Légrádi Gergely regénye korunk mókuskerék-generációjáról szóló, megrázó írás. Miklós teljesítménykényszer alatt éli mindennapjait. Identitását munkájában betöltött pozíciója határozza meg, amelynek egy hirtelen jött, súlyos betegség vet véget, egyszeriben rávilágítva kiüresedett, elfojtásokkal teli életére, amely alól a házassága sem kivétel. Eszter, Miklós felesége pedig kénytelen ráébredni, hogy mellőle is elszaladtak az évek. Az emlékek, a barátok. Ráadásul elkerülhetetlennek tűnik, hogy egyedül maradjon két gyermekükkel.
Mindenki keres valamit. Valaki kapaszkodókat, a meg nem élt élet emlékeit. Más azt, hogy hol és mikor romlott el minden. Van, aki a múltban ragad. Megint más a feldolgozás, az újrakezdés lehetőségeit kutatja.
Légrádi Gergely: Nélkülem - Nélküled (részlet)
Nem vettem észre a pillanatokat. Azt mulasztottam el, ami éppen velem történt. Vagy körülöttem. Senki sem figyelmeztetett. Nem mert, vagy eszébe se jutott. Tettem a dolgom, és hagytam, hogy a dolgok maguk alá temessenek. Úgy építettem fel az életem, hogy körbevettem magam feladatokkal. Ha nem volt, kreáltam. Ha volt, kerestem még többet. (És a legjobban attól fél tem, hogy nem lesz dolgom. Hogy feladat nélküli leszek. A sokról mindig azt gondoltam, majd megszervezem és megoldom.) Most már tudom, mit rontottam el. Mit kellett volna máshogy csinálni. Élni kellett volna. Mindazt, ami megtörténik velem. Sőt, élvezni. Van, akinek ez magától értetődő. Van, akinek dolgoznia kell ezért.
(Én az utóbbi kategóriába tartozom.) Egyébként minden csak munka, kötelesség, és nem más, mint egy teljesítendő feladat a listán. Én már csak tudom, mert én így rontottam el.
Vajon mikor írhatta ezt? Mennyivel az Alzheimer diagnosztizálása után? A betegség előtt te magad voltál a gátja, hogy megéld a pillanatot. Utána a betegség volt az akadálya, hogy értelmet nyerjenek a pillanatok. De nekem egészségesen is csak annyi jut, hogy futok a pillanatok után? Miki, ezt magadnak írtad vagy nekem? Kiveszem a kupacból. Bocsáss meg. Ez nem ide való. Ez velem jön. Egy kicsit olyan, mintha beleolvastam volna a naplóba. Pedig láthatod, még mindig nem tettem meg. Annak ellenére, hogy a naplóban annyi mindent megválaszolhattál. Elmesélhettél, feldolgozhattál. Biztos írtál benne a szüleidről. Arról az időről, amikor még élt az anyukád. Semmit nem tudok, milyen lehetett. Mi mindenre adhatna választ a napló!
- Mivel kínálhatom meg? Egy kávét vagy teát esetleg?
- Köszönöm, egy presszót szívesen elfogadok.
- Máris szólok a lányoknak.
A neve, Félix, nem valami bizalomgerjesztő, sőt, olyan arisztokrata hangzású. Azt hiszem, nem is találkoztam más Félixszel életemben. Egyébként pedig egész normálisnak tűnik ahhoz képest, hogy ügyvéd. És Félix.
- Szóval, ha jól értem, megtalálta Miklós jegyzetét.
- Igen.
- De baj azért nincs.
- Tudja, fura volt ezt olvasni az egyik papíron: ezt a számot hívjam, ha baj van.
- Fura?
- Miki, amióta ismertem, erős egyéniség volt, problémamegoldó, ha úgy tetszik.
- És ez mennyiben mond ellent annak, hogy Miklós ilyenre is gondolt?
- Nem sejtettem, hogy Mikinek eszébe jut ilyesmi. Azt gondoltam, úgy éli az életét, hogy mindent a helyére tesz. Mindent megold. Így pedig nincs szüksége másra. Arra, hogy más oldjon meg bármely problémát.
Belép a titkárnő, hozza a kávét. Félix mosolyog, és a kezével mutatja, hogy elém tegye le a csészét. Megköszöni, és szemével kikíséri a kolléganőjét. Nyugodt, hatvanas, sármos. Akkor szólal meg, amikor újra ketten maradunk.
- Életében talán nincs. De utána már más a helyzet. Minden bizonnyal erre gondolt a férje.
- Lehet, hogy igaza van. Bárhogy is történt, megkérdezhetem, hogy ismerkedtek meg?
- Nem titok. Együtt dolgoztunk egy projekten. Miklósék a marketingmunkát csinálták, mi a jogi támogatást adtuk. Hamar egy hullámhosszra kerültünk.
- Mikor történt mindez?
- Kétezertizenötben. Igen, tizenöt nyarán.
- És azt is elmondaná, kérem, Miki miért önt ajánlotta baj esetén?
- Azt remélem, mert megbízott bennem. És feltételezem, úgy gondolkodott, ha ő megbízik bennem, akkor magának sincs oka a bizalmatlanságra.
- Ön tudta, hogy a férjem ezt nekem is el fogja mondani? Pontosabban átadja mint üzenetet?
- Nem. Erről nem tudtam. Viszont örülök, hogy így történt.
- Ön a lekötelezettje?
- Hát, így még nem gondoltam rá, de akár így is mondhatjuk.
- Miért?
- Az első közös munka után volt még néhány projektünk, aztán következett egy nehezebb életszakaszom, jó néhány problémával, és Miklós sokat segített. Ő volt az, aki kirángatott a mocsárból. Akkortájt mondtam neki, ha egyszer szüksége lesz segítségre, keressen bátran. Szívesen viszonoznám, amit értem tett. Miklós pedig ezt úgy értette, ahogy kellett. A felajánlásom ugyanis egyaránt vonatkozott rá és a családjára.
- Ez jólesik, köszönöm.
- Ha nem értettem félre, kedves Eszter, azt mondta, nincs baj.
- Olyan baj, amiben most tudna segíteni, nincs. A legnagyobb bajt leszámítva, persze. Gondolom, azt nem tudja megoldani, hogy Mikit visszahozza, ugye?
Ezt nem kellett volna.
- Nem úgy értettem, kérem, ne is válaszoljon. Csak kicsúszott a számon.
- Ne exkuzálja magát. Semmi baj.
- Köszönöm.
- Van mégis, amiben a rendelkezésére állhatok?
- Igen. Lenne néhány kérdésem.
- Hallgatom.
- Találtam egy halom pénzt a lakásban. Nem tudtam róla. Miki tette el, feltételezem, rosszabb időkre. Ön tudja, ez a pénz honnan származhat?
- Nem tudom. De azt igen, hogy nagy valószínűséggel adózott pénzről van szó. Miklóst anyagi dolgokban is egyenes embernek ismertem meg, akinek ráadásul nem volt fontos a pénz. Legyen annyi, hogy ne kelljen nézni az étlap jobb oldalát, de a többi nem igazán érdekelte. Mindemellett pedig nem volt elég ravasz ahhoz, hogy csaljon. Úgy láttam, ideje sem lett volna rá.
- Ez megnyugtató, köszönöm.
Egy korty kávé. És jöhet a nehezebb rész.
- A másik egy nővel kapcsolatos.
- Nézze, Eszter, azt ne várja tőlem, hogy…
- Félreért. A nőügy, amire célzok, még az előtt történt, mielőtt megismertem volna Mikit. Nem egy szerető után nyomozok.
- Ez esetben figyelek.
- Nemrégiben tudtam meg, volt egy lány az életében, valamikor a gimnáziumi évek vége felé, aki nagyon fontos volt számára. Mesélt esetleg róla? Tudja, ki ez a lány? Pontosabban ma már asszony.
- Azt hiszem, ebben nem tudok segíteni. Miklóssal nem beszéltünk ilyen kérdésekről, és a kamaszkoráról sem mesélt.
- Értem.
- Esetleg kérdezze meg a volt osztálytársait.
- Már próbálkoztam.
Az órájára néz. Lassan letelik az idő, amit rám szánt. Gondolom, most közli, a maga udvarias módján, hogy azt hiszem, lejárt az időnk.
- Nekem is megenged egy kérdést?
- Persze.
- Van magánál fénykép a gyerekekről?
- A gyerekeimről?
- Tudja, Miklós sokat mesélt Liliről, Mátéról, de sohasem láttam őket. Magáról is szólt, nem is egyszer, végre most megismerkedtünk.
- Ha nem bánja, hogy a telefonon mutatok képet róluk, akkor szívesen.
Mégiscsak fura figura ez a Félix. Akkurátusan nézi a fényképeket, egytől egyig. Nem ér a képernyőhöz, csak biccent, ha végzett, és megvárja, míg én váltok a következő képre. Gondolom, így elemzi a szerződéseket is. Sorról sorra. Mintha összefüggéseket keresne. Egy nyomozó nézheti meg így a bűncselekmény képeit. Nem kérdez, csak néz, figyel, értékel.
- Köszönöm, hogy megmutatta. Igazán aranyosak a gyerekek. És mondanom sem kell, nem tudná letagadni az apjukat.
- Nem is akarom!
- Nem úgy gondoltam.
- Semmi gond, nem értettem félre.
- Amint pedig mondtam, keressen bátran, ha szüksége van rám. Legyen akár egy megoldandó helyzet vagy egy jogi ügy.
- Köszönöm, hogy fogadott, és azt is, hogy ilyen jó hozzám.
- Nincs mit. Most pedig, ha megbocsát, elbúcsúzom, már várnak rám egy másik tárgyalóban. A lányok majd kikísérik.
Na, mondtam én, hogy udvariasan fog kitessékelni.
Most villant be, hogy azzal a nővel az Andrássyn volt egy hely, ahova néha beültetek, és én is az Andrássyn, egy bárban ismer kedtem meg azzal a férfival. Lehet, hogy ugyanazon a helyen voltunk?
Máté az elmúlt napokban újra a saját szobájában alussza át az éjszakát.
Ki lehet az a lány, aki miatt Miki vállalta a kockázatot, és még az osztálykirándulást is kihagyta? A telefonszámokat már végignéztem újra, és úgy tűnik, Miki nem tartotta vele a kapcsolatot. Majdnem mindenkit sikerült beazonosítanom. Esetleg más néven mentette el? Nem hiszem. Ez nem vallana Mikire. Soha nem mesélt róla. Jegyzetet sem találtam, ami rá vagy kettőjükre utalt. Ha lezárult a gimis évek végén, mi okod volt hallgatni róla? Vagy feltűnt később is az életedben? Nem mintha sokat árultál volna el a gyerekkorodról.
Az apjával való viszonyáról tudtam, az anyja korai haláláról is, de részleteket nem. És azt sem, milyen hatással volt rá. Nem akartam olyasmiről kérdezni, amiről magától nem beszélt. Mondd, ha szóba hozom, meséltél volna? A naplóban írtál erről? A lányról találnék bejegyzést? Lehet, hogy ideje lenne elolvasnom.
Vagy te nem így gondolod? És ha írtál róla, vajon rájönnék, ki az? Mondd, ki tudhatja? Gergő? Egy másik gimis osztálytárs? Olgát kérdezzem? Nem, Olga hű volt hozzád. Tisztelt és védett. Vérbeli szakmai asszisztensként állt melletted. Hárított és zárt, amikor kérdeztem. Ha ilyen volt életedben, betegségedben, most sem nyílna meg nekem.
Sokat, nagyon sokat tudna nekem segíteni az a lány. Ma már, gondolom, családos asszony. Az osztálytársad nem lehetett. Ugyanabba a gimibe se járt. Ha kollégiumban lakott, akkor nem pesti volt. Valószínűleg. Egy lány, vidékről. Ez nem túl sok információ. Kit kérdezzek meg?
Végre én jövök. Ez már az én sorszámom. Ideje volt.
- Foglaljon helyet, kérem. Miben segíthetek?
- Itt vezetem a számlámat, és szeretném befektetni a megtakarított pénzünket.
- Milyen összegről lenne szó?
- Nyolcmillió forintról.
- Értem. Akkor ezért szólt az ügyintéző kolléga, hogy befektetési bankárra van szüksége.
- Azt nem tudom. Csak azt, hogy átkísértek ide, a tárgyalóba.
- Mindez azért történt, mert az ügyféltérben ülő kolléga ilyen kérdésben nem adhat tanácsot, én viszont szívesen segítek önnek.
- Köszönöm.
- Ez a dolgom. De akkor térjünk is vissza az alapokhoz: ha jól értettem, azt mondta, hogy a pénzüket szeretné befektetni. Ezek szerint közös befektetés lesz?
- Nem, nem, csak az enyém.
- Értem. És milyen időtávra szeretné befektetni?
- Ezt hogy érti?
- Szüksége lesz a pénzre a közeljövőben?
- Ha sikerül újra munkába állnom, akkor nem.
- Értem. Akkor mit szól hozzá, ha egy részét hosszabb távra kötnénk le, míg a másik részét úgy fektetnénk be, hogy ahhoz bármikor, könnyen hozzáférjen.
- Ez így megfelelőnek tűnik.
- Akkor engedjen meg néhány kérdést, hogy kiderüljön, mi- lyen a kockázatvállalási képessége.
- Figyelek.
Elég hosszú ez a kérdőív. És bosszantó, hogy a legtöbb kér- désre nem tudok válaszolni. Vagy azt kell válaszolnom, hogy nem. Ilyen ügyletet sem kötöttem. És nem tudom, mi az a derivatív ügylet vagy mi a csuda. Biztos bugyuta nőnek gondol. Pedig kellemes a hangja, és a borosta sem áll rosszul neki. Kiskovács Attila. A névtáblája bemutatkozik helyette.
- Ez alapján úgy látom, önnek csak konzervatív eszközöket ajánlhatok.
- Az mit jelent?
- Olyan befektetést nem javasolhatok, amely akár csak mérsékelt kockázattal jár. Így például részvényt sem.
- Akkor mit ajánl?
- Az összeg feléből, azt javaslom, vegyen hosszabb lejáratú állampapírt, a másik feléből pedig konzervatív, alacsony kockázatú eszközökkel dolgozó befektetési alapot. Az előbbinek jól kiszámítható a kamatozása, és néhány százalékkal az infláció felett hoz, míg az alap valamennyivel kevesebb hozammal bír, viszont likvid, ami azt jelenti, hogy bármikor hozzáfér a pénzéhez. Az alap tőkegarantált, ami annyit tesz, hogy akkor is visszakapja a pénzét, ha az alap rosszul teljesít. És miután ez a bankunk terméke, sem vételkor, sem eladáskor nem számítunk fel jutalékot. Nagyon összeszedett, és logikusnak hangzik, amit javasol.
Mondjuk, visszamondani nem tudnám.
- Köszönöm, azt hiszem, így jó lesz.
- Akkor egy kis türelmét kérem, előkészítem a papírokat. Ehhez ugyanis nyitni kell egy értékpapírszámlát is, de ez csupán minimális költséggel jár. Néhány perc, és elmagyarázok mindent. Kedves bankár. Mondjuk, ezt én is szívesen csinálnám. Megtanulni, milyen termékek vannak, kikérdezni az ügyfelet, figyelni, aztán összehozni a keresletet a kínálattal. Vajon ehhez kell pénzügyi végzettség? Vagy elég egy gyorstalpaló?
- Akkor rögzíthetem a javasolt eszközöket?
- Igen, igen, akkor legyen az hároméves papír, és az az alap, amit a legutoljára említett.
- Az állampapírra és a befektetési alapra gondol, igaz?
- Úgy-úgy!
- Rendben. A tranzakciókhoz még elkérném a személyi igazolványát és az adókártyáját. Illetve frissíteném az adatait is itt a gépben, mert látom, hogy rég volt adategyeztetés. Az e-mail- címe a családi és keresztneve ponttal elválasztva és Gmail?
- Igen.
Tíz ujjal gépel. Férfitól ez ritka.
- Ha megengedi, a mobilszámát is rögzíteném.
- Az mihez kell?
- Ha bármely okból sürgősen fel kell venni önnel a kapcsolatot.
Mi lehet olyan sürgős, ha okosan be van fektetve a pénz, és még védelmet is kap? Lehet, hogy nem kellene rákérdezni. Még bizalmatlanságnak venné.
- Mikor szándékozik utalni a szóban forgó összeget?
- Elhoztam magammal.
Ezzel megleptem. Ezek szerint nem gondolta volna, hogy ez a bugyuta nő ennyi pénzzel szaladgál. Vagy éppen illik az újgazdag, kevéssé entellektüel imidzsemhez? Arról, mondjuk, fogalma sincs, hogy remegett a lábam, míg ideértem.
- Ebben az esetben annyit még meg kell kérdeznem öntől, honnan származik a pénz. Ne értse félre, kérem, nem én vagyok rá kíváncsi, jogszabályi kötelezettségem feltenni ezt a kérdést. És rögzíteni a választ a dokumentációban.
Most mondjam azt, hogy a könyvek mögött találtam meg, nagyjából véletlenül, és fogalmam sincs arról, hogy a férjem mi- kor és milyen céllal tette oda?
- Családi megtakarítás.
- Akkor írhatom azt, hogy adózott jövedelem?
- Írhatja.
Pötyögi is. És csak remélni tudom, hogy az. Ugye, Miki?
- Az asszisztensem már nyomtatja a papírokat, és mindjárt itt lesz a teljes csomaggal. Közben vissza is adom az igazolványokat, köszönöm. Amíg megérkezik a nyomtatás, más ügyben segíthetek esetleg?
- Nem, köszönöm.
- Netbankhozzáférés?
- Van és használom.
- Esetleg egy pontgyűjtő kártya?
- Nem, köszönöm. Talán majd később.
- Akkor, ha jól sejtem, most nyugdíj-megtakarításokról sem szeretne hallani.
- Ha lehet, akkor tekintsünk el tőle. Most a nyolcmillión szeretnék túl lenni.
Kopognak, nyílik az üvegajtó, és már itt is van a nyomtatás.
Ez gyors volt.
- Köszönöm. Akkor kérem, figyelmesen olvassa át a papí- rokat. Ha rendben találja, a számlatulajdonosnál írja alá. Ha kérdése lenne, szóljon nyugodtan.
Az adatok rendben vannak. Azt is látom, hogy az egyik tétel egy sok rövidítéséből álló valami, ez lesz az állampapír, a befektetési alapnak pedig szép neve van. Növekedési. Ám legyen.
A többi jogi szöveg és kisbetű. Biztos jó az is. Ezeket én el nem olvasom. Egyébként is, folyamatosan engem néz. Így nem lehet olvasni.
- Köszönöm, jó lesz.
- Akkor itt, és itt, és ha lapoz még kettőt, akkor itt írja alá. Igen, így, köszönöm. Ezzel meg is vagyunk. Egy másodperc, és szerzek rá még egy szignót az enyém mellé.
Hány éves lehet? Olyan kortalan negyvenes. Gondolom, ahogy végez, elmegy sportolni, vagy beül a barátaival egy italra. Biztos családos. Két vagy három gyerekkel otthon. Nem emlék- szem, volt-e gyűrű a kezén. Bár attól még lehet felesége, ha nem hordja.
- Itt is vagyok. Ez a példány a magáé, beleteszem egy map- pába. Most visszakísérem az ügyféltérbe, ahol, kérem, fáradjon át a pénztárhoz. Ugyanazzal a sorszámmal fogják szólítani, amit még korábban húzott. További szép napot!
- Önnek is.
És már fáradok is át a pénztárhoz. Mindjárt könnyebb lesz a táskám.
Amikor Apa velünk volt, többet voltunk együtt. Tudom, hogy ak kor négyen voltunk, most pedig csak hárman vagyunk, de akkor is jobban figyeltél ránk. Ha neked úgy jobb, írjál fel minket is Lilivel a listára, amit a hűtőre teszel mindennap. Csak legyél velünk többet és igazából.
Máté
Na, Miki, elégedett vagy? A pénz már nincs a lassú gályán. Pontosabban mögötte, négy borítékban. Befektettem. Életemben először. Igaz, nem az én keresményem, de én fektettem be. És tudod, mit? Élveztem. Ameddig bevittem a pénzt a bankba, azt nem, de a tanácsadást és a döntést már igen. Bár nem volt benne semmi.
