék Númenorral kapcsolatos fejezeteiből is. A númenori történelemmel párhuzamosan Középföldén zajló eseményeket A szilmarilok, a Befejezetlen regék és a Nature of Middle-earth című posztumusz Tolkien-kiadvány alapján ismerteti. A kötet Tolkien leveleiből is válogat, s a másodkorra vonatkozó, alapvető szövegrészek is olvashatók itt A Gyűrűk Urából. A könyv végén jegyzeteket találunk, amelyek nagy részét Christopher Tolkien szerkesztői munkája inspirálta. Szerkesztette Brian Sibley.
J. R. R. Tolkien, Brian Sibley (szerk.): Númenor bukása (részlet)
1590 KÖRÜL – EREGIONBAN ELKÉSZÜL A HÁROM GYŰRŰ
A harmadkor 3018. esztendejének tavaszán Szürke Gandalf Zsákos Frodóval beszélgetett Bilbó Gyűrűjéről. Beszélgetésük során Gandalf röviden összefoglalta a Hatalom Gyűrűi kovácsolásának történetét: „Réges-régen sok tündegyűrű készült Eregionban, varázsgyűrűk, ahogy ti mondjátok, és persze sokfélék: az egyikben több erő rejlett, a másikban kevesebb. A kisebb gyűrűkön még csak próbálgatták tudásukat a készítőik, mielőtt a mesterség igazán tökélyre fejlődött volna, és a tündekovácsok egy csöppet se voltak nagyra velük – pedig a halandók számára véleményem szerint már ezek is veszélyt jelentettek. De a Nagy Gyűrűk, a Hatalom Gyűrűi igazán veszélyesek voltak.”
A gyűrűk készítésének idejét „Galadriel és Celeborn” története így idézi fel:
[A másodkorban, amikor Sauron visszavonult Mordorba, és mielőtt küldötteket menesztett volna Eregionba,] megnőtt Galadriel és Celeborn hatalma is. Galadriel a moriai törpökkel kötött barátsága révén kapcsolatba lépett a Ködhegység másik oldalán lévő nanda birodalommal, Lórinanddal [később Lórien vagy Lothlórien néven ismerik]. Ezen a vidéken azok a tündék laktak, akik elhagyták az eldák Cuiviénenből indult Nagy Vándorlását, és az anduin-völgyi erdőségben telepedtek le; benépesítették a Nagy Folyó mindkét partját, beleértve azt a területet is, amelyen később Dol Guldur épült. Ezeknek a tündéknek nem voltak hercegeik vagy vezéreik; míg Morgoth Középfölde észak nyugati részére összpontosította erejét, ők gondtalanul éltek. Galadriel, aki igyekezett elejét venni Sauron minden ármánykodásának, si kerrel járt Lórinandban; Gil-galad pedig nemhogy Sauron küldönceit, de még őt magát sem eresztette be Lindonba. Sauronnak azonban több szerencséje volt az eregioni noldákkal, s különösképpen Celebrimborral,
aki szívében már régen arra vágyott, hogy hírneve és képességei versenyre keljenek Fëanoréval.
Sauron a valák megbízottjának mondta magát Eregionban („mintha megérezte volna az istarok eljövetelét”), s azt állította, hogy azok küldték Középföldére, vagy ők bírták maradásra, hogy segítséget nyújtson a tündéknek. Rögtön érezte, hogy Galadrielben legnagyobb ellenlábasára akadt, igyekezett hát kibékíteni őt, ezért tüntető béketűréssel és udvariassággal viselte annak minden megvetését. […] Amikor már teljesen kezében volt a [Gwaith-i-] Mírdain, arra biztatta őket, hogy lázadjanak fel Galadriel és Celeborn ellen, s ragadják magukhoz a hatalmat Eregionban. Ez meg is történt valamikor a másodkor 1350. és 1400. esztendeje között. Galadriel elhagyta Eregiont, s Khazad-dûmon át Lórinandba ment, ahová Amroth és Celebrían is vele tartott; Celeborn azonban, aki nem kívánt belépni a törpök tárnáiba, Eregionban maradt, Celebrimbor pedig nem törődött vele. Lórinandban Galadriel vette kezébe a vezetést, és szilárdan ellenállt Sauronnak.
Maga Sauron az 1500. esztendő tájékán hagyta el Eregiont, miután a [Gwaith-i-] Mírdain hozzáfogott a Hatalom Gyűrűinek kovácsolásához.
1600 KÖRÜL – SAURON ELKÉSZÍTI AZ ORODRUINBAN AZ EGY GYŰRŰT. BEFEJEZI A BARAD-DÛR ÉPÍTÉSÉT. CELEBRIMBOR FELISMERI SAURON SZÁNDÉKAIT
A tündék pedig sok gyűrűt csináltak, ám Sauron készített titokban Egy Gyűrűt, hogy uralja az összes többit, s azoknak a hatalma teljesen az Egy Gyűrűhöz kötődött, annak volt alárendelve, s csak addig élt, ameddig amaz. És Sauron erejének és akaratának javát az Egy Gyűrűbe bocsátotta, mert a tündegyűrűk hatalma igen nagy volt, tehát az azokat uraló Egynek még erősebbnek kellett lennie, ezért Sauron a Tűz Hegyén kovácsolta a Homály Földjén. S amíg az Egy Gyűrűt viselte, tudott mindent azokról a dolgokról, amelyeket a csekélyebb gyűrűk segítségével cselekedtek, látta és uralni tudta a gyűrűk viselőinek még a gondolatait is.
Milton Waldmannek írt egyik levelében Tolkien magyarázatot ad az Egy Gyűrű hatalmának forrására és hatásaira:
„[Sauron] egyre növekvő birodalmat ural a mordori Barad-dûr sötét tor nyából, a Végzet Hegye mellett, az Egy Gyűrű hatalmával.
De hogy ezt elérje, kénytelen volt veleszületett erejének nagy részét (ez gyakori motívum a mítoszokban és tündérmesékben) beletölteni az Egy Gyűrűbe. Amíg viselte, hatalma a Földön megnövekedett. De ha nem viselte, az az erő akkor is létezett, és »kapcsolatban állt« Sauronnal: Sauron hatalma így nem lett »csekélyebb«. Hacsak meg nem szerezte valaki más, és nem lett a megszállottja. Ha ez megtörtént, az új tulajdonos (ha eléggé erős és hősies természetű volt) szembeszállhatott Sauronnal, mesterévé válhatott mind annak, amit az tanult és tett az Egy Gyűrű elkészülte óta, így megdönthette Sauron hatalmát, és elfoglalhatta a helyét. Ez volt a legfőbb gyöngeség, amelyet megengedett magának a maga helyzetében azon (nagyjából sikertelen) erőfeszítése közben, hogy rabságba hajtsa a tündéket, és azon vágyában, hogy uralni tudja összes szolgája elméjét és akaratát. Volt még egy gyöngeség: ha az Egy Gyűrű valóban megszűnik létezni, megsemmisül, akkor a hatalma szertefoszlik, és Sauron tulajdon lénye a megsemmisülésig zsugorodik, árnyékká lesz, egy gonosz akarat puszta emlékévé. De ez sosem fordult meg a fejében, ettől sosem félt. A Gyűrűt az ő tudásán kívül semmiféle kovácstudomány nem semmisíthette meg. Semmiféle tűz sem emészthette el, kivéve azt a soha ki nem alvó, föld alatti tüzet, amelyben készült – az pedig megközelíthetetlen volt, Mordorban. Ráadásul a Gyűrűnek akkora volt a csábereje, hogy bárki használta is, a Gyűrű uralmat nyert fölötte;
senkinek (Sauronnak sem) volt akkora akaratereje, hogy kárt tegyen a Gyűrűben, el dobja, vagy ne törődjön vele. Legalábbis Sauron így gondolta. Mindenesetre ott volt az ujján.”
Az Egy Gyűrűn felirat is volt, bár ez csak akkor látszott, ha tűz érte. A szöveg „tündebetűkkel, régies írással” íródott, a nyelv viszont Mordoré volt, mely a Közös Nyelven így hangzik:
Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen,
Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen.
Ez „csupán egy vers részlete, melyet régóta ismer a tündehagyomány”:
Három Gyűrű ragyogjon a tünde királyok kezén,
Hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő,
Kilencet halandó ember ujján csillantson a fény,
Egyet hordjon a Sötét Úr, szolganyájat terelő,
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.
Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen,
Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.
A harmadkor végéhez közeledvén, Gandalf egy fontos felfedezést oszt meg erről a Gyűrűről a Zsáklakban: „Ez itt a Nagy Gyűrű, az Egyetlen, a mind fölött uralkodó. Ez az az Egy Gyűrű, amit a gazdája valamikor réges-régen elveszített, miáltal jócskán meggyöngült a hatalma. Rettenetesen vágyik rá – de nem szabad visszakapnia.”
Hat hónappal később Völgyzugolyban a féltünde Elrond beszél a Gyűrűről a Tanácsban összegyűlt Szabad Népek előtt: „az eregioni tündekovácsokról s Moriával való barátságukról szólt, mohó tudásvágyukról, amivel Sauron tőrbe csalta őket, sok szem fordult felé félős csodálkozással. Mert abban az időben Sauron látszólag még nem volt gonosz, még támogatta őket, s ők tanultak is, rengeteget, mindaddig, míg Sauron ki nem tudta minden titkukat, s el nem árulta őket, s a Tűzhegységben ki nem kovácsolta az Egy Gyűrűt, hogy uralkodjék rajtuk.” Ám ahogy „A Hatalom Gyűrűiről és a harmadkorról”, illetve a „Galadriel és Celeborn” című fejezetekben olvashattuk, Sauron alábecsülte Eregion tündéit.
De a tündéket nem volt olyan könnyű megfogni. Mihelyt Sauron az ujjára húzta az Egy Gyűrűt, a tündék észrevették, s tudták, ki ő, s hogy uralkodni akar rajtuk, és mindenen, amit létrehoztak. Akkor dühösen és rettegve levették gyűrűiket.
Celebrimbor hitét és szívét nem rontotta meg Sauron, mégis elhitte minden szavát;
így hát annak vélte, aminek mondta magát. Ezért aztán, amint fölfedezte az Egy Gyűrű létezését, rögtön föllázadt Sauron ellen, s Lórinandba sietett, hogy ismét tanácskozhasson Galadriellel. Akkor kellett volna elpusztítaniuk az összes Gyűrűt, „ámde nem volt erejük hozzá”. Galadriel azt tanácsolta neki, hogy rejtsék el a tündék Három Gyűrűjét; ne használják fel őket, hanem messze Eregiontól rejtsék el mindet, mert Sauron minden bizonnyal ott kutatna utánuk. Akkor került Galadrielhez Nenya, a Fehér Gyűrű, amelyet Celebrimbor adott át neki, s erejétől Lórinand még szebb és még erősebb lett; ám a Gyűrű hatalma nagy volt, és senki nem láthatta előre a következményeit. Felébresztette ugyanis Galadrielben a szunnyadó vágyat a tenger iránt, aki immáron erősen vágyott rá, hogy visszatérhessen Nyugatra. Így aztán igencsak leapadt az öröme, amellyel Középfölde töltötte el. Celebrimbor pedig megfogadta [Galadriel] tanácsát, s a Tűz meg a Lég Gyűrűjét messze küldte Eregionból; mindkettőt a Lindonban élő Gil-galadra bízta.
Ebben az időben a Sauron rabszolgájaként tartott lények hat évszázados munkája gyümölcseként – és az Egy Gyűrű hatalma által – megépült Barad-dûr óriási erődítménye. Ez volt a leghatalmasabb erősség, amelyet Középföldén építettek Angband, azaz a Vasbörtön (vagy „Vaspokol”) bukása óta a Vashegyek mélyén, amely az első korszakban Melkor erődjeként szolgált. Később, a harmadkorban, nem sokkal a Gyűrű Szövetségének feloszlása előtt Frodó az Amon Henen, a Látás Székén ülve viseli az Egy Gyűrűt, és látomása támad Barad-dûr rettenetes pompájáról: „szeme végleg megállap dott: fal fal hátán, bástya bástya hátán, fekete, mérhetetlenül erős vashegy, acélkapuk, gyémánttorony: Barad-dûrt látta, Sauron várát. És elhagyta minden remény.”
Felmerülhet a kérdés, hogy a tündék és a nyugati emberek másodkorban létrejött szövetsége miért nem támadta meg azonnal Sauront, amint megsejtették, hogy összegyűjti és hatalommal ruházza fel az erőit, ahelyett hogy megvárták volna, hogy Sauron kezdje el a háborúskodást. Olyan kérdés ez, amelyet Tolkien később, 1970 januárjában a következő szövegben válaszolt meg:
JEGYZET GIL-GALAD ÉS A NÚMENORIAK KÉSLEKEDÉSÉRŐL: MIÉRT NEM TÁMADTÁK MEG SAURONT, MIELŐTT ÖSSZE TUDTA VOLNA GYŰJTENI SEREGÉT?
Hiábavaló, sőt igazságtalan lenne most ostobának mondani őket, ami ért, bár végül erre rákényszerültek, nem összpontosították nagy hirtelen erőiket és támadtak rá Sauronra. (Lásd a Tudósok vitáját Manwë tilalmáról és Sauron tetteiről, amikor Arda ura volt.) Nem lehettek biztosak Sauron szándékaiban, sem hatalmának nagyságában, és mivel ravasz és fortélyos volt, nem tudtak pillanatnyi gyengeségéről, és arról sem, milyen hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy összegyűjtsön egy akkora hadsereget, amely képes megtámadni a tündék és a nyugati emberek szövetségét. Ha teheti, mordori székhelyét kétségtelenül továbbra is titokban tartotta volna, és a későbbi fejleményekből úgy tűnik, megnyerte magának a szomszédos országokban, az Anduintól nyugatra lakó emberek hűségét, akik azon a területen éltek, amelyet később Gondornak neveztek az Ered Nimrais és Calenardhon vidékein. Ám az Anduin torkolatát és a Lebennin partjait megszálló númenoriak felfedték üzelmeit, és jelentették Gil-galadnak. De egészen [a másodkor] 1600. évéig még mindig a barátságos jóakaró álcáját viselte, és gyakran utazgatott kénye-kedve szerint Eriadorban, csekély kísérettel, tehát nem kockáztathatta meg, hogy arról pletykáljanak, seregeket gyűjt. Ekkoriban teljesen figyelmen kívül hagyta a keleti területeket (ahol Morgoth ősi hatalma összpontosult), és bár követei szorgos munkát végeztek a keleti emberek egyre gyarapodó törzsei körében,
nem hagyta, hogy a númenoriak vagy a nyugati emberek szeme elé kerüljenek.
Katonái és szolgái közül a legkülönfélébb orkfajták (Morgoth teremtményei) voltak a legszámosabbak és legszörnyűbbek; de sokan közülük elpusztultak a Morgoth elleni háborúban és Beleriand elestekor. A megmaradt orkok egy része a Ködhegység és a Szürke-hegység északi részeire menekült, és ott ismét sokasodni kezdtek. Keletebbre azonban az orkoknak többféle és erősebb faja élt, Morgoth királyságának leszármazottai, akik sokáig gazdátlanul maradtak, míg mesterük Thangorodrimban lakozott: ekkor vadak és fékezhetetlenek lettek, zsákmányként tekintettek egymásra és az emberekre (akár jókra, akár gonoszokra). Sauron csak akkor engedte meg nekik, hogy előbújjanak rejtekükből, amikor Mordor és a Barad-dûr már készen állt, miközben a keleti orkok, akik nem tapasztalták meg az eldák hatalmát és rettenetes erejét vagy az adanok vitézségét, nem rendelték alá magukat Sauronnak. Amíg Sauron kénytelen volt a nyugati emberek és tündék között olyan tetszetős alakot és arcot viselni, amennyire csak tőle tellett, az orkok megvetették és kinevették őt. Ezért – amint átláttak álcáin, és felismerték benne ellenségüket –, bár minden idejét és
erejét seregei összegyűjtésére és kiképzésére fordította, mégis körülbelül kilencven évbe telt, mire készen állt a hadviselésre. Ám, amint azt végső vereségekor is láthatjuk, végül rosszul döntött, hiszen a númenori Minastir nagy serege Középföldén partra szállt. Seregeinek összegyűjtése nem ment végbe ellenállás nélkül, és sokkal csekélyebb sikert aratott, mint remélte […].
