1986 nemcsak a világtörténelem, hanem a magyar irodalom szempontjából is igen sűrű év volt. Ekkor jelent meg számos fontos nagy irodalmi mű, a háttérben viszont még dübörgött a szocializmus, ami nem nézte jó szemmel, hogy milyen irányba halad a kortárs irodalom. Spiró György, aki nemrég ünnepelte 80. születésnapját, most egy igen személyes kötettel jelentkezett, amelyben ennek az évnek állít emléket. A Repedt kályhámon macska ül egyszerre történelmi korlenyomat és betekintés egy nagy életmű részleteibe, de egyben Spiró személyes életterének (és múltjának) egy fontos eleme. Ebből a részletből például megismerhetjük, hogyan kapcsolódott össze az író életében a gyerekvállalás és a szocialista cenzúra.
Spiró György: Repedt kályhámon macska ül (részlet)
Szeptember 8.
Még vasárnapról hétfőre virradóra, miközben írtam, telefon: New Yorkban megvan nyolc könyv, és bár nem kölcsönzik ki, de xeroxoztatni lehet. A nők közül A. az egyetlen, aki felfogta, hogy dolgozom, és a munkámhoz anyagokra van szükségem. Küldi a xeroxokat vagy Lojziékkal, vagy Palika címére, Párizsból futárpostával jöhet.
Előző este Margócsynál. Meséli, mint zajlott a bécsi Hungarológiai Kongresszus, ki melyik nyugati magyar fenekét nyalta. Szegedy-Maszák azt szeretné, ha ő, István, dicsérőleg írna rólam (!). E. is ott volt Bécsben, Istvánnak panaszolta el, hogy szakítottam vele. Az ő előadásán Sieroszewski elnökölt, akit némi akadékoskodás után mégis kiengedtek Lengyelországból. Írnom kell E.-nek, mert eszerint Dobrowolny nem adta át az albumot, amit szeretettel ajánlottam neki.
Hétfő. Későn ébredek. Hív Bízik Laci, kedden lesz a szülinapja, menjek. Eszerint kedden nem megyek Zsámboki Mari szalonjába. Gyermekem viselőjével hosszan beszélgetünk, vacsorát ad Kiss Irén születésnapjára a héten, Szákékat is meg fogja hívni.
Megnyugtatom: nem hagyom magára, anyagilag rendben lesz, aztán csak lesz valahogy. Boldog, hogy terhes; hihetetlen, de én is örülök, hogy mégis lesz gyerekem.
Már nagyon úgy nézett ki, hogy soha nem lesz. Most február végére jósolják, negyvenegy éves leszek akkor. Ha nekem így lehet csak gyerekem, legyen így. Csak a gyerek ne szenvedje meg.
Egy jó különélés jobb, mint egy rossz házasság. Rossz házasságot kétszer láttam közelről: egyszer a szüleimét, másodszor a magamét. Az enyémből nem lett gyerek, Mari nem akarta, attól félt, hogy harminckét évesen meghal, mint az apja. Most harmincnégy, és mástól sem akar gyereket.
Majd sakkozom a sráccal, meg focizunk, mint apám tervezhette, amikor anyámat, a tiltakozása ellenére, orvul teherbe ejtette. Fiúnak képzelem el a gyereket persze.
Annyi lány van a barátoknál, hogy igazán lehetne az enyém fiú végre.
Hétfő. Választmányi az Írószövetségben. Végigülöm, amit nem szoktam, de most érdekes. Feltűnően szordínós hang. A Tiszatáj betiltása elleni tiltakozásról szóló beszámoló lagymatag ahhoz képest, hogy hányan írtuk alá. Sem Csoóri, sem Csurka nem szívózik, holott a Tiszatájat be fogják tiltani. Ugyanúgy be vannak szarva Nagy Gazsi versétől, mint a hatalom, amelyik be-betiltja őket, de kivételez velük. Tizenkét évvel ezelőtt a kilencediken dolgozó magvetősök lehozták a tizedikről a havi fizetési listát, hogy a corvinásoknak is megmutassák, nekem Vilmon Gyula szólt. Az éppen betiltott Csurka és Csoóri tízszer annyi havi illetményt kapott, mint a szerkesztők. Havonta egyszer befáradtak, aláírták, felvették. A hallgatás bére.
A választmányi szünetében odajön hozzám Jovánovics meg Boldizsár. Jován a szerkesztőivel kerestetett a héten, hogy írjak utószót egy Gombrowicz-kötethez, elhárítottam, és most neki is el kell fogadnia, hogy regényt írok, nincs két-három hetem egy tisztességes utószóra. Meglepően kedves. Sose volt személyes kapcsolatunk. Körmendy Zsuzsa megerősíti, hogy Jován tisztel engem. Ha karrierista lennék, vagyonokat kereshetnék, de nem akarok, talán ezért tisztel.
Boldizsár, a vén róka cinkosan meséli, hogy a Csirkefej bazmegjei miatt a Színház szerkesztősége számos tiltakozó levelet kapott.
Ha a lapjában megjelent darab elleni tiltakozásról viccelődik, akkor a színpadra állítását már engedélyezték. A Csirkefejet nem fogják betiltani.
Az ülés után Száraz: lám, mégis írtam a magam ügyében, és nem voltam elővigyázatos, mert Nowak beperelhet, amiért azt írtam, hogy miatta nem kapok ösztöndíjat Varsóba. Megnyugtatom, hogy szocialista országok között a pereskedés lehetetlen. Az más, mondja, és megy a büfébe.
Czakónak, aki azt terjesztette rólam a Lengyel Kultúra estjén, hogy be vagyok szervezve, odaköszönök, mert ő az idősebb. Visszaköszön, de szóba állni nem kíván. Én sem.
Senki más nem reagál a botrányra. Nyilván mindenki olvasta. Azaz Cseres Tibor a szünetben biztosított, hogy csütörtökön megnézi Az imposztort a tévében, tekintsem a tulajdon vendégemnek. Annak fogom tekinteni. A választmányin végig hallgat, akárcsak a mellettem ülő Göncz, az őmellette ülő Domokos Matyi, meg az előttem ülő Lator. Meg én.
Egy észbontó felszólalás: Királyé. Polgárháború veszélye forog fenn, ezért kell nekünk politikai okokból a Tiszatájat elítélnünk, noha kultúrpolitikai szempontból a lapot kifogástalanul szerkesztették.
Szerintem is: Kovács Pistával és Kiss Gy. Csabával rendszeresen kelet-európai anyagokat írtunk és fordítottunk a Tiszatájba. Mondja még Király: Bush alelnök vállalta október 23. védnökségét, erre figyeljünk oda. Érdekes ezeknek az öregeknek az életösztöne. Én, öregedvén, egyre optimistább leszek; mint Margócsynak is kifejtettem: már ennyi és ennyi évet megéltem, van hát okom némi derűre, sőt egyre inkább. Az ifjúkori pesszimizmus indokolt, ifjan még nem tudhatni, megér-e az ember negyven évet.
A választmányi tart este fél kilencig, utána elviszem Zsuzsát vacsorázni, aztán hazaviszem kocsival. Elhajtok, írok hajnali kettőig. Lírai kitérő a Mester igéző voltának elvesztéséről. Nem tudom, jó-e. Rettentően kéne a Wielki Period, a Beszély utáni második nagy Towiański-mű, abban aztán még irtóztatóbb hülyeségek lehetnek, olyanokat én nem tudok kitalálni, de nem lesz egyhamar a karmaim közt. Hogy lehet így regényt írni?!
Megiszom a negyedik sörömet – a magyar író legyen alkoholista –, aztán aludni térek.
A napi adagomat mégis megírtam, halleluja.
Fotó: Posztós János / Magvető
