Mary Gabriel: Madonna - Egy lázadó élet

Madonna azért szállt be a zeneiparba, mert mondanivalója volt

Madonna a popzene anyakiránynője, maga a folyamatosan megújuló ikon. Zenéjét és megnyilvánulásait nem lehet értelmezni anélkül, hogy közben megvizsgálnánk, az adott pillanatban mi zajlott a világban. Mary Gabriel monstre életrajzában kitekint a zene vákumából, hogy bemutassa Madonna valódi jelentőségét a kortárs kultúrában. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2024. január 21. |
mary gabriel
Madonna – Egy lázadó élet
Ford. Darnyik Judit, Garamvölgyi Andrea, Kenyeres Anna, HVG Könyvek, 2023, 912 oldal
-

Madonna több mint popsztár. Amióta az 1980-as évek elején színre lépett, folyamatosan borzolja a kedélyeket, sorra dönti a tabukat, kísérletezik a legkülönfélébb műfajokkal és minden alkotásában megújul. Táncos, énekes, színész, zeneszerző, filmrendező, stílusikon, politikai és melegjogi aktivista, szókimondó feminista. Nem véletlenül nevezte Beyoncé az anyakirálynőnek: generációk ízlését és világlátását befolyásolta, nők millióinak tanította meg, hogyan vállalják fel a vágyaikat és a véleményüket.

Mary Gabriel lebilincselő memoárjában korunk egyik, ha nem a legnagyobb női bálványának életútját mutatja be a detroiti évektől a szupersztárrá válásig. A könyvet – amelynek megírását ötéves kutatómunka előzte meg – különösen izgalmassá teszi, hogy a szerző Madonna karrierjét nem popzenei vákuumban ábrázolja. Betekintést kapunk a különböző szubkultúrákba és azokba a társadalmi változásokba is, amelyek befolyásolták Madonna életszemléletét, alakították a személyiségét és meghatározták a kreativitását. Hogy aztán azzá a művésszé váljon, aki máig ható változásokat indított el a világban. Mert Madonna több mint popsztár.

Negyvennegyedik fejezet

Úgy hiszem, az élet tragikus, és művészként ma már nem kerülheted el a tragédiát. Ez nem feltétlenül politikai probléma, a kétségbeesés problémája. Mirwais Ahmadzaï

Szeptember 20-án, kilenc nappal azután, hogy a szeptember 11-i terrortámadásokban 3000 ember vesztette életét és több mint 6000 megsebesült, George Bush amerikai elnök kiállt a teljes kongresszus (a szenátus és a képviselőház) elé, és határozatlan idejű, határok nélküli „terrorizmus elleni háborút” hirdetett. 17 nappal később az Egyesült Államok lerohanta Afganisztánt, hogy levadássza Oszáma bin Ládent és a támadások mögött álló al-Káida vezetőségét, és megbüntesse a tálib kormányt, amiért bújtatta őket.

Csakúgy, mint Pearl Harbor után, a fiatalok most is önként vonultak be a katonaság toborzóirodáiba, és jelentkeztek a harcra. Csakúgy, mint Pearl Harbor után, az amerikaiak túlnyomó többsége a nemzeti lobogó köré gyűlt. Az pedig ott lobogott mindenütt: tornácokon, udvarokon, lakásablakokban, a főutcákon sorakozó boltok kirakatában és lámpaoszlopokon, az autópályán suhanó kisteherautókon, kabáthajtókára tűzve. Az a politikus, aki nem viselt zászlót a hajtókáján, nemhogy hazafiatlannak, egyenesen amerikaellenesnek számított. Az 1990-es éveket átható indulatok és társadalmi feszültségek, amelyek George W. Bush megválasztásával újra feléledtek, most, amikor sokkal súlyosabbak voltak a körülmények, egy időre elcsendesültek. Az amerikaiak „egy rakás biankó csekket” adtak a kormánynak, ahogy Naomi Klein író fogalmazott, lehetővé téve ezzel jogfosztást, háborúzást, és még azt is, hogy az adófizetők pénzéből építsen „rendőrállamot”. Az ellenvélemény, sőt néha még a vita is hazaárulással ért fel. Ha a politikai hovatartozást firtatták, már nem azt kérdezték: „Demokrata vagy republikánus vagy?”

9/11 után a kérdés így hangzott: „Velünk vagy ellenünk vagy?”

Nem telt sok időbe, hogy azok, akiknek társadalmi programjuk és céljaik vannak, kiforgassák a válsághelyzet tényeit, és ellenségeik ellen használják fel őket. Jerry Falwell keresztény hitszónok ezt mondta 9/11-ről: „Az abortuszpártiak, a feministák, a melegek, a leszbikusok és a liberálisok hozták ezt a fejünkre.” Szerinte ezek a csoportok meggyengítették Amerika gerincét, és az ő bűneik miatt sújtott le Isten haragja az amerikai népre. És ez csak a kezdete volt a szitkozódó bűnbakkeresésnek.

Ebben a helyzetben a Földközi-tenger jó menedéknek tűnhetett. Két héttel a turnéja befejezése után, egy hasizomhúzódással és olyan kimerülten, hogy már-már a fizikai összeomlás szélén állt, Madonna Máltára és Szardíniára indult, hogy filmet forgasson Guyjal. Elhatározták, hogy újraforgatják Lina Wertmüller 1974-es olasz klasszikusát (Travolti da un insolito destino nell'azzurro mare d'agosto) Hullámhegy (Swept Away) címmel. A forgatás 2001. október 1-jén kezdődött.

Az ötlet barátjuktól, Steven Weber színésztől származott. Miután látta a BMW-reklámjukat, Weber azt mondta, Madonnának és Guynak közösen kellene filmet csinálnia, és a Wertmüller-opuszt ajánlotta. A mozi a nemi szerepekről, a társadalmi osztályokat érintő előítéletekről szól, és azt mutatja meg, mi történik, amikor két idegen együtt dobhatja le ezeket a béklyókat egy lakatlan szigeten.

Érthető, hogy Webernek ez a film jutott eszébe, amikor Ritchie BMW-reklámját nézte – az asszociáció cseppet sem erőltetett. Wertmüller filmjének is az a sztorija, hogy a férfi főhős letöri a szarvát egy fennhéjázó ribancnak. Guy nem rajongott a „szépelgő művészfilmekért”, és soha nem is hallott az olasz filmről, de Madonna már látta, még az iskolában, és újra meg akarta nézni Ritchie-vel.

„Miután sikerült átvészelnie az első 20 percet, onnantól imádta – mesélte Madonna. – Attól a résztől, hogy kijutnak a szigetre. Imádta, mert imádja Görögországot, Olaszországot és a horgászást, […] teljesen ráhangolódott.” Eldöntötték hát, hogy megcsinálják a remake-et, bár lesz benne pár jelentős módosítás. Az eredeti film igen szókimondó – tele van szexuális utalásokkal. Nyíltan beszél egymással a két hajótörött, de egyébként nem sok közös van bennük. Ritchie rendezésében a hangsúly a testiségről az érzelmekre helyeződik át – Madonna szerint. Ritchie nem különösebben szerette a filmekben a szexjeleneteket, és

Madonna sem volt elragadtatva a gondolattól, hogy az új férje előtt meztelenül hemperegjen egy másik férfival.

Ritchie az eredeti film politikai mellékszálát is elhagyta. Wertmüller filmjében a női főszereplő egy jobboldali bigott személy, ami még feszültebbé teszi a kapcsolatát az egyszerű származású matrózzal. Az új forgatókönyvben Madonna karaktere leginkább az anyagi javak hiánya miatt bosszankodik, így az egészből nem marad más, mint – ahogy Steven Daly fogalmazott a Vanity Fairben – „nyafogás a kényelem hiánya miatt”. Ritchie ezzel a döntésével pont ugyanazt a hatást érte el, mint amikor kihagyta a dalszöveget a „What It Feels Like for a Girl” klipjéből: mind a filmet, mind a klipet megfosztotta annak lehetőségétől, hogy politikai vagy társadalmi állásfoglalás legyen belőle.

Az öt hétig tartó forgatásnak köszönhetően Madonna, Ritchie és a gyerekek végre hosszabb ideig is együtt lehettek egy helyen. Madonnának ez „pluszpont, igazi pluszpont” volt. Ami a filmet illeti, az egyik riporternek azt nyilatkozta róla, hogy „szerelemprojekt volt a férjemnek és nekem”. Egy másiknak viszont azt mondta, hogy hatalmas próbatétel, „és megérdemelnék egy kitüntetést, amiért túléltem”.

Maga a munka valóban megerőltető volt. A forgatás a szabadban zajlott, nagyrészt a vízen, a máltai télben. Madonna azt mesélte, még tengeribetegség is kínozta. A szexjelenetek – úgy, ahogy voltak – kellemetlenek voltak mindenkinek, beleértve Adriano Gianninit is, aki ugyanazt a matrózt játszotta, akit az apja, Giancarlo Giannini az eredeti filmben. „A fizikai dolgokat a forgatás legvégére tartogattuk – mondta Madonna. – És azt hiszem, mindenki arra számított, hogy bombák fognak robbanni. Az egész stáb arra várt, hogy Guy feje lerobbanjon a testéről.”

A legnagyobb kihívást azonban az jelentette Madonna számára, hogy

Ritchie rendezte őt, akinek nem mert úgy ellentmondani, mint bárki másnak.

„Övé az utolsó szó – mondta –, ezt nekem el kellett fogadnom, és pont.” Azt is hozzátette, hogy „ezernyi” tanulsággal szolgált számára a film, a forgatáson és kamerán kívül is. Megtanulta, hogy amikor férjként és feleségként vannak együtt, akkor ne beszéljen munkáról. Megtanulta, hogy a magánéleti problémáikat ne vigye be a forgatásra. „Szóval sokat tanultam a határok meghúzásáról és a türelemről – magyarázta –, meg arról, hogy nem lehet minden úgy és akkor, ahogyan és amikor én akarom, pedig alapvetően ilyen ember vagyok.”

15 évvel korábban Madonna az első férjével is forgatott egy filmet. Akkoriban, mint mondta, arra törekedett, hogy megmutassa a férfinak, milyen jó színésznő. 2001-ben a második férjével és a közös filmjükkel kapcsolatban is ugyanígy érzett. Ritchie viszont, bár kevesebb filmes tapasztalattal rendelkezett, mint Madonna, úgy tűnt, nem érzi annak szükségét, hogy bármit is bizonyítania kellene a feleségének. „Magabiztos vagyok. Nem is lehetnék másmilyen” – mondta. Ritchie és Madonna abban a hitben távoztak Máltáról, hogy valami jót alkottak, vagy legalábbis ezt mondták egymásnak.

Számos okból kifolyólag, egyebek mellett szeptember 11-e miatt, fel sem merült, hogy visszatérjenek az Államokba. Novemberre Madonna megegyezett Ritchie-vel, hogy az otthonuk Anglia lesz. „Lényegében Guy megfenyegetett, hogy elhagy, én pedig azt mondtam erre, hogy oké” – mesélt a döntésről félig tréfásan. Átköltöztették tehát Londonba – ahogy Ritchie fogalmazott – a „régi nagy csapatot”, azaz 8-9 embert, köztük két dadust és Madonna asszisztenseit. Madonna a Marble Arch közelében, a Hyde Park szélén talált egy György korabeli sorházat. Volt benne öt vendégszoba, könyvtárszoba, nyolc hálószoba, egy hatalmas szalon, és négy és fél méteres volt a belmagassága. Nemcsak tágas, de biztonságos is volt, mert nem sok helyen lehetett bejutni: sorház lévén mindkét oldalán más lakóházakhoz csatlakozott, és a ház előtti forgalmas utcán nem igazán lehetett feltűnés nélkül ácsorogni. Ritchie úgy képzelte, ott majd „egészen normális életet” tudnak élni.

Házasságuk első évében mindketten tettek engedményeket, de Madonnától ezt el is várta a férje, és úgy tűnt, hogy a sztár további engedményekre is hajlandó.

Egy riporternek elmondta, hogy visszafogottabban öltözködik, mint korábban, mert Ritchie nem akarta, hogy olyan ruhákat viseljen, amelyek sokat mutatnak. Kevesebbet tartózkodott New Yorkban, mert elmondása szerint Guyt „teljesen kiakasztotta” a város. És bár régóta vegetáriánus volt, megtanult madarat lőni, hogy közös program lehessen ez a férjével a mesés vidéki birtokukon. A wiltshire-i kúria Ritchie-nek maga volt a valóra vált álom, mert a nevelőapja birtokán töltött gyermekkorát tartotta élete legszebb időszakának. Madonna viszont bevallotta, hogy időbe telt megszeretnie azt a helyet, ám végül sikerült. Mint más férjes asszonyok, Mrs. Ritchie-ként Madonna is hagyta, hogy a valódi énje apránként elkopjon, hogy olyan nővé váljon, amilyennek a férje szerette volna. Ezt persze szeretetből, szerelemből tette. Korábban is próbálkozott már ezzel, de sosem vált be, és sosem tartott sokáig. Még mindig ott élt benne az igazi Madonna, és ki kellett eresztenie a gőzt.

Ki is használta az alkalmat, amikor megjelent a Tate múzeumban december 9-én megrendezett Turner-díj televíziós gáláján. Nagy-Britannia legnagyobb képzőművészeti elismerését minden évben egy jelentős művésznek adja át egy kiemelkedő közéleti személyiség. Abban az évben a díj átadására Madonnát kérték fel. A ceremónia szervezői kezdettől fogva idegesítették őt. Előzetesen el akarták olvasni a beszédét, és amikor erre nemet mondott, megpróbálták kiszedni belőle annak legalább a tartalmát. „Ezen aztán jól megsértődtem” – mondta. Ezután megkérdezték tőle, hogyan szeretné, hogy bemutassák. „Én azt mondtam, »Legyek Mrs. Ritchie«. Mire ők: »Ó, nem, azt nem tehetjük, mert mindenki Madonnaként ismeri önt.« Ugyan! Már egy kis játékosság sem fér bele? Nevetséges volt az egész.” A szervezők nyilvánvalóan nem készültek fel eléggé, mert arra is megkérték, hogy ne káromkodjon a díjátadás alatt. Madonna azt mondta, neki ez „felhívás volt keringőre”.

A díjátadó estéjén, ahogy Madonna a pódium felé lépdelt, láthatóan bosszús volt, és legfeljebb egy erőltetett mosolyra futotta tőle. Megragadta az alkalmat, hogy reklámozza új, GHV2 címen megjelent válogatás, avagy Greatest Hits albumát, amelyhez az előző négy albumról válogatott dalokat, illetve hogy dicsérje Stella McCartney-t, aznap esti ruhájának tervezőjét. Majd igen hatásos okfejtésbe kezdett a díjak értelmetlenségéről.

„Kicsit furcsa átadni a legjobb művésznek járó díjat, mert a »legjobb« valójában nem létezik, csak vélemények vannak.” Szerinte a díjaktól még soha senki nem lett jobb művész, és bár a pénzdíj – ez esetben a 20 ezer font – mindig jól jön, nem hoz tartós változást a művész életében. Majd így folytatta: „Annyit biztosan tudok, hogy a művészet mindig úgy a legjobb, amikor nincs benne pénz, mert a művészetnek nincs köze a pénzhez, csakis a szeretethez van köze. És akárcsak a szeretet, a művészet is lehet inspiráló, megmagyarázhatatlan, provokatív és néha dühítő. Mindazonáltal nem élhetünk művészet nélkül, ezért vagyok most itt. Nem azért, mert úgy gondolnám, hogy egyik művész jobb a másiknál, hanem mert

támogatni akarok minden olyan művészt, akinek nemcsak mondanivalója van, hanem mersze is kimondani azt.

Egy olyan korban, amikor a politikai korrektséget többre értékelik, mint az őszinteséget, szeretném még azt is hozzátenni, hogy: »Jól van, anyabaszók! Mindenki, mindenki győztes!«” Madonna aznap este bejelentette, hogy Martin Creed installációs művész kapja a díjat, és emlékeztette a közönséget, hogy a díjat átadó nő: „Mrs. Ritchie, köszönöm szépen!” A brit Channel 4 élőben közvetítette az ünnepséget, és a cenzorok nem voltak elég gyorsak ahhoz, hogy felülbírálják Madonna szóhasználatát.

2002-ben Madonna ahelyett, hogy végre tisztes feleségként rendezett családi életet élt volna, inkább még magasabb alkotói fokozatba kapcsolt. Ennek első lépéseként csatlakozott a brit filmgyártás legikonikusabb produkciójához. Vállalta, hogy megírja és elő is adja a következő James Bond-film, a Halj meg máskor! (Die Another Day) főcímdalát, és még egy cameoszerepet is vállalt: ő lett Verity, a párbajtőrvívó. Madonna a szerepéről szólva azt mondta, ő „az egyetlen nő a filmben, akit nem érdekel [Bond]; ez tetszett nekem”.

A Bond-filmekben a dalok kulcsszerepet játszanak mind a produkcióban, mind a film sikerében – talán nincs is másik nem zenés filmes franchise, amelyre ez ennyire igaz lenne. Már a film premierje előtt megjelenő dalok megadják az alaphangot, és meghozzák a nézők étvágyát, akik kíváncsian találgatják, vajon mire készül a 007-es ügynök – akit 2002-ben Pierce Brosnan alakított. 1964-ben Shirley Bassey énekelte a Goldfinger főcímdalát, és attól kezdve az autók, a Martinik és a nők mellett a zene is a Bond-misztérium szerves része lett.

A Halj meg máskor! már a 22. Bond-film volt, de 1985, a Duran Duran és A View to a Kill” című számuk óta egyetlen Bond-dal sem volt listavezető. 

A producerek úgy gondolták, Madonna tudna slágert írni a filmhez.

Mirwaisszel összefogva februárban kezdett el dolgozni a dalon, amely, elmondása szerint, az ego lerombolásáról szól. Utalásokat tesz Sigmund Freudra, illetve burkoltan a kabbalára is. Közben csatlakozott hozzájuk Michel Colombier francia zeneszerző is, hogy azt a vonós szekciót vezényelje, amely hidat képez a Madonna–Mirwais-féle electrodance stílusú dal és a Bond-számok hagyományos, nagyzenekari hangzása között.

Ez a dal Madonna új albumára is felkerül majd, amelyen már a szeptember 11-i támadások után dolgozni kezdett. Az amerikai kongresszus arra készült, hogy terrorizmus elleni háborúját kiterjessze Irakra is, és a brit miniszterelnök, Tony Blair megesküdött, hogy támogatja Washingtont. „Nagyon felzaklatott, ami körülöttem, a világban zajlott – mondta Madonna. – Mirwais is nagyon sokat foglalkozik politikával, rengeteg ismerete van e téren, és nagyon intellektuális alkat. Sokszor mást se csináltunk, csak ültünk, és folyton a politikáról beszélgettünk.”

Az American Life című új albumán Madonna nem közvetlenül szembesíti hallgatóit a háborúval. Arról írt, amit a legjobban ismert – a hírnévről és a celebségről. Sok, félelemben élő ember történetesen épp ezekbe a fantáziavilágokba menekült a zord valóság elől. Nekik gondtalan kikapcsolódást nyújtottak a valóságshow-k. A „Survivor”, a „Big Brother” és a többi hasonló műsor olyan hétköznapi emberekből csinált sztárt, akik hajlandóak voltak kukacot enni és arrogánsan viselkedni a kamerák előtt.

Az album dalaival Madonna arra is kérte a hallgatóit, hogy gondolkodjanak el, mik is a prioritásaik most, amikor hatalmas társadalmi változások zajlanak.

9/11 után a jobboldalon egyesek „átfogó újratanulásra” (a korábbi fogalmak újraértelmezésére) szólítottak fel, ami egyet jelentett a polgári jogok védelmét szolgáló törvények módosításával vagy eltörlésével, ezzel is erősítendő az új rendőrállamot, valamint a családokat védendő újra nagy hangsúlyt kaptak a nemi szerepek, amelyek értelmében a férfi a család védelmezője, a nő pedig feleség és anya. Mindeközben a Wall Street a nemzetet ért traumára azzal reagált, hogy felgyorsította az 1980-as évek szüleményét, a vadkapitalizmust.

A közvélemény megdöbbentően csekély mértékben kommentálta ezeket a hatalmas volumenű változásokat, mert a tömegek figyelmét valami más kötötte le. Teljesen beszippantotta őket a hírnév – arról álmodtak, hogy nekik is sikerül elérni, és megszállottan követték azok életét, akiknek már sikerült. Madonna azt mondta, ő legszívesebben „azzal kürtölte volna tele a világot, hogy […] rá kell ébrednünk a valóságra. Én azt mondom, hogy a hírnév, a celebség baromság! És ki tudná ezt nálam jobban? […] Nincs még egy olyan hely a világon, mint Amerika, ahol tényleg szabadon azok lehetünk, akik lenni akarunk. És ez szép meg jó, de csak akkor működik, ha van értékrendünk, és úgy tűnik, hogy nekünk már nincs. Bármit megteszünk, hogy a csúcsra jussunk”.

Új albumán négy dal – az „American Life”, a „Hollywood”, az „I’m So Stupid” és a „Nobody Knows Me” – foglalkozik a hírnév témakörével. Ezek lettek a legnagyobb vitát kiváltó dalok a lemezen, elsősorban az „American Life”, részben azért, mert Madonna elrappel benne egy versszakot, amelyben elmondja, milyen viszonylag értelmetlen dolgokat hozott neki a hírnév.

A rap Mirwais ötlete volt arra, mivel egészítsék ki a dal végi instrumentális részt. „Mirwais csak annyit kért, hogy engedjem szabadjára a gondolataimat, jöhet bármi, ami eszembe jut. […] Az egészet improvizáltam, és először nyilván elég suta volt, de kiadtam magamból minden gondolatomat, aztán mindent leírtam, […] és tökéletesítettem az időzítést.”

A „Hollywood”, ami szerény gitárpengetéssel kezdődik, 

lényegében egy önszabotázs, Madonna alaposan „beint” vele a film- és zeneiparnak, különösen az utóbbinak.

Középkorú nőként már nehezen tudta beverekednie magát a konglomerátumok tulajdonában lévő rádiókba, amelyek inkább a tömeggyártott, cukrosmázas popsztárokat preferálták. Ebben a dalában azt mondja a rajongóinak, hogy „kapcsolj el, válts csatornát” (Flip the station, change the channel). Lázadj!

A vallomásdalok ugyanolyan régóta részei a könnyűzenének, mint a szerelmes dalok. Ehhez a műfajhoz fordulnak a művészek, ha az édes szerelem megkeseredik. Madonna „I’m So Stupid” című dala újfajta vallomásdal lett. Ebben azt meséli el, hogy az ő hülyesége az volt, hogy a hírnév üres álmát kergette. Csak úgy pörgeti benne a kemény „r” hangokat, mialatt Mirwais zenéjének alapját egy egyszerű dobgép adja. Ez a dal a sikátorból üzen, ez a dal dacos kiállás, ez a dal annak a dala, aki „lelép”, aki „kiszáll”.

A „Nobody Knows Me” arról szól, hogy bár Madonna régóta reflektorfényben éli az életét, még mindig titokzatosság lengi körül. Nekimegy a médiának – a magazinoknak és a televíziónak –, amelyet pedig inkább körbe kellett volna udvarolnia, és „társadalmi betegségként” jellemzi a sztorikat, amelyeket árulnak. A Mirwais munkásságára olyan nagyon jellemző staccato előadásmódban Madonna végleg leszámol a sajtóval, és azt mondja, azóta sokkal jobban alszik. Úgy látja, hogy ezekkel a hírnévről szóló dalokkal „eltakarítja az útból mindazt, ami nem fontos. És ha egyszer kipókhálóztál, végre meglátod mindazt, ami igazán számít”.

Ezzel a folyamattal csinál utat a „Mother and Father” című dalnak, amelyben felfedi, hogy még mindig él benne a harag az anyja halála és apja nemtörődömsége miatt. Madonna a dalszövegben arról próbálja meggyőzni önmagát, hogy túl kell lépnie a fájdalmán, hogy rátalálhasson a szeretetre. Ez a szeretet a témája három dalnak is – ezek a „Love Profusion”, a „Nothing Fails” és az „Intervention”. Mindháromban az akusztikus gitáré, a hagyományos dallamvezetésé és a bensőséges hangulaté a főszerep. Ezek közül bármelyik lehetett volna az album első kislemeze, különösen a „Nothing Fails”, ha Madonna inkább slágert, és nem kinyilatkoztatást akart volna.

A hírnévről szóló dalok mellett ez utóbbiakat is ébresztőnek szánta.

Madonna szerint az igazi szeretetért megdolgozik az ember.

Az „X-Static Process” arról szól, hogy micsoda küzdelem működőképessé tenni egy kapcsolatot, egy szerelmet úgy, hogy a sok kompromisszum közepette mégse veszítsük el önmagunkat. Ez a dal, amelyet a Drowned World-turné zenei rendezőjével, Stuart Price-szal közösen írt, lényegében a „What It Feels Like for a Girl” folytatása. A hangja ugyanolyan, ahogy a zavara is, de az „X-Static Process”-t egy felnőtt nő énekli, és a dilemma megoldódik. Rátalál önmagára és az önbecsülésére.

Ez az album legszebb dala, és amilyen tiszta az előadásmódja, olyan hatásos a megdöbbentően őszinte üzenete. Akik addig nyugtalanul figyelték, hogyan próbál Madonna egy Mrs. Ritchie nevű karakterré alakulni, azoknak ez a dal valóságos reveláció volt: megértették, hogy ő maga sem érezte jól magát ebben a szerepben. Az „X-Static Process” az egyik legfontosabb dala lett abból az időszakból.

Az album utolsó száma, az „Easy Ride”, amelyet Madonna Monte Pittmannel közösen szerzett, keretes szerkezetbe zárja az albumot azzal, hogy visszatér a hírnév és a karrier témaköréhez, és újra azt hangsúlyozza, hogy a sikereit nem valami csoda folytán, hanem sok munka, bátorság és elkötelezettség eredményeként érte el. És jutalma, a dal szerint, az élet néhány egyszerű öröme. Ami számára a művészetet, a gyerekeket és az otthont jelentette. Az album azzal kezdődik, hogy elítélően nyilatkozik az egész szórakoztatóipari gépezetről, és azzal zárul, hogy alternatívát kínál annak cukormázas álomvilágával szemben: az egyszerű életet.

„Eleve nem azért szálltam be a zeneiparba, mert úgy gondoltam, hogy szenzációs hangom van, hanem azért, mert volt mondanivalóm

– magyarázta. – Soha nem írtam olyan dalt, amelyre azt mondtam volna, hogy túl kockázatos vagy túl popos. Csak azt néztem, hogy tényleg arról szól-e, amit mondani akarok; hogy szeretem-e a hangzását; és hogy tényleg azt tükrözi-e, ahol épp tartok.” Az American Life dalainál mind igennel tudott felelni ezekre a kérdésekre. Úgy tekintett erre a lemezre, mint az első érett politikai albumára.

Kapcsolódó cikkek
...
Podcast

Britney Spears könyve nemcsak a poptörténet lenyomata, hanem kulturális szimbólum is

Britney Spears a 2000-es évek egyik legmeghatározóbb előadóművésze. Memoárja, A bennem lévő nő kapcsán végigvettük, hogy milyen, a zenén túlmutató jelentősége van a pophercegnő történetének. Podcast.

...
Szórakozás

Britney Spears memoárja rákényszeríti a médiát, hogy szembenézzen saját, ordító szexizmusával

A bennem lévő nő című könyvében a pop hercegnője végre maga meséli el a történetét, mások róla szóló fals narratívái helyett. 

...
Hírek

Mick Jagger és a szellemíró esete a soha el nem készülő memoárral

Barry Coleman idézte fel a Guardiannek, hogyan lett a Rolling Stones ikonikus frontembere, Mick Jagger szellemírójának a szellemírója. A rövid és megfeszített munkából végül könyv sem lett, viszont a két “borzalmas” hét emlékezetes maradt.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

Hírek
...
Hírek

Új Bukowski-novelláskötet jelenik meg magyarul

...
Szórakozás

Megvan, mikor érkezik az új Harry Potter sorozat és a Trónok harca második spinoffja

...
Gyerekirodalom

Derűs és hasznos könyvecske ad tanácsot, mit csinálj, ha szembejön egy medve

...
Panodyssey

Sandra-Tóth Renáta: Konstanciák / Kvintesszencia / Fölösleges vegyérték

...
Beleolvasó

Orwell világhírű utópiája női nézőpontból talán még kegyetlenebb

...
Hírek

A Watchmen színezője és a Sárkányok háza színésze is itt lesz a Budapest Comic Conon

...
Szórakozás

„Én vagyok a Marvel-Jézus” – itt a Deadpool & Rozsomák szinkronos előzetese

...
Zöld

Darwin bele sem olvasott a neki dedikált Marx-kötetbe

...
Nagy

Szabad ember volt és nagy író – Erich Kästner 125

A hét könyve
Kritika
Terézanyut felfalta és megemésztette Kovácsné
...
Szórakozás

A Szegény párák feminista kiáltványként értelmezi újra a Frankensteint

Jórgosz Lánthimosz tizenegy Oscarra jelölt mozija női szemszögből beszéli el Mary Shelley viktoriánus díszletek között játszódó, horrorklisékből, gótikus románcok és pikareszkregények elemeiből összeöltött felnövekedéstörténetet.

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Érdekvédelmi terület: Auschwitz parancsnokáról tisztábban beszélnek a zajok, mint a szavak

Jonathan Glazer Cannes-nagydíjas, öt Oscarra jelölt filmje szokatlan módon közelíti meg a holokausztot: Rudolf Hösst és családját követjük benne, a zsidók szenvedését pedig hangok „testesítik meg”.

...
Nagy

Capote belebukott, hogy elárulta a manhattani elit szent szörnyetegeit

Árulás, kiteregetett szennyesek és bonyolult szerelmi sokszögek. Egy gellert kapott golyó, egy francia étterem és egy főmű, ami nem készült el soha. Az író és a befolyásos hattyúnők története rémálom luxuskivitelben. Utánajártunk a sztorinak.

...
Szórakozás

Utolsó kémekből nemigen lesznek elsők, de röhejes, ha megpróbálják

Egy morózus, sokat látott kém Gary Oldman alakításában, csetlő-botló fiatal ügynökök, arcátlan hatalmi harcok és világbajnok fekete humor. A Slow Horses (Utolsó befutók) című krimisorozat irtózatosan szórakoztató és izgalmas.