Kollár Betti új kötete A vonzás törvénye-sorozatban jelent meg, és könyvheti ajánlónkba is beválogattuk.
Hogy miről szól? Paris biztos benne, hogy megtalálta az igazit, akivel kész leélni az életét. Már a külföldre költözést tervezgetik... ám, amikor az utolsó pillanatban váratlanul elbizonytalanodik, és felbontják az eljegyzést, egyedül marad az üres lakásban, összetörve, magányosan, kilátások nélkül. Ace nem sokat tud az igaz szerelemről. Általában ágyról ágyra jár, a párkapcsolatai során senkit nem enged igazán közel magához. De ha egy barátjának szüksége van rá, nincs nála odaadóbb ember. Ace úgy dönt, segít Parisnek túljutni a szakítás utáni legnehezebb időszakon. Mivel egyikük sem szeret egyedül lenni, a lány egy hirtelen ötlettől vezérelve beköltözik hozzá. Azonban minél több időt töltenek együtt, annál inkább kénytelenek szembenézni mindazzal, ami elől egészen idáig menekültek.
Kollár Betti: A vonzás hatalma (részlet)
– Szóval, lefeküdtünk.
A kijelentésem egyszerű ténymegállapításnak hangozhatott, de hogy őszinte legyek, sokkal inkább egy akkor tudatosult felismerés volt.
Megvan az az érzés, amikor felébredsz, és az első pillanatban azt sem tudod, hol vagy? Aztán elkezd derengeni az este, hogy merre jártál, mit csináltál, és hogyan kerültél oda. Így van ez akkor is, ha elutazol, és ismeretlen helyen kelsz fel, meg akkor is, ha többet iszol a kelleténél, és egy idegen ágyban ébredsz.
Aztán csak fekszel, és minden egyes ébren töltött pillanattal újabb és újabb emlék tér vissza az előző napról.
A hátamon fekve bámultam az üres, fehér mennyezetet, amelynek a sarkait fix, hogy nem számoltam meg elalvás előtt.
A szoba reggeli hűvösétől kirázott a hideg, ezért feljebb húztam a szürke paplant.
Egy pizsama biztosan sokat segített volna, csakhogy én teljesen meztelen voltam.
Megmozdult alattam a matrac, ahogy a srác, akivel együtt töltöttem az éjszakát, felém fordult, és felkönyökölve lustán végigmért.
– Le, bizony.
Nem ez volt az első alkalom, hogy egy srác mellett ébredtem, de még csak nem is a második. Viszont most nem egy dögös szaktársammal, nem is egy szórakozóhelyen megismert fiúval néztem farkasszemet, hanem Wilder Ace-szel.
Az egyetemünk gazdasági karának hírhedt szívtiprójával, és ami még rosszabb, egy közeli barátom legjobb barátjával.
A tekintetem az arcáról a vállán lévő tetoválásra siklott. Nem ez volt az egyetlen tetkója, amivel megismerkedtem az éjjel, ezért inkább visszavezettem a pillantásom az arcára. Lezserül terpeszkedett az ágyban, mégis úgy tűnt, fejben egészen máshol jár.
Ismét a plafonra emeltem a tekintetemet.
– Félreértesz, kis tigris. Ez nem a boldog tudatosulás, hanem a megbánással teli.
– Mindkettőt jól ismerem – felelte.
A hangjából egyszerre áradt magabiztosság és unalom. Kezdtem érteni, a barátnőm, Sere miért mondta korábban, hogy erről a srácról minden sértés lepereg.
Ők ketten akkor ismerkedtek meg, mikor Sere a nyár végén ideköltözött Traversitybe. Azóta érdekesen alakult a kapcsolatuk, már amennyiben a szó jól leírja azt, amikor fogadást kötsz a helyi rosszfiúval, hogy levakard magadról, aztán randizni kezdesz vele, majd végül beleszeretsz a legjobb barátjába.
És itt jövök a képbe én, aki ezek után ágyba bújt a szóban forgó rosszfiúval.
A tenyerembe temettem az arcomat, és nagy levegőt vettem, hogy összeszedjem magam. Sajgott a csípőm és a fenekem, a számban kellemetlen, keserű ízt éreztem.
Minél éberebb lettem, annál több kép villant be az éjszaka történtekről. Ahogy Ace az ajtónak döntött. Aztán az asztalnak. Aztán az ágynak.
Megráztam a fejemet, hátha sikerül elhessegetnem ezeket az emlékképeket, és inkább a jelenre próbáltam összpontosítani. Hosszan szívtam be a levegőt, mielőtt az ágy szélére csúsztam.
– Amint a talpam a padlóhoz ér, ez az este meg sem történt – figyelmeztettem Ace-t.
Forgolódni kezdtem, de sehol nem láttam a ruhámat. Ez annyira tipikus! Ruha híján magam köré csavartam a paplant, és a vállam fölött néztem vissza Ace-re.
– Nekem nem okoz gondot – vonta meg a vállát, majd hanyatt feküdt, és összekulcsolta ujjait a tarkója alatt.
A mozdulat következtében takarója a köldöke alá csúszott. A tekintetem az arcáról a mellkasára vándorolt, ahol most egy újabb tetoválás mutatta meg magát.
A három vízszintes fekete csíkot bámultam, de ahogy a többi tetkójáról, úgy erről sem tudtam, mit jelenthet, mert nem sokat beszélgettünk az éjjel. Sem úgy általában…
Még mindig a csíkokat néztem. Arra tippeltem, hogy a gimi óta tartó szoros barátságukat szimbolizálhatta Rhett-tel és Cage-dzsel, ami pont tegnap este csúszott igen válságos helyzetbe.
Az az igazság, hogy az éjszakának távolról sem az Ace-szel való egymásba gabalyodásunk volt a legváratlanabb momentuma.
Rhett szülinapját ünnepeltük, laza, kis létszámú buli volt kilátásban a Weatherford-birtokon, Rhett szülőházában.
Az este jól indult, beszélgettünk, táncoltunk, ajándékoztunk. Akkor kezdtek rossz irányba indulni az események, miután Cage váratlanul betoppant. Persze, mivel ő Rhett egyik legjobb barátja, rá nyilván mindenki számított,
csakhogy nem egyedül jött.
Ugyanaz a lány volt a partnere, akivel az egyetemi gólyabálon keringőzött. De nemcsak Jackie-t hozta magával a buliba, hanem egy őszinte vallomást is, miszerint ők ketten gyerekkori barátok, együtt nőttek fel. Ace és Cage tudtak arról a lányról, akibe Cage a gimnáziumig szerelmes volt, azt azonban nem tudták, hogy ez a lány az a lány. És ha ez önmagában még nem lett volna elég, Jackie még az a lány is volt, aki a nyáron ittas vezetésbe keveredett Serével Kaliforniában.
Sere csak pár hónapja csatlakozott a baráti társaságunkhoz, ezért az estének egészen addig a pontjáig én a balesetről sem tudtam. Tökre érthető, hogy még nem állt készen ezt megosztani velünk.
Viszont itt nem csupán Seréről és Jackie-ről volt szó.
Ace, Rhett meg Cage tíz éve voltak barátok, Cage mégis elhallgatta a fiúk elől a táncpartnere kilétét.
Szóval, igen. Az, hogy ez a szappanoperába illő este végül egy vad, egyéjszakás kalandba torkollott, voltaképpen annyira már nem is nagy cucc.
Ace az éjjeliszekrényén lévő cigisdobozért nyúlt, majd az ajkai közé vett egy szálat. Kipillantott az ablakon.
– Nincs abban semmi hírérték, hogy megfektettem valakit – közölte.
Nem vettem a szívemre a nyers megfogalmazását, hiszen ő pontosan az egyéjszakás kalandjairól volt híres az egyetemen. Számomra sem volt benne semmi újdonság, hogy ágyba vitt valakit, azt az egy apróságot leszámítva, hogy az a valaki ezúttal én voltam.
Még mindig fáztam, ezért szorosabbra fogtam magam körül a takarót, és mély levegőt vettem.
– Nem hiszem el, hogy arra vetemedtem, hogy összefeküdjek veled.
Közönyösen gyújtott rá.
– Ismételgetheted ezt, bébi, de attól még nem fog meg nem történtté válni.
Felfordult a gyomrom a cigiszag és a bébizés kombinációjától.
Már akkor sem kedveltem Wilder Ace-t, mikor még csak mástól hallottam róla, és miután találkoztunk, a mérleg csak még inkább negatív irányba billent. Amióta Sere Rhett-tel járt, esküdött rá, hogy Ace valójában egy nagy szívvel rendelkező jó ember és még annál is jobb barát, de számomra a tény, hogy csak azzal viselkedett így, aki közel állt hozzá, elég kiábrándítónak hatott.
A tekintetem az ágy lábánál heverő ruhákra tévedt. Egy fekete öv, fél pár fekete zokni és egy fekete bokszer. Bár a farmerját meg az ingét nem láttam sehol, nyilvánvaló volt, hogy ő is meztelen a takaró alatt. Sajnos jól emlékeztem rá, milyen nagy érdeklődéssel szabadítottam meg éjjel a ruháitól.
De hogy valami jó is legyen, végre megpillantottam a félvállas kék flitteres ruhámat kikandikálni az egyik fotel alól. A takaró alatt már kellemes meleg lett, ezért egyelőre nem mozdultam.
Nem mintha nekem bármit is jelentett volna ez az éjszaka.
Levert voltam, mert Jeremiah, a srác, aki után hónapok óta epedeztem, mással járt, akit történetesen el is hozott tegnap Rhett bulijába.
Sosem ítélkeztem Ace felett az egyéjszakás hódításai miatt, mert én is szerettem a kalandokat. A kötődést melósnak és bizonytalanságokkal telinek éreztem. Jere viszont a jelek szerint pontosan erre a bonyodalomra vágyott, ráadásul valaki mással.
Mégis mit kellett volna tennem? Valahányszor együtt láttam őket, gombóc nőtt a torkomban. Tegnap este végképp eluralkodott rajtam a fájdalom és tehetetlenség, és egyszerűen nem akartam egyedül lenni.
Ace meg… Hát, ő pont ott volt. És pár koktél után valahogy hidegen hagyott a viselkedése, a külseje viszont annál inkább vonzott.
A homlokába hulló barna tincsek, a sötét, szinte fekete szempár, az a féloldalas, magabiztos vigyor.
Az Így jártam anyátokkal című sorozatban, ami az egyik kedvencem, van egy mondás, miszerint éjjel kettő után semmi jóra ne számíts. Azt kell, hogy mondjam, hiányosnak találom ezt a bölcsességet. Az éjjel egy dolog, de ha még a szíved is fáj, és ittas is vagy, na, akkor aztán tényleg búcsút mondhatsz a jó döntéseknek.
Most, hogy kijózanodtam, nyilvánvalóvá vált, hogy Ace se kezdett volna velem, ha tisztán lát.
Este, miután Cage és Jackie távoztak, Sere mesélt Camnek, Ethannek, Raynek és nekem a nyaráról. Mi, akik nem nagyon ismertük Cage-et, így tudtuk meg, hogy az utóbbi időben folyamatosan becsapta és megvezette a srácokat azzal, hogy úgy tett, mintha a gyerekkori szerelme és a jelenlegi táncpartnere két különböző ember lenne.
Szóval mindezek után Ace sem bírta a nyomást. Sere elmondása szerint ő teljes lényével a barátainak élt, a testvérének tekintette a fiúkat, és ez az árulás nagyon fájt neki. A fájdalmat pedig láthatóan alkohollal és szexszel próbálta enyhíteni.
Kiegyenesedtem, és a ruhámért indultam. Megfordult a fejemben, hogy talán rákérdezek, jól van-e, vagy akar-e beszélni róla, de amilyen gyorsan jött az ötlet, olyan gyorsan el is vetettem.
Úgysem vezetett volna sehova. Nem árult volna el egy kukkot sem, még csak nem is értékelte volna a közeledésemet.
Szó nélkül felkaptam a ruhámat, és a takarót továbbra is magamon tartva belebújtam. A bugyimat nem láttam sehol, és nem igazán szerettem volna tovább maradni, ezért a táskám után kutattam.
Miután a cipőm társaságában sikeresen kihalásztam az ágy alól, az ajtó felé vettem az irányt. Már a szoba közepénél jártam, amikor megtorpantam.
Basszus! Ez a Weatherford-ház.
Sere és Rhett is itt alszanak, ráadásul pont a szemben lévő szobában.
Nem állt szándékomban hazudni a barátaimnak, de az sem hiányzott, hogy végignézzék, amint szégyenkezve kiosonok Ace szobájából.
– Nincs valami hátsó kijárat? – fordultam vissza, és az ablakra pillantottam. Még mindig a kezemben tartottam a magas sarkúmat, mert egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy belekényszerítsem a lábamat.
Ace a kert irányába biccentett, majd lassan kifújta a füstöt.
– Max, ha kimászol az ablakon.
Oké, végül is ez csak az első emelet. Komolyan fontolóra vettem a lehetőséget, de legnagyobb sajnálatomra az ablak alatt semmilyen terasztetőt vagy ereszcsatornát nem láttam, amire kiléphettem, amin lemászhattam volna. Én már egy medencével is beértem volna, ahova simán kiugorhatok (egyszer csináltam már ilyet), de úgy látszott, ezúttal csak a megalázó folyosói lopakodás maradt.
Már a kilincsen volt a kezem, amikor Ace utánam szólt.
– Ezt itt hagytad.
A bugyim lógott a mutatóujján, és bár sokkal szívesebben settenkedtem volna végig fehérneműben a Weatherford-ház folyosóján, nem akartam megadni azt az örömöt Ace-nek, hogy visszakullogok érte.
– Megtarthatod – feleltem, majd kikémleltem a résnyire nyitott ajtón a folyosóra. Még csak fél nyolc volt, a házban csend honolt, és szerencsére odakint sem láttam senkit.
