Kevés olyan zenekar van, amely közel 30 évvel a megalakulásuk után is még meghatározó tud lenni, sőt kétszer is képesek a csúcsra jutni. Az 1991-ben alakult Oasis, az évek során az angol rockzene egyik meghatározó bandájává nőtte ki magát, hatásuk még azzal sem csorbult, hogy rengeteg belső viszály volt a két frontember, Noel és Liam Gallagher között, sőt a banda 2009-ben fel is oszlott. De a zenéjük nem tűnt el nyomtalanul, az elmúlt években reneszánszát éli a zenekar, 2024 óta pedig újra összeálltak és jelenleg is turnéznak a világ körül. John Robb Live Forever című könyve most egy átfogó betekintést enged a zenekar zavaros és hullámvölgyekkel teli életébe, amelyben olyan albumok és zenék születtek, amik Nagy-Britannia, a rockzene és egy generáció hangját határozták meg. A Dél-Manchesteri lakóteleptől egészen a világ tetejéig követhetjük a zenekar életét, megannyi kultúrális behatáson, focin, divaton és persze viszályon keresztül.
John Robb: Live Forever - Az Oasis felemelkedése, bukása és feltámadása (részlet)
Amikor az a tányér tészta átrepült a szobán, Liam nem bírta tovább. Piszkálták és provokálták, de egészen addig megőrizte a hidegvérét, amíg a dél-walesi Rockfield Studiosban kialakult spontán összejövetelen az egyik vendég túl messzire nem ment. A buli eleinte nyugodt mederben csordogált, de ahogy egyre több ital fogyott, és egyre hangosabban szólt a zene, az események is egyre irányíthatatlanabbá váltak.
1995. május 13. szombatra esett. Egy Derbyből származó, tehetséges, feltörekvő post-punk zenekarral, a Cable-lel mentem a buliba, akikkel a fél mérföldre található Monnow Valley Studiosban dolgoztunk.
Úgy hallottuk, hogy az Oasis is a közelben stúdiózik, és hogy szabadidejükben mindenféle baromságokat csinálnak, légpuskákkal lövöldöznek, meg robogókkal száguldoznak fel-alá, de a lényeg, hogy már több dalt is felvettek a második albumukhoz, a (What’s the Story) Morning Gloryhoz, és remekül haladnak a munkával.
A Cable tagjai először 1994-ben találkoztak az Oasisszel, amikor a banda első egyesült királyságbeli turnéján ők voltak az előzenekar. A második találkozás a csendes walesi vidéken azon a feledés homályába vesző éjszakán ma már a rock’n’roll legendárium része:
spontán bulinak indult, majd stúdiómeghívással folytatódott, végül pedig a két zenekar közti verekedésbe torkollott, és egy Noel és Liam közötti heves vitával zárult.
Monnow Valley-ben befejeztük a Cable-album felvételeit, és ezt megünneplendő átmentünk koccintani Rockfieldbe, a falu kocsmájába, a Green Dragon Innbe. A visszaútra sikerült elcsípnünk a falu egyetlen taxiját, beszálltunk, pontosabban bepréselődtünk két kicsattanóan jókedvű nő mellé. A taxi sötét belső terében egy alakot vettem észre, aki előredőlve ült az anyósülésen. A minibusz kiabálások és nevetgélések közepette, a vidéki utakon zötykölődve indult vissza a stúdióba.
A falu szélén egy kanyarban megugrott a kocsi, és az első ülésen ülő alak megfordult, és a frufruja alól vigyorogva így szólt: „A picsába, John Robb! Te mit az istent keresel itt?”
Liam Gallagher volt az, aki végül meginvitált bennünket Rockfieldbe egy kis iszogatásra. Noel Owen Morrisszal, a producerrel együtt éppen egy emlékezetes és sodró lendületű munkafolyamatban volt – a Champagne Supernova című számon dolgoztak –, Liam pedig lazított egy kicsit, és akkor indult vissza a pubból a stúdióba.
A stúdióban aztán Liam italokat vett elő, én pedig főztem magamnak egy csésze teát. Néhány szám lement a háttérben, a taxiban megismert lányok egyre jobban szétcsúsztak, táncoltak és fejhangon visítoztak. A Cable dobosa, Neil Cooper Noellel együtt bemenekült az egyik stúdióba jammelni, mi pedig páran beültünk Guigsy szobájába, ahol a basszusgitáros elég rendesen betépett. Eközben Liam nagylelkű vendéglátóként itallal kínálta a vendégeket, közben barátságosan és jó kedélyűen viselkedett, ahogy egy igazi rock’n’roll parti házigazdájához illik.
De néhány ital után a Cable tagjai egyre jobban… mondjuk úgy: felpörögtek.
Körülbelül hajnali egykor Liam kiment, és behozta a frissen felvett dalok demóját. Ez volt az első alkalom, hogy a zenekari tagokon és a produceren kívül bárki másnak megmutatták a zenéjüket. Liam betette a kazettát a nappali lejátszójába, és a hangszórókból teljes hangerővel megszólalt a Hello.
Kirobbanóan erőteljes dal volt és pazarul szólt, pont, mint a legjobb glam rock, Sex Pistols punk rock, vagy más brit zene, amit csak teljes hangerőn érdemes hallgatni. Liam énekhangja folyékony zajként töltötte be a teret, áradt belőle a korszakra jellemző magabiztosság. A dal azt az érzést ragadta meg, amikor fiatal vagy, és kirobbanó önbizalommal betoppansz az élet nevű buliba, és úgy viselkedsz, mintha minden rólad szólna. Tiszta, kompromisszumok nélküli, csúcsra járatott rock’n’roll volt. Elementáris erővel hatott, mintha minden magasztos pillanat egyetlen dalba sűrűsödne, ráadásul átitatta a brit fiatalokra jellemző, világraszóló lazaság is. A Hello dübörgött a hangszórókból, Liam bólogatva énekelt, én pedig lenyűgözve adtam át magam a zene erejének.
Amikor a dal véget ért, Liam arca is felragyogott – érthető módon. A világ legjobb érzése, ha egy zenekar bombaformában teljesít a stúdióban. Aztán szerényen megkérdezte a Cable tagjait, mit gondolnak a dalról. Nem volt benne semmi a bulvárlapokból ismert arroganciából, csak őszinte, türelmetlen lelkesedés.
Ekkor a Cable fiatal gitárosa, Darius Hinks, aki az énekestől kapott üvegből kortyolgatta a whiskyt, úgy döntött, közli Liammel, hogy a dalról neki a Beatles jut eszébe. Nem bóknak szánta. Az egyébként félénk Darius felbátorodott az italtól, és nem vette észre, hogy ez a szám sokkal inkább egy glam himnusz, semmint egy Beatles-dal.
Egy pillanatra csend lett a helyiségben, egy emberként kaptuk oda a fejünket.
Szerencsére Liam nevetése tompította a beszólás élét – ő csak jól akarta érezni magát –, de Darius, immár a démoni whisky irányítása alatt, tovább erősködött, osztotta az észt és kísértette a jó szerecsét: egyre csak nyomta a Beatlesről szóló kiselőadását.
Liam elindította a következő dalt, a Roll With It-et. Amikor a szám véget ért, Darius átbotorkált a szobán, és közölte Liammel, hogy ez is egy fos, és a nyomaték kedvéért még el is kezdte bökdösni Liam mellkasát. Furamód Liamet ez sem hozta ki a sodrából, rezignáltan tűrte a részeg hablatyolást, majd betette a következő számot, a frissen felvett Champagne Supernova keveretlen változatát.
Az új dal elixírszerű hangzása ismét betöltötte a szobát, úgy hatott, mint egy himnusz. Mivel én voltam az egyetlen józan ember a stúdióban, rászóltam Dariusra, hogy nyugodjon le, így néhány percre elcsitultak a kedélyek. Neil Cooper, a Cable dobosa éppen akkor toppant be, amikor Darius hülyéskedésből hátulról Liamre vetette magát.
Liam teljesen komolyan csak ennyit mondott: „Jobb, ha kiviszed innen a haverodat.”
Fotó: Facebook / Oasis
