Bel nagyon kicsi volt, amikor az anyukája, Rachel Price különös körülmények közt hirtelen eltűnt. Mindenki halottnak hiszi, de hogy pontosan mi történt, máig senki nem tudja. Bel már 18 éves, amikor a család beleegyezik, hogy dokumentumfilm készüljön a megoldatlan esetről. Ám ekkor az anya a semmiből visszatér, és egy furcsa történettel áll elő. Olvass bele Holly Jackson, a Jókiskányok kézikönyve gyilkossághoz című könyv szerzőjének új, fordulatos regényébe!
Holly Jackson: Rachel Price visszatérése (részlet)
– Mit gondolsz, mi történt az anyáddal?
Bel kellemetlennek érezte a szót. Anyád. Ennél kellemetlenebb már csak az anyukád lett volna. Az mindig eltorzult a szájában, és amikor kiszakadt, szétloccsant a padlón, mint egy meztelencsiga, hadd bámulják a többiek. Mert mindenki bámult. Mindig mindenki. Ez a szó nem illett Bel szájába, úgyhogy nem is mondta ki, ha elkerülhette. Az anyád szóban legalább volt valami hidegség, valami távolságtartás.
– Semmi baj. Ráérsz – szűrte a fogai közt Ramsey.
Bel ránézett, tekintete elkerülte a kamerát. Ramsey fekete bőrén tisztán látszottak az aggodalom okozta ráncok, a szarkalábak a szeme körül, ahogy Belt figyelte, mert az interjúalanya máris túl sok időt vett el, többet, mint a korábbi napok előbeszélgetései során. Megdörgölte a halántékát, épp ott, ahol sötét, göndör haja már őszülni kezdett.
Ramsey Lee, dél-londoni filmrendező. És most mégis itt ül vele szemben, a New Hampshire állambeli Gorhamben, egy fél világgal odébb.
Ramsey megköszörülte a torkát.
– Izé… – Bel torkában megakadt az a meztelencsiga. – Nem tudom.
Ramsey hátradőlt, a széke megnyikordult. Az arcán csalódottság villant át, és Bel megértette, hogy rosszul csinálja. Még annál is rosszabbul. Biztosan a kamera az oka. A kamera megváltoztat mindent. Maradandóvá teszi a dolgokat. Egy nap emberek ezrei fogják megnézni ezt, és csak a képernyő üvege fogja elválasztani tőle őket. Minden szavát kielemzik, minden kis szünetet, és mindenről véleményt is alkotnak majd. Tanulmányozzák Bel arcát is: rózsás, fehér bőrét, a pirulását, hegyes állát, amely csak hangsúlyosabbá vált, ha megszólalt, és főleg ha mosolygott, rövid, mézszőke haját, kerek, szürkéskék szemét. Hát nem éppen olyan, mint Rachel volt? – mondogatják majd ott, a képernyők előtt. Bel a maga részéről úgy gondolta, jobban hasonlít az apjára. De azért köszi.
– Sajnálom – tette hozzá, és összeszorította a szemét. A három stúdiólámpa meleg fénye után narancsvörös pacákat látott maga előtt. Csak túl kell jutnia ezen a dokumentumfilmen, eljátszani, hogy nem utálja minden egyes pillanatát, beszélni Rachelről, aztán folytatódhat az élete, mint régen, és megint nem kell beszélnie Rachelről.
Ramsey megrázta a fejét, és elmosolyodott.
– Semmi gond – felelte. – Nehéz a kérdés.
Valójában azonban nem volt nehéz, nem igazán. Ahogy a válasz sem. Bel tényleg nem tudta, mi történt az anyjával. Senki sem tudta. Éppen ez volt a lényeg. (…)
– Kezdjük elölről – sóhajtott Ramsey. Már órák óta ültek ott, és ez kezdett meglátszani az ő arcán is. – Az anyád több mint tizenhat éve tűnt el, és ez idő alatt soha semmiféle életjelet nem adott magáról. A bankszámláin nem történt pénzmozgás, a családjával nem lépett kapcsolatba, és a kiterjedt keresés ellenére sem találták meg a holttestét. Természetesen voltak, akik látni vélték… – Annyira megnyomta a szót, hogy az szinte félrehajlott. – Az internet népe állítólag Párizsban és Brazíliában is látta őt. Néhány hónapja valaki North Conwayben. Ezek azonban természetesen alaptalan kijelentések. Az anyukád 2008. február 13-án nyom nélkül eltűnt. Mit gondolsz, mi történt vele?
Bel nem mondhatta ismét, hogy nem tudja, mert akkor örökre ott ragadnak.
– Számomra is éppen olyan rejtélyes az ügy, mint az egész világ számára – felelte. Ramsey szemének villanása elárulta neki, hogy ez sokkal jobb válasz volt. Oké, csak így tovább. – Ismerek minden elméletet, amit csak kitaláltak arról, mi történhetett. És ha választanom kellene… – Ramsey bátorítóan biccentett, hogy mondja tovább. – Azt hiszem, el akart menni. El is ment. Aztán talán egy gyilkos véletlenszerűen választott áldozata lett… azt hiszem, a média így szokta mondani. De lehet, hogy eltévedt a hegyekben, megfagyott, és végül az állatok hurcolták szét a maradványait. Ezért nem találtuk meg soha.
Ramsey előrehajolt, elgondolkodva simogatta az állát.
– Mondd, Bel, eszerint úgy gondolod, az a legvalószínűbb eshetőség, hogy az anyád halott?
Bel félig biccentett, félig lenézett az asztalra maga előtt. A vízzel teli pohár csak kellék volt, nem ihatott belőle. Tettek ki egy márvány sakktáblát is, harcra kész figurákkal. A színpad a főúton álló Royalty Inn Motel átrendezett konferenciatermében állt. A víz, a sakktábla, a párnák, mind csak díszlet. Semmi sem volt valódi, minden a látványt szolgálta.
– Igen, azt hiszem, halott. Azt hiszem, még aznap meghalt, vagy nem sokkal később.
Valóban ezt gondolja? Számít bármit is, mit gondol? Aki eltűnt, eltűnt.
Ramsey is a sakktáblát nézte.
– Azt mondod, hogy az anyukád el akart menni – ismételte, és felpillantott. – Úgy érted, menekült?
– Talán – vont vállat Bel.
– Van azonban olyan meggyőző bizonyíték, amely ellentmond a meneküléses elméletnek. Rachel nem vett ki pénzt a bankszámlájáról az eltűnését megelőző napokban, sőt hetekben. Ha azt tervezte, hogy elmenekül, és új életet kezd, ahhoz pénzre lett volna szüksége. Sőt, a tárcáját, az okmányait sem vitte magával, ahogy a bankkártyáit sem. A telefonját is otthon hagyta. Sem ruhákat, sem személyes tárgyakat nem csomagolt. Egyáltalán semmit. Bár fagyos volt a hőmérséklet, kabátot sem vett. Az is a kocsiban maradt, a telefonja és a tárcája mellett.
És énmellettem, gondolta Bel.
– Ehhez mit szólsz? – tette fel a kérdést Ramsey.
Mit akar, mit szóljon?
– Nem tudom – tért vissza Bel a két szóhoz, amely mögött elrejtőzhetett.
Ramsey megérezte, hogy a lány barikádot emelt, úgyhogy visszalépett, és mással próbálkozott.
– Tizennyolc éves lettél, Bel. Még kétéves sem voltál, amikor Rachel eltűnt. Huszonkét hónapos, hogy pontosak legyünk. És természetesen az egyik legfontosabb mozzanat az ügyben, ami megkülönbözteti a többi hasonlótól, hogy te is ott voltál. Az anyáddal voltál, amikor eltűnt.
– Igen – bólintott Bel. Már tudta, mik lesznek a következő kérdések. Akárhányszor tették fel őket, a válasz nem változott. Csak ő érezte magát mindig nyomorultabbul.
– És semmire sem emlékszel arról a napról? Hogy a bevásárlóközpontban voltatok? Az autóban?
– Semmire – közölte Bel érzelemmentesen. – Túl kicsi voltam még, hogy emlékezzek, vagy hogy értelmesen elmondjam, mit láttam aznap.
– Éppen ez a legőrültebb dolog – hajolt előre Ramsey, miközben igyekezett visszafogni a hangerejét, de a szavai féktelenül áradtak: – Tényleg nagyon kicsi voltál még, nem tudtad rendesen elmondani a rendőröknek, mi történt. De hogyha valaki elrabolta Rachelt, a kocsiból, amit aztán elhagyatva találtak meg, veled együtt, akkor biztosan láttad, mi történt. Láttad, ki tette. Valamikor, ha csak rövid időre is, tudtad, mi a rejtély megoldása.
– Tényleg.
Téboly, hát nem? Tényleg a legőrültebb gondolat.
Lehunyta a szemét. A három lámpa napfoltja betört a koponyája sötétjébe. Túl fényesek. Forrók is, vagy ezt csak képzeli? Lehet, hogy ezért ég így az arca.
– Jól vagy? Folytathatjuk? – kérdezte Ramsey.
– Persze. – Amúgy sem volt választása. Aláírták a szerződéseket, mindenféle lemondó nyilatkozatokkal és beleegyezésekkel együtt. És ami a legfontosabb, az apjának is megígérte. Az ő kedvéért eljátszhatja a kedves lányt, és ahol kell, kimondhatja, hogy igen, nem és sajnálom.
– Valóban nem emlékszel semmire abból a napból?
– Nem. – Ha még egyszer megkérdezik, akkor sem fog. És utána sem. Semmi emlék, semmi elmélet. Csak amit később tudott meg, amikor már elég idős volt, hogy felfogjon bizonyos dolgokat. Őt hátrahagyták. Egyedül, a hátsó ülésen, akármi is történt. (…)
– El tudod mondani, mi történt délután kettőkor, hogy hova mentetek?
– Újra?
– Igen, kérlek. A felvétel kedvéért. – Ramsey ezzel a kamerára hárította át a terhet, mert a kameráknak nincsenek érzéseik. Rendes volt tőle. De hiszen éppen azt akarta, hogy Bel rendesnek tartsa, nem?
A lány megköszörülte a torkát.
– Aznap délután a kocsiban ültem Rachellel. A White Mountains bevásárlóközpontba vitt, Berlinbe. Nincs messze Gorhamtól, nagyjából tízperces út. A biztonsági kamerák képein mind a ketten rajta vagyunk. A karján vitt be.
– És miért mentetek oda?
– Azt mondják, a szabadnapjain gyakran vitt oda – felelte Bel. – Régebben ott dolgozott, egy kávézóban. Sokszor meglátogatta a régi barátait, és velük kávézott, a Moose Mouse Kávézóban. Ebben nem volt semmi rendkívüli.
Bel erre természetesen szintén nem emlékezett, de látta a biztonsági kamerák felvételeit; a Rachel Price-ről készített utolsó képeket. A kávézó asztalánál ül, a kicsi Bel világoskék, pufi dzsekiben az ölében ficereg. Körülöttük egyik asztalnál sem ült senki. A kép alacsony felbontású volt, de a kis alakok boldognak tűntek. Nem tudták, hogy nemsokára mindketten eltűnnek, az egyikük végleg.
– Ami azonban igenis rendkívüli volt – vette át a szót Ramsey –, hogy miután megitta a kávéját, Rachel felkelt a székről, még mindig veled a karján. Két óra negyvenkilenc perckor hagytátok el a Moose Mouse-t, ezt egyértelműen látni a kamerákon. Csakhogy aztán befordultatok az egyik sarkon, ahová nem láttak be a kamerák, és…?
Úgy tűnt, vár valamire.
– Eltűntünk – fejezte be helyette Bel.
– Mintha a föld nyelt volna el benneteket – bólintott Ramsey. – Nem bukkantok fel a kameraképen, ahol kellett volna, ha Rachel továbbmegy. Sőt, egyetlen kamera képén sem bukkantok fel ezután, a kijáratok mellett lévőkén sem. Sehol. Vagyis nem is juthattatok ki az épületből. Mégis megtettétek. A bevásárlóközpontban is eltűntetek, és erre sem akadt soha magyarázat. Neked van elképzelésed?
– Nem tudom. Semmire sem emlékszem. – Ismétlődő motívum. (…)
– A következő információnk az, hogy megtaláltak. Egyedül, Rachel kocsijában, az út szélén, a Moose Brook park mellett. Az autót rendesen leparkolták a padkára, a hóba, a motor járt, a lámpák égtek. Egy férfi… – Ramsey belenézett a jegyzeteibe –, Julian Tripp hajtott el mellette, és talált meg téged, valamivel hat után. Azonnal hívta a rendőrséget.
– Most éppen ő az osztályfőnököm. Mr. Tripp.
– Kicsi a világ. – Ramsey mosolygott, nem bánta a közbevetést.
– Ez a város legalábbis.
– Azt hiszem, nem is kérdés, miért kapott annyi figyelmet ez az ügy a megtörtént bűnesetek rajongóitól. A tárgyalás véget ért, de válaszok azóta sincsenek. A rejtélyt nem lehet megoldani, és sosem fog értelmet nyerni. Nagyon nehéz lehet a számodra, hiszen végig benne voltál. – Elhallgatott. – Milyen érzés, Bel? Milyen volt a lehetetlen rejtély árnyékában felnőni? (…)
– Nem sokat számított – bökte ki végül. – Régen tudomásul vettem, hogy nem fogunk válaszokat kapni. Nem az én hibám, hogy semmire sem emlékszem, egyszerűen túl kicsi voltam. És az emlékeim hiánya miatt Rachel Price eltűnésének rejtélyét sosem lehet megoldani, de ez sem bánt. Őszintén. Itt van nekem az apám… – Elhallgatott, elmosolyodott, az álla még hegyesebbé vált. – Mindent megtett, hogy olyan hétköznapi gyerekkorom legyen, amilyen az adott körülmények között csak lehetséges. A legjobb apa, akit kívánni lehet. Ezért nem akarom, hogy sajnálkozzanak rajtam – jelentette ki, és komolyan is gondolta. Remélte, ez majd a felvételen is hallható lesz. – Valójában szerencsés vagyok…
– Izé, Ramsey? – Ash testetlen hangja szólalt meg a fények mögül.
– Éppen forgatunk, Ash – fordult oda Ramsey megrovón.
– Igen, tudom. – Ash oldalról közelebb lépett, és Bel végre ismét látta, mintha a pislogása teremtett volna neki testet. – Csak megcsúsztunk az idővel, és azt gondoltam…
A hotel előterébe vezető ajtó felé intett. Ott valaki a kis üveglapnak nyomta az arcát, úgy figyelte őket, de a fények miatt Bel nem tudta megállapítani, kicsoda, hiába árnyékolta el a szemét.
– Már itt van. – Ash az órájára nézett. – Korán jött.
– Kicsoda? – tudakolta Bel, mert tudta, hogy sem Carter, sem Sherry néni interjújára nem kerül sor a jövő hétnél korábban.
– Basszus! – Ramsey is az órájára nézett, aztán Belre pillantott. Kikerekedő szeme most egyáltalán nem volt kedves.
Bel előrehajolt. Ő sem maradt kedves.
– Ki van itt, Ramsey? – csattant fel. – Ki jött?
(Nyitókép: Kolibri kiadó)
