Dorosz Dávid debütáló regényével (olvass bele!) tavaly felkerült a legjobb első prózakötetért járó Margó-díj rövidlistájára, és már meg is érkezett a következő könyve. A hatalom árvái fordulatos, feszültséggel teli thriller, amely kíméletlen őszinteséggel tárja az olvasó elé a politika legsötétebb bugyrait.
Hogyan lehet boldogulni egy olyan országban, ahol a hazugság mindennapos, és az igazság keresése kockázatos játék? Erre a kérdésre keresnek választ a szereplők: András, a helyi képviselő intézője, Feri, a roma nyomozó és Lili, a külföldről hazatérő kutató. Miközben mindenki az orosz elnök látogatására készül, a gyermekotthonból eltűnik egy kamaszfiú, de a hatóságok alapos nyomozás helyett lezárnák az ügyet. Vajon mi áll a háttérben?
Dorosz Dávid: A hatalom árvái – Politikai thriller a rendszerek árnyékában (részlet)
1.
S Z O M B A T
Á R O K V Á R
Harminc éve nem hallott az anyjáról. Elment azzal a német fószerral. Brutál fekete Mercivel jött érte, türelmetlenül dudált. Az apja kint a meccsen. Két bőrönd a küszöbön, egy ölelés az előszobában, nulla levél azóta. András a gondolataiba merülve áll a pultnál, tekintete egy idősebb táncoló nőn ragadt.
Utálja, amikor beüt ez a melankolikus hangulat.
Főleg egy ilyen estén. Ledönt még egy whiskyt, a mai a harmadik, és körbenéz a birodalmában. Tele a nagyterem, a szülinapi buli ezerrel pörög. Pirosló arcok, megeresztett narancssárga nyakkendők, Hublot Gold Rose órák. A főnöknek imponálni kell. A vendégek ezért George Clooney-t próbálnak tolni, de legtöbbjük csak Korda Gyuriig jut.
A főnököt mindenki szereti. Nem mintha melegszívű alak lenne, vagy ilyesmi. Csak ő a párt helyi erős embere. Hogy ez mit jelent? Elintézi a dolgokat. Lerendezi, kiosztja, megjutalmazza. Eltünteti, ha kell. Minden rajta keresztül megy. Szóval, baszd meg az előzékenységet meg az összes ilyen belvárosi picsogást.
A főnökkel jóban kell lenni.
Ez most a születésnapja. Hatvanötödik, hogy pontosak legyünk. Itt a panziójában, a városában, a körzete központjában. Narancsvidék. Nem a nyálas romkom sorozat a kétezres évek elejéről, hanem mert narancs a párt színe. Ez diktál mindent, egyeseknél még a nyakkendőválasztást is, mosolyodik el András. Ő akkor sem köt nyakkendőt. Neki nem kell. Megdolgozott érte. A környék megint bizonyított, a főnöknek ismét vastag többsége lett, 69 százalékkal legyilkolta az előző rekordot. Legyilkoltuk, emlékezteti magát András.
Ez már a központban is feltűnt, meg is jött érte a jutalom. Egyedi meghívó a miniszterelnökhöz (más néven: a nagyfőnök) a családi birtokra.
A magyar Versailles, ahogy sokan hívják.
Ott, a luxusvillában, a híres konyhaasztalnál hangzottak el az ígéretek, születtek meg a következő négy év projektjei. Jobb idősellátás, tanári bérek emelése, vasútfelújítás, gondolnád. Ne röhögtess, ezek a szakpolitikai hülyeségek senkit nem érdekelnek. EU-s pályázatok, közbeszerzések, egyedi adókedvezmények, százalékok, leosztások. Ki juthat előbbre a körzetben, és cserébe hogyan fekszik a gépezetbe. Pénzügyileg. Szavazatszerzésben. Az érem két oldala. Ebben a világban csak ezek számítanak. A kormányzás üzlet, az üzlet a kormányzás. A kiválasztottak, akik helyben irányítják a folyamatokat, pedig fontos részvényesek. Ebben az esetben a főnök. A párt kiemelt embereként még a környező körzetek fölött is fennhatósága van.
Azaz az országnak ebben a részében a narancsvidék fordítása – hűbérbirtok.
Isten hozott az igazi Kártyavárban: ilyen hatalomkoncentrációról az Underwoodok is csak álmodhattak. Ahogy a Corleonék is.
Szóval minden adott újabb remek négy évhez. Ezért is ilyen fékevesztett a szülinapi buli. András felel azért, hogy az este jól sikerüljön. Ma este ne legyen semmilyen elbaszás, tudjátok, kinek a bulija, a vendégek sem lesznek új arcok, igazítja el az embereit. Pestről most nem lesznek, azon nem kell fosni. Pedig a főnök akarta, meghívók és több körben telefonhívások is mentek, de végül egy nagykutya sem ért rá. A közelgő állami látogatás mindenkit feszültté tesz. Nem mintha ezt András letöltené az embereinek. Nem tenne jót. Sokat tud a főnökről, szinte családtag. Az anyjánál biztosan jobban.
András évek óta intézi az ügyeit.
Táskás ember, csúnya szóval. Szervező, széppel. Kabinetfőnök, ha a LinkedInre kiírná (nem teszi). Talán egy nap utód is. Ha a főnökön, azaz Jászai János országgyűlési képviselőn múlna, biztosan. Legalábbis ezt mondogatja. Meg, hogy ez az utolsó ciklusa. Utána András jön. Persze, csak ha fent a miniszterelnök úr annál a bizonyos konyhaasztalnál bólint. András addig viszi a nemrég felújított panziót (EU-pénz) meg az összes ügyet. Saját zsebre semmi, csak amit Jászai jóváhagy. Egyberakva formás tétel, de Jászaihoz képest fillérek. Éhesnek kell maradnod, mondja neki mindig a főnök. Fenn se néznék jó szemmel, meg kell másznod a ranglétrát. Fenn, mármint az Adrián, a jachton, teszi ilyenkor hozzá András. De csak magában. Még a nagyfiúknak is kellenek játékok.
Lényeg, hogy János bátyánk kirobbanó formában van.
Csak Jutka asszony hiányzik mellőle, megfázott, nem tudott jönni. Igazából András régen látta, jó ideje nem is járt a házukban. Amúgy a megyéből mindenki itt van, János bátyánk még részegen is rutinosan megy körbe: mindenkihez van egy kedves szava, lapogatja a vállakat, sorban issza a feleseket. Előkerülnek a népdalok, a szintifutamok felrobbantják a helyet. A Nélküled pedig már fejből megy az egész bandának. Az első taktusaira a tömeg megőrül, együtt énekelnek, ölelik, csókolják egymást. Könnycseppek, komoly nyelések, izzadt testszag. A levegőben részeg hőbörgés az elveszett dicsőségről meg területekről. A dal jól bevált húrokat penget: a nosztalgiával bekevert suttyó nacionalizmus sose okoz csalódást. Plusz szép profitot is hoz: a bulikban ez a dal termeli a legtöbbet a bárpultnál. Bor meg pálinka. Pesten meg az Avicii. Az is mulatós. Csak Aperol jön hozzá. Más irányítószámok, más ízlések.
A dal végén János bátyánk kivakarja magát a polgármester öleléséből, és Andráshoz lép.
Elegáns mint mindig, olasz stílusú zakója tökéletesen illeszkedik az alakjára. Az elmaradhatatlan váll-lapogatás Andrásnál ölelésben végződik. A fiú erősen magához szorítja a mentorát. Jászai párás, véreres szemmel néz fel rá. Ő is magas, de András egy Mont Blanc-méretű viking.
– Megint túltettél mindenen – mutat körbe Jászai. – Ez fantasztikus – mosolyog, és belenéz András szemébe. – Mintha a fiam lennél – a hangja akadozik, a kötelező pálinkakörök teszik a dolgukat. – Továbbviszed az örökségem – paskolja meg András arcát.
– Meglátjuk – fordítja el a fejét a fiú. Az igazi apja, Péter már rég halott. Bőven előbb elment, mint hogy a szíve leállt volna.
Jászainak sosem született gyereke.
– A nagyfőnök téged fog választani. Ebben teljesen biztos vagyok – érti félre Jászai. – Hétfőn intézd el, amiket beszéltünk. Én a Parlamentben, a szokásos. Viszont szerdán kint leszek a házban. Vendégem lesz.
– Kicsoda?
– Tudod, a látogatás – legyint. – Fogarasi segít majd.
Megpaskolja András arcát, és megy tovább. Még legalább húsz magát fontosnak tartó ember vár arra, hogy beszélhessen vele. Dögkeselyűk. Lobbik, szívességek, összekötések, pályázatok. A nagyja úgyis Andrásnál köt ki. Majd ő elrendezi mindet. Semmi különös, mindenki tudja a szabályokat. A százalékokat is. De ez már a hétfő feladata. Addig egy kis lazítás.
Gondolt rá, hogy felmegy vasárnapra a panzióhoz tartozó vadászházba a Bakonyban.
Csak húsz perc kocsival. De teljesen más világ – gyönyörű rét az erdő közepén. Csend, nyugalom, kilométerekre senki. A sorompóval lezárt magánúthoz csak neki és Jászai sofőrjének, Fogarasinak van kulcsa. Most nem akar vele összefutni. Kellemetlen vén fasz. Viszont kemény, mint egy ikerszülés, jobb vele nem baszakodni. Szóval a vadászház a hétvégére ugrott. Talán átnéz Evelinhez Veszprémbe. Ráférne egy ürítés. Aztán egy kör koalázás a lány Taylor Swift-posztere alatt. Stresszoldás a sikeres buli után.
Szüksége lesz rá. A következő időszak megint brutál lesz. Az állami látogatás kegyetlenül közeledik. Jövő héten már itt is a delegáció.
Mindent fent intéznek, de így is lesz vele dolga.
A fél megye le lesz zárva kapásból. Ritkán jár erre külföldi vezető. Most meg rögtön az orosz elnök. Első útja az EU-ba, amióta kitört a háború. Meg kiadták ellene a nemzetközi elfogatóparancsot. A személyes és állami garanciákat erősen megsajtózták: Magyarország nem tartja magát az elfogatóparancshoz, és vörös szőnyeggel várja legerősebb szövetségesét. A miniszterelnök kétnapos csúcstalálkozóra fogadja az orosz elnököt a kastélyban, ide harminc kilométer. De még a körzetben. Jászai is nagyban készül, az utóbbi hetekben több találkozója is volt a látogatás kapcsán. Nem számolt be róluk, ismeri Andrást. A fiú keze összeszorul a poharán. Gyűlöli az oroszokat.
Újratöltést kér, a pultból a főpincére, Dani mosolyog rá. Együtt jártak gimibe. Eltérő életutak a pult két oldalán. Daninak lehetne rosszabb is, a jattból azért el lehet karistolni. Aki idejár, az vastagon ad. Mutatni kell.
Az EU fizeti, röhög pár, amikor a pincérek elé dobják a bankjegyeket.
– Főnök, képzeld, mit hallottam – néz rá Dani. – A Feri a városba jön.
– Hogy mi? – kapja fel a fejét András.
– Feri a suliból – húzza fel a szemöldökét.
– Egyetem óta nem láttam – a cigi utáni vágy úgy tör rá, mint a SEAL kommandó bin Ladenre. Ferivel együtt nőttek fel.
– Állítólag nyomozni jön. – Dani közelebb húzódik. – Tudod, rendőr lett.
– Milyen ügyben? – kortyol az italába András. A jó öreg, tőzeges
Highland Park vízként csúszik le. Egyelőre hazaküldi a nikotinvágyat. Az irodájában tart pár üveggel, különleges alkalmakra.
Az itallapon persze nincs.
– Eltűnt valami cigány kölyök az intézetből. Bár szerintem csak lelépett migránsokat csempészni. Bajt keverni, ezek csak ehhez értenek.
András pohara megáll a levegőben. A torka csomósan lüktet. A Dani hülyeséget beszél, megártott neki a sok kormányzati plakát. Nem mintha egyedül lenne az országban, pillant hátra: itt már akkor állt a határkerítés, amikor Trump még el se indult jelöltként. De ez nem az első eset, hogy egy fiatal srác eltűnik a városból. András hatéves lehetett. 1989 nyara.
A szintén roma Imike egy este nem jött haza.
Azóta sincsen semmi nyoma. A Bakony elragadta. Az emlékét pedig elnyelték a sötét hegyek, amelyek, mint anya a gyermekét ölelik körbe a várost.
2 0 .
1 9 8 9 . A U G U S Z T U S – Á R O K V Á R
Egy kisvárosban a telefon sose csörög este kilenc után. Csak ha baj van. Most minden csörgése pisztolylövésként dördül a harmadik emeleti panellakásban. A férfi a gyomrában érzi mindegyiket, remegő lábakkal botorkál a készülékhez. Méghogy gulyáskommunizmus meg peresztrojka.
A csengőfrász a régi. Ahogy felveszi a kagylót, a faliórára pillant. Fél egy.
– Gépmester?
– Rég hallottam ezt a nevet – az aktáján már évek óta D-765 fedőszám szerepelt. Ügynökből SZT-tiszt, társadalmi felemelkedés a Kádár-rendszerben.
Bár a nyelvpótlék jól jött, segített a vonyarci nyaralóban, az építkezést egy éve fejezték be.
– Tud beszélni? – az ismert hang most különös feszültséggel koppantja a szavakat.
– Eddig sosem használtunk telefont – sandít a férfi a hálószoba felé.
– Különleges helyzet van. A szovjet követség kért segítséget. Kiemelt ügy, szigorúan bizalmas. Nincs más a közelben.
– Itt, Árokváron?
– Közel, a Bakonyban. Egy konvoj.
– Úristen – a férfi keze egyre jobban tekeredik a kagylóra –, a bázis.
– Oda kell mennie.
– De erre nem képeztek ki…
– Elvtárs, ezek most felforgató idők. Alkalmazkodnunk kell – elhallgat egy másodpercre. – Így maradunk játékban.
Még megkapja a kapcsolatfelvételhez szükséges kódot, aztán kattan a vonal.
A férfira ráborul a szoba sötétje, az utcai lámpa fénye keskeny csíkban vágja ketté a helyiséget. A fénycsóva vége a komódra lerakott személyi igazolványát nyaldossa.
Az egyetemi felvételije előtt jöttek érte. Jóval ’56 után. Két papírt raktak elé, az egyiken az apja neve, a másikon az övé. A volt gyári ellenforradalmi hangadó meg a leendő ügynök. A papírok mellett kávé és cigaretta. Mindkettőt kínálták. Meg mást is. Semmi nagy dolog, csak néha beszélgetünk az egyetemi történésekről. Neked is jó lesz, apádnak is. Aláírta. Azóta beszélgettek. Ügyes volt, jött minden sorban: diploma, három nyelv, vállalati karrier. Még jobban kellett nekik. Három éve szigorúan titkos tiszt. Mára százados. Fedésben dolgozó SZT-tiszt minden kiemelt vállalatnál van.
Kizárólag a „cég” tudja, hogy a gyári pozíciója mellett van egy másik munkája is.
Mindenki másnak szimpla civil. Az idegeneknek, a munkatársaknak, a barátoknak. Nekik legfőképp. Az államvédelem megbecsüli, ebben a lakásban is segítettek. Soron kívül kapták, a feleségével két éve költöztek be.
Most minden inog. A rendszernek vége, csak a hülye nem látja, hogy Gorbacsov már eldobta a birodalmat, nincs visszaút. Letolt gatyával áll a jenkikkel szemben. Mehet az ellenzéki púposkodás, szájkarate meg újratemetés, de valójában ez már eldőlt. Megrajzolták. Nekünk, mások, a távolból. Kapitalizmus lesz, meg valami demokráciaszerűség.
Előtte meg káosz és egy jó adag szarkavarás.
Már jönnek is a lehetőségek, a barátai ebben is segítenek. Persze ez sincs ingyen. Itt az ára, gondolja, ahogy leteszi a telefonkagylót. A keze remegve keresi a ruhásszekrény ajtaját. Eddig sose kellett terepre mennie. Szovjet katonai konvojt is csak a győzelemnapi felvonuláson látott. A tévében.
Öltözni kezd, a felesége felül az ágyban, hova mész, kérdezi. Egy gyors ölelés, puszi a fejre. A gyárba, leálltak a gépek, rá kell néznem. Gyenge hazugság, de most ennyire telik. Reméli, a felesége elhiszi. Mert ezek az utolsó szavai hozzá. Lehet, hogy az életben is. Kilép az ajtón.
Fotó: A szerző hivatalos oldala
