„Nem vagyok női Don Quijote / Nem a női Don Quijote vagyok / Én Lovag Dulcinea vagyok” – jelenti ki magáról Kemény István kötetének tizenkilenc éves hőse. A kóbor lovaggá váló lány és mellé szegődő krónikása kalandjait követhetjük a modern kor előtti múlttól a modern kor utáni máig, a pokoltól a világűrig. Míg négy évszázaddal ezelőtt Don Quijote egy éppen racionálissá váló világban próbált lovagként élni, és így természetesen gúny, röhögés és erőszak kísérte az útján, addig Lovag Dulcinea egy olyan világrendben él, amelyben megfordultak a szerepek: maga a társadalom válik donkihóteivá:
egyre monomániásabbá, ideológiák, tudatmódosítók és technológiai eszközök rabjává;
és amelyben egy kóbor lovag minden őrültségével együtt is a normalitást, a józan észt, a humort és az élet feltétlen szeretetét őrzi.
Kemény István káprázatos művében ennek a paradoxonnak néz a mélyére. Az előre leosztott szerepek, stigmák és címkék, korlátok és tabuk ellenében ekképpen lesz a Lovag Dulcinea a szabadság verses könyve, amely egyszerre olvasható egy nagy költészet felszabadult-felszabadító játékának, akár a kötetbeli Krónikás sajátos vallomásának és a klasszikus Cervantes-regény újragondolásának, verses lovagregénynek.
Kemény István: Lovag Dulcinea (részlet)
Lovag Dulcinea álma
Bolond szerelme
Lovag Dulcineának
Járdán hever arccal
Nadrágja húgyban ázik
Mellette a szatyrai
Épeszűek kerülgetik
Rá se néznek
Kicsivel bolondabbak megállnak:
Él ez csak berúgott mint az állat!
Valamivel még bolondabbak
Költögetik is
Mentőt hívnak hozzá
Három már-már a bolondságig derék
Szinte gáncstalan
Majdnem angyal lovagot:
Hogysmint vagyunk jóuram?
Na próbáljunk meg felállni!
A maga módján szintén épeszű krónikása
Én
Csak annyit szeretnék elérni
Hogy ne ez legyen
Lovag Dulcinea álma
Ki most hűs forrás közelében
Selymes füvű tisztáson pihen!
Csajozós duma
A Föld az egy bolygó
Lovag Dulcinea!
Nincs olyan hogy teljes sötétség a Földön
Éri azt máshol pont annyi fény is!
Meg ott az a rengeteg átmenet!
És olyan sincs hogy tél van a Földön
Hogy jég és hó borítja
Egy időben mindenütt
Az egészet
Nincs
Ilyen nincs
Mert szimmetria van a Földön!
De ha te mégis azt állítod
Hogy sötét és tél szállott a Földre
Az oké
Akkor sötét és tél szállott a Földre
És jégcsapok lógnak az Egyenlítőről
Mert te vagy Lovag Dulcinea
És én neked bármit elhiszek
Neked csak annyit kell elfogadnod
Szépséges Lovag Dulcinea
Hogy szükségszerű valakinek a létezése
Aki mindig az ellenkezőjét mondja
Mint te
Aki nyarat lát még az Antarktiszon is
Négy kergetőző sárgarigót
Almaligetben
Megkövetel a szimmetria
Melléd egy ilyen embert
A párodat
Ne félj nem várok szerelmet
Tudom van egy örök szerelmed
Mondtad
És én figyeltem
Semmi gond
De engem meg maga
A szuperszimmetria
Rendel hozzád
Holtomiglan
Holtodiglan!
Vadlemosó
Egy szót vadlemosónak értett
Gyerekkorában
Egy kamaszkori szerelme
Lovag Dulcineának
De ilyen szó nincs
Félrehallott valamit
Mindig nevettek
Kicsit sírtak is
Mikor a szerelme
A vadlemosót mesélte
Mert mindig elképzelték a vadlemosót
Meg a vadlemosót
Elképzelni próbáló
Kisfiút
És végül kerestek egy erdőt
És oda jártak ki együtt
Lemosni a vadakat
Szigorú arccal
Fejcsóválva
Lecsutakolták őket a patakban
A nyulakat
Rókákat
Vaddisznókat
Medvéket és a többit
És a réten pokrócba csavarva
Megszárították őket
Amíg végre
Száraz tiszta és boldog lett
Az erdő
Kis szerelem volt az övék
De fél évvel meghosszabbította
Majdnem nagy szerelemmé tette
A vadlemosás.
Egy veresége
Lovag Dulcinea utálja
A romantikus vacsora kifejezést
És még egy egész szótárnyi ilyet
Elhívja valaki
Egy romantikus vacsorára
Elmegy és viselkedik
De egyszer csak mégis üvölt
Hogy merészeltél te engem
Romantikus vacsorára hívni
Azt hittem viccelsz!
Gyertyákat elfújja!
Bort üvegből issza!
Villanyt gyújt ököllel!
Páncélját ledobja!
Szexel a meghívó féllel
Teljes vereséget szenved
A Romantikus Vacsorától.
Emlékfiú
Elmondott mindennek
Elszállt hülye libának
A viharos szélbe
Beleordította –
Kötött sapkában
Együtt futottunk
Szép volt és okos
Csak azt nem értette
És akkor én se
Hogy mért nem kell nekem –
Felszárnyaltam mellőle
Ő meg úgy tett
Mintha nem venné észre
Azóta is fut odalent
Csak már producer
És csakazértse
Néz fel.
Délelőtti másnaposság
Lovag Dulcinea
Vendége egy ismeretlen úrnak –
Tivornya volt az éjjel
Ébredeznek a társak
A hűtőszekrényben kotorásznak
Napfény dől be
Villany ég –
Ő hajnalban járt már a kertben
Kivitte szégyenét
Méltatlanságát magára
Pisilt és arra gondolt
Hogy üthetne vissza
Egy lovaggá ütött –
Visszafeküdt
Álmot látott
És álmában csodát:
Máshogy a világot –
Elmosolyodik
És kér egy doboz sört Lovag Dulcinea is
Vendége az Ismeretlen Úrnak
Hálózsákjában a padlón.
Lovag Dulcinea Don Quijoténak
Lovag Dulcinea
Don Quijoténak írja
Írja üzeni
Üzeni gondolja
Gondolja írja
Megcsaltalak szerelmem
Tudod
Csúnyán és szépen is
Van már társam is
Míg teácskád szürcsölgetted
Lett szerelmem
Ágyasom
Messze vagy tudod
Dühös voltam rád
Vagy még az se
Eszemben se voltál
A szívemben se
Nem is voltál
Most is csak kapkodva írom
Írom üzenem
Üzenem gondolom
Gondolom írom:
Vagyok
Nem szerelemmel:
A tiéd.
A barátság veteránjai
Akinek túl sok lett a barátja
Letelepíti őket
Ad nekik földet
Házat vetőmagot
És továbbkóborol
Egyedül –
Kérdi a fegyverhordozó:
Maradjak-e én is itt velük
Vagy kísérjelek tovább?
De most nem figyel rá szegény
Lovag Dulcinea
Mert a barátai egymást választották
És neki nem mondta senki:
De hát Lovag Dulcinea
Kedves barátunk
Miért nem maradsz te is itt velünk?
Kvantumság
Ti az emberek vagytok
És van időtök
Én Lovag Dulcinea vagyok
És nincs időm
Aki korszakokat keres az életemben
Megöl
Aki egyszerre csak egy helyre képzel
A síromat ássa.
